Tisztelt Fővárosi Bíróság!

 

 

Vadgazdasági Termékek és Szolgáltatások Terméktanács 2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel utca 4., felperes, a

 

Gazdasági Versenyhivatal, 1051 Budapest, Alkotmány u. 5. alperes ellen közigazgatási határozat megtámadása iránt — a csatolt meghatalmazással igazolt jogi képviselőnk útján pert indítunk az alábbi tényállás alapján:

 

A Vadgazdasági Termékek és Szolgáltatások Terméktanács felperest  a fenti székhellyel egyesületként vette nyilvántartásba a Pest Megyei Bíróság  Pk.60.050/1995.04.28-án  kelt határozatával. A Terméktanács 1783. szám alatt szerepel a bírósági nyilvántartásban. A felperest 1/1996 (02.04) sz. határozatával a miniszter az agrárpiaci rendtartás kapcsán vele együttműködő terméktanácsként ismerte el. A Terméktanács részben állami feladatokat lát el az állami támogatások eléréséhez kapcsolódó jogosultságok igazolása terén, továbbá az ágazatot érintő lényeges kérdésekben a véleményalkotási jog gyakorlása révén, illetve az agrárpiaci rendtartás keretében, valamint az információs rendszer működtetése kapcsán, amelyre pl. a miniszterrel megállapodást is kötött.

 

Alperes 89/2003. sz. határozatával XXXIV. rendű eljárás alá vontként versenykorlátozó megállapodás tilalmába ütköző magatartás miatt kötelezett bennünket 30 napos határidővel 150.000.000.- Ft, azaz SZÁZÖTVENMILLIÓ Forint bírság megfizetésére.

A határozatnak a vadászati jog mibenlétére vonatkozó leírását alapvetően elfogadjuk.

 

Nem áll ez azonban az árupiacra és a földrajzi piac meghatározására, a bírság kiszabására és mértékére, mert az alperes tévesen értékelte mind az árupiac és a földrajzi piac összetételét, kiterjedését, illetve a felperes felelősségét a nevében eljárt, képviseletre nem jogosult személyek tényeiért. A téves ténymegállapítás téves következtetéshez és ezzel együtt megalapozatlansághoz vezetett.

 

Az árupiac

 

Az alperes határozata ellentétes a Tpvt. 14.§ (1) és (2) bekezdésében (piac, áru és földrajzi terület meghatározása) írtakkal.

 

A vadászat az idegenforgalom egyik ága. A turizmus igen szerteágazó és többféle szempont szerint osztályozható:

 

- az utazás eszköze szerint (úton, sínen, vízen és a levegőben)

- egyéni, vagy csoportos jellege

- célja szerint:

egészségturizmus (fogászat, reumatológia, stb.)

ökoturizmus (állatok, természeti környezet felértékelődése, kalandturizmus, az utazók különleges élményre vágynak, a program sikere jelentősen függ az érintettek aktivitásától, kiszámíthatatlanság, egyediség, meglepetés jellemzi)

borturizmus (borvidékek szerint)

konferencia turizmus

kulturális-,

falusi-,

sport-és

vadászati turizmus

 

A magyarországi turizmus adataiból a vadászat is kivette a részét, s a turisztikai bevétel a vizsgált időszakban az alábbiak szerint alakult:

 

 

2002

2003

turista /millió fő

31,739

31,412

bevétel/millió EUR

3029

2727

 

Ráadásul ezek az ágak nem szublimáltan, a maguk önállóságában jelentkeznek, hanem együttesen, egymáshoz kapcsolódva is.

 

A vadászati turizmus és gyógyturizmus sok eseten összefonódva jelentkezik, kapcsolt termékként, ezért nem választható szét. Fürdőt, szállást éttermi ellátást vesznek igénybe és a falusi turizmus is megjelenik. Sok esetben a házastársak közül az egyik vadászik, míg a másik házasfél gyógyfürdőt, fogorvost, lovardát vesz igénybe.

 

Miközben a turizmus általában jelentősen visszaesett 2001-től, addig a vadászati turizmus vendégszáma és annak bevétele 2002-2003 közti időszakban nem esett vissza.

 

A vadászati bevétel csökkenése az olasz vadászok 2003 óta jellemző elmaradásával van szoros okozati kapcsolatban, amely természetvédelmi törvénybeli rendelkezésekkel és vámintézkedésekkel és büntetőjogi döntésekkel függ össze. Ezek tehát állami intézkedések voltak. Befolyásos talján vadászok elleni büntető eljárások következtében azok tartani kezdtek hazánktól és ennek következményeként átmenetileg a magyar élő nyúl(hús) sem lett kívánatos hosszabb ideig Itáliában. A magyar nyúl -az áruk szabad mozgásától ugyan nem gátolva- verseny ide, vagy oda, itthon maradt, mert nem engedték be a verseny szabadsága ellenére. A veszteségeket mások okozták és mások szenvedték el, akik aztán sokat dolgozhattak azért, hogy a piac helyreálljon, de akkor az alperes fellépéséről nem hallottunk.

 

Belföldi és külföldi bérvadászok aránya tekintetében a határozat ellentmondásos, mert arányukat 10-40 %-ra teszi megokolás nélkül, holott a valós mérték nem több 10 %-nál. (indokolási kötelezettség elmulasztása).

 

Az alperesnek a turizmus egyéb ágaitól való mesterséges és indokolatlan elkülönítése részben téves tényekből indult ki, részint téves következtetést vont le, illetve néhány kiragadott elem jelentőségét túlnagyítja:

 

Téves az az alperesi álláspont, miszerint a vadászok tekintetében csak beutaztatásról lenne szó. A vadászati engedély beszerzése viszont nem kíván specifikus munkát, mert nem bonyolultabb és nem is speciálisabb a beszerzése, mint egy színházjegyé.

 

Az utak maguk nem engedélyhez kötöttek, hanem csupán a fegyver esik behozatali engedély alá és a vadászat engedélyhez kötött.

 

Az egyéni utak és társas utak gyakorisága nem tér el lényegesen a turizmus más ágához képest. Számos esetben a vadászatokat a jellemzően az általánosságban is elismert idegenforgalmi csúcsokhoz kapcsolják, pl.: németországi májusi, illetve őszi, téli iskolai szünet, a magyarországi konferencia turizmus résztvevői gyakran vadásznak is.

Az a körülmény, hogy a programok több naposak és nagy értékűek, nem kizárólagosan a vadászat sajátja, lásd: FORMA 1.

 

Minden program szervezést igényel…, ez ugyanúgy igaz a városnézésre és hajókázásra is.

 

Az a megfogalmazás, hogy a vadászatokat a turizmus klasszikus területeitől eltérő színhelyekre szervezik… ez nem specifikum, hanem egyszerű tény, mert az erdőben nem lehet várost nézni és a városban nem lehet vadászni. A vadászat egyébként hasonlóságot, illetve azonosságot mutat az ökoturizmushoz és a falusi turizmushoz képest, amelyekhez egyébként számos esetben kapcsolódik is.

 

Téves általánosítás, hogy a program ára nem szedhető be előre. Tény, hogy minden díj nem szedhető be, de a java előlegként is beszedhető és sok esetben beszedésre is kerül.

 

A szerződéstől való eltérő teljesítés kétségkívül jellemző a vadászatra, de például az ökoturizmusra is igaz.

 

Helytálló ugyanakkor, hogy a külföldi vadászok nem árérzékenyek, ennélfogva viszont a tilalmazott magatartás potenciális hatása (kár) is csekély, belföldi potenciális hatása pedig nincs.

 

A földrajzi piac

 

Az alperes eljárása ellenkezik a Tpvt. 14.§ (3) a./ pontjában írtakkal (földrajzi terület téves meghatározása fogyasztók szempontjából).

 

Az ár mindaddig nem értelmezhető fogalom, amíg nincs egy adott földrajzi piaccal tisztázott viszonya.

 

A vadászat földrajzi piaca nem azonos Magyarországgal. A bérvadászok mintegy 90 %-a külföldi. A külföldi bérvadászok nem kizárólagosan Magyarországra jönnek vadászni.

 

Súlyos tévedés, hogy a hazánk vadászati piaca nem vethető össze a környező országok és az EU vadászati piacával. Nem felel meg az sem a valóságnak, hogy ezen országokban Magyarországhoz képest más fajú, és más vérvonalú vad lenne csak található. A szolgáltatás eltérő színvonala és a vadászati rendszer esetleges eltérései ellenére a vadászati piac földrajzi értelemben Európa, de legalább Közép-Európa, ahol a vadászok ugyancsak kedvező feltételek mellett vadászhatnak.

 

Az az alperesi megállapítás nem zárja ki a tágabb piaci felfogást, hogy Magyarországon a különböző vadfajok bérvadászata egymással csak korlátozottan helyettesíthető… Nyilvánvaló, hogy aki vaddisznót szeretne lőni, az nem éri be a nyúllal, vagy a fácánnal, és aki fácánt akar lőni, az nem irányítható át egy gímbikára. A jelenség másutt is így működik.

 

Az az állítás sem helytálló, hogy a helyettesíthetőség azért lenne kizárt, mert egyes vadfajok vadászati idénye eltér egymástól…. A vadászati időszakok eltérése országonként nem jelentős, legfeljebb talán éghajlati okokkal magyarázható, mindössze napokban mérhető. Ezzel viszont a kínálat bővült, tovább szélesíti a vadászati lehetőséget, biztosítja a helyettesíthetőséget, mert egyik héten egyik, másik héten a másik országba mennek a vadászok vadászni..

 

 

Mindettől még a piac: Európa.

Európa számos országát látogatják a bérvadászok, mert szarvas, őz, vaddisznó éppúgy lőhető Franciaországban, Németországban, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, mint Romániában, Bulgáriában, Ukrajnában vagy Szlovéniában, nem beszélve Ausztriáról.

 

A helyettesíthetőség Európa legtöbb országával összefüggésben fennáll, hiszen mindenütt van bérvadászat. A magyar vadászati törvény, vadászati jogi berendezkedési mintája német és a vadászati kultúra és a vadászati szakzsargon is e nyelvre épül. Ezt nem lehet elvitatni, hiszen sok szakszó német nyelvi eredetű, s nem csak azért, mert egyszer részesei voltunk az Osztrák-Magyar Monarchiának.

 

A vérvonal kérdését az alperes a helyettesíthetőséget és összehasonlíthatóságot kizáró érvként kezeli, nem tisztázza ennek mibenlétét és mögötte érdemi okfejtés sincs, használata nem több fogalmi misztifikációnál. (indokolási kötelezettség elmulasztása)

 

A piacra ennek a körülménynek azonban semmiféle kihatása nincs, mert a rekorder trófeák között a világ összes helyén előforduló trófea fellelhető.

 

Európa 27 országában 7.095.970 fő vadászik (forrás: DJV Handbuck, Jagd Aktuel 2004. kiadó: Deutcher Jagdschutz-Verband e.V.). Magyarországon az összes vadászt beszámítva 76.000 fő, amelyből 26.000 fő a külföldiek száma a kiadott vadászati engedélyek alapján. Ekként a magyar vadászati piac az európaihoz viszonyítva 1,07 %-ot képvisel (bagatell ügy).

 

Az európai országok többsége ugyan nem készít vadászati statisztikát, de az ismert teríték adatok alapján 16 országot tekintve vadfajonként a magyar adatok a következő hányadot képviselik: gím 9,4, őz 2,7, dám 6,5, vaddisznó 5,2. Ebből tehát látható, hogy az európai piacot nem Magyarország diktálja és ahhoz képest ez mennyire csekély jelentőségű.(forrás: Szent István Egyetem Mezőgazdasági- és Környezettudományi kar, 2103 Gödöllő, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék)

 

Az Európa összes országának vadászai tehát számos ország közül választhatnak, ahol azonos, vagy jelentős részben azonos a lelőhető vadfaj a hazánkéhoz hasonló összetételben megtalálható. Vaddisznó egész évben, tarvad majdnem egész éven át lőhető. Mind a gím, dám, őz, vaddisznó muflon megtalálható Európa nagy részén, miként az apróvad is. Szabadon választhat a vadász, hogy hová megy, milyen vadfajra vadászik és döntését az év eleji nemzetközi vadászati kiállításokon felvonultatott európai kínálat alapján hozza meg, de szerepet játszik az új területek megismerésének vágya, a régi helyek megszokott varázsa és a rá szánt pénzösszeg is.

 

Nem ismerjük, hogy a határozat milyen botrányról szól, amely Dortmundban történt, s azt sem, hogy ezzel mit kívántak alátámasztani (világosság, közérthetőség hiánya).

 

Az alperes valójában a fenti a kérdéseket nem vizsgálta, nem mérlegelte, hanem kinyilvánította, hogy a vadászat földrajzi piaca Magyarország és ezzel felmentette önmagát a térség tételes vizsgálata alól. Ennek következtében nem is láthatta meg, hogy ami Magyarországon történt, vagy történhetett, az a valós piac egésze szempontjából mennyire jelentéktelen. (indokolási kötelezettség elmulasztása)

 

Pedig az alperes tudta és tudnia kellett, hogy ugyanazokból az állatfajokból bőséges kínálat áll a magyarországinál sokszor alacsonyabb árszínvonalon a bérvadászok rendelkezésére (tényállás tisztázásának hiánya).

 

A kínálati oldal helyettesíthetőségének vizsgálata és megítélése nélkül, a versenytársak véleményének alap nélküli elvetésével, a vadászok, mint “vevők” megkérdezése nélkül az alperes alap nélkül vitatta el a magyarországinál nagyobb földrajzi piac létét és ezzel szembehelyezkedett az Európai Bizottság (97/C 372/03) számú, a közösségi versenyjog alkalmazásában az érintett piac meghatározásáról szóló közleményében foglalt előírásokkal.

 

Mivel álláspontunk szerint a Terméktanács vonatkozásában nem lehet árak kérdésében megállapodásról beszélni, ezért az a hiba, amely az alapszabályban fellelhető, csupán bagatell ügyként értékelhető és a bírság legkisebb mértékének kiszabása nélkül az eljárás megszüntetendő. Ezért van tehát szükség mind az árupiac, mind pedig a földrajzi piac helyes megítélésére.

 

3./ A bérvadászati árak

 

Az árak tekintetében az alperes eljárása ellentétes a Áe. tv. 26.§ és a 43.§ (3) bek. rendelkezéseivel. (Az Áe. szabályainak alkalmazását a Tpvt. 44.§. rendeli bizonyos korlátozással.)

 

Az alperes eljárása az Európai Unióhoz való csatlakozásunk előtti időszakot vizsgálta.

 

Hazánkban a történelem szempontjából rövid 15 év alatt sok minden történt. A szabadversenyes kapitalizmusnál is liberálisabb versenyközpontú világnézet gyakorlati következményeképp a feldolgozó kapacitások (növényolajipar, cukoripar, konzervipar) privatizálásra kerültek. A multinacionális cégek ezt követően letarolták a kelet-európai nemzeti agrárpiacokat saját termékeikkel, ahol a mezőgazdasági termelők már nem tudták a feldolgozóknak jó pénzen eladni termékeiket, sokan tönkrementek (de még nincs vége) és jött külföldről a “globális-multi” tej, étolaj, a kukorica, cukor, burgonya, alma, végül az újzélandi szarvas, mielőtt uniós tagok lettünk volna. Az új-zélandi szarvas szubvenciókon és az év 24 hónapjában zöld mező takarmányán nevelődik (természetes versenyelőny), majd beterelik egy feldolgozóhajóra, s Hamburgban már borjú minőségben vár a hús eladásra.

 

A vadászat(szervezés) kapcsán a verseny az uniós tagságunk előtti időszakban sem belföldi és belföldi viszonylatában állt fenn, hanem Magyarország és a külföld viszonylatában. Magyarország versenyzett Európa számos országával a külföldi, főként nyugati, leginkább német vadászokért, hogy őket törzsvendégként ideszoktassa, marasztalja, hogy legyen az országnak devizabevétele. Az ország devizabevétele a kádári időktől fontos volt, csökkentése ma is ellenjavallt. A piac nemzetköziségét és földrajzi határait igazolják a kiállítások (Párizs, Dortmund, stb.) A kiállítások jelentik a piaci szereplők számára a koncentrált találkozási lehetőséget, ahol a kereslet és a kínálat találkozik.

 

Az ott megismert árakat a legnagyobb cégek (Mavad, Forst Hungária, stb.) közvetítették Magyarországra, mert a kis vadásztársaságoknak és vadászatközvetítő cégeknek nem volt se pénze, se eszköze ahhoz, hogy megismerjék az Európában irányadó árakat. A jelentősebb vadászattal foglalkozó cégek életében esemény volt egy-egy vásár, ahová a képviselők nem csak tájékozódni, hanem üzletet kötni mentek s mennek ma is. A kis cégek potyáztak és potyáznak ma is, mert nem tartanak fenn piackutató apparátust, nem utaznak kiállításra, hanem így-úgy, esetleg fondorlattal beszerzik a zászlóshajó szerepét játszó nagyok árlistáit és a magukét ehhez igazítják (Ez a potyázás versenyszempontból értékelhető előnye).

 

A saját áraikat az egymással a külföldiért versengő cégek titokként kezelték az irányadó vadászati szezon kezdetét jelentő vásárokig. Ahogy az autó-kiállításokon új járgány csodákat mutatnak be, ugyanez történik a vadászat vonatkozásában is, bemutatják az új szolgáltatásokat és árakat. Itt kellett küzdeni a vevőért ezen a piacon és nem az országon belül. Esetlegesen kiszivárgott titkok üzleti előnnyé válhattak, mert egyes közvetítők a konkurencia árai alá mentek, s ezzel elhódíthattak egyeseket.

 

Látszik tehát, hogy az érintett vadászok (vevők)  külföldiek, a cégek (közvetítők és termelők) belföldiek, akik külföldről szereznek vevőt (vadászt) és ebből lehet az országnak bevétele. A versenyjog túlhajtása a szürke és fekete gazdaság térnyeréséhez, a minőség és élelmiszerbiztonság romlásához, a devizabevétel csökkenéséhez és a piacról való kiszoruláshoz vezethet.

                                                                                                                                

Anélkül, hogy a döntés nemzetietlensége kérdésében állást foglalnánk, vagy nacionalista húrokat pengetnénk, nem találtunk példát arra, hogy egy francia, lengyel, német, szlovák, román, osztrák, olasz vagy szerb versenyhatóság külföldi vadászok érdekét védte volna meg a hazai termelőkkel szemben a törvényesség jegyében. Azonban beszélnünk kell arról a kárról, amelyet a vizsgálat maga okozott, hiszen a Terméktanács tagjai elbizonytalanodtak, a minőségbiztosításra tett intézkedéseink eredményei elhalványulnak, elvesznek, mert a vadászati áruk és szolgáltatások egyre nagyobb mértéke értékesül a szürke gazdaságban, ahol adót sem fizetnek, veszélybe került az áru minősége, s vele együtt magyar vadhús export, miközben a lelövések száma nem csökkent.

 

A GVH a külföldi vadászokat védi meg a belföldi magyar tulajdonú, számos esetben 100 %-ban állami tulajdonú termelőkkel és közvetítőkkel szemben, azt hangsúlyozva, hogy őt csak a törvény érdekli, semmi más. Ha a törvényesség fontos, akkor a kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó hivatkozás sem kerülendő meg. Nézetünk szerint viszont a jog túlhajtása a legkínzóbb kereszt (lásd teljes gazdasági ellehetetlenítés). Meg kell vizsgálni a versennyel együtt járó előnyöket és hátrányokat, majd ezek mérlegre tétele után kell dönteni, nem pedig előbb dönteni és utána mérlegelni. Számos szakmában irányadó: inkább mérj többször, s csak utána vágj!

 

A verseny szentsége mellett a hazai érdekek gyámolítása is nagyon fontos, de ettől sem a hazai vállalkozásokat, sem azok egyesületeiket nem kell eltiporni, megsemmisíteni, megélhetésüket ellehetetleníteni.

 

Az “árat végül egyetlen vadászatszervező sem alkalmazta, így a listának nem volt hatása. Az érvelésben lehet is valami, hiszen vadászati lehetőségekből a külföldi vendégvadászok számának megcsappanása miatt jelenleg is túlkínálat van Magyarországon, így az árakat a "puskás" vendégek és nem a vadászatszervezők határozzák meg.”(Népszabadság, 2004.dec.14.)

 

A kísérlet, ha egyáltalán arról beszélni lehet, alkalmatlan volt a gyakorlati árak és a piac szabályozására.

 

Az alperes az ellenünk általa folytatott 132/2003. sz. ügyben elismerte az alábbi tényeket, de jelen eljárásban azokat nem vette figyelembe, jobb tudomása ellenére:

 

A Terméktanács jelentős mértékben segítette a tagok Uniós felkészülését, ennek is köszönhető, hogy az Unió tagjaként is megtarthatta Magyarország  a külpiacokat.

 

2003. augusztusától jelentősen megnőtt a fekete és szürkegazdaság részaránya, amely az állami bevételek jelentős elmaradását is jelenti.

 

A Terméktanács tagjai a legális szféra részét képezik, akiket inkább fűzött össze a minőségbiztosítás megőrzésének érdeke, mint az árverseny kikapcsolásának gondolata.

 

Mindamellett, hogy a magunk szempontjából a vadászat és a vadhús ügyét egymástól elkülönülten kezelni szükségesnek ítéljük, utalunk arra, hogy az alperes abban a vonatkozásban is tett javunkra pozitív megállapításokat.

 

A Terméktanács által közzétett irányárak nem alkalmasak a piac torzítására, mert a termelők, feldolgozók ezen keresztül igazodni tudtak a világgazdasági tendenciákhoz, ugyanakkor kontrollt teremtettek a  fekete és szürkegazdaság szereplői felett.

 

A Terméktanácsban kialakított irányárakat a feldolgozók nem építették be közvetlenül a felvásárlási árakba, s az irányárak kialakításában a termékpálya ellentétes érdekű szereplői egyaránt részt vettek, azaz érvényesült a kereslet és kínálat valamennyi szabálya.

 

Az irányár informált a külpiaci árakról is, hiszen a külpiaci árak mozgatták a felvásárlási árakat, akár kereskedőkről, akár feldolgozókról volt szó.

 

Az irányárak a termelők számára is megfelelően alakultak ki, s a feldolgozók is hitelesen tudták érvényesíteni a felvásárlási árakban a külpiaci tendenciákat.

 

Egyik ügyben sem volt károsult és közvetlen fogyasztói érdeksérelem nem mutatható ki.

 

 

A külföldi árak megismerésének érdeke leginkább a közvetítők oldalán fejeződik ki. Ők azok, akik a más áruját kínálják és minél olcsóbban tudják ezt tenni, annál nagyobb piaci részesedésre tehetnek szert, ezzel nő a bevételük és ők azok, akik fittyet hányhatnak az önköltsége, akár a termelő rovására is. Ők bizományosként járnak el és őket a minél nagyobb forgalom érdekli, de nem érinti alapvetően az, hogy milyen önköltség mellett lehet a terméket előállítani. Ez a GVH-t sem érdekli, mi több a tény figyelmen kívül és értékelés nélkül maradt.

 

A termelő (vadásztársaság) érdekelt a mind magasabb árban, azonban örül, ha az önköltséget eléri, s ha nem veszít minden ügyleten. Működésének ellehetetlenülését jelentős mértékben állami intézkedések (pl.:lehetséges támogatások leépítése) és azok elmulasztása (intervenció elmaradása) okozza.

 

A Terméktanácsnak nincs árualapja, értékesítési tevékenységet sem áru, sem szolgáltatás tekintetében nem végez.

 

Téves az az értékítélet, amely az ellenérdekű felek árban való megegyezését kőkemény horizontális és vertikális kartellnek minősíti. A kőkemény kartellnél a kartell megtartásának célja a kartellsértő gazdasági ellehetetlenítése, ilyenre nincs adat. Aki ki akart lépni a Terméktanácsból, annak semmi baja nem esett, nem kellett hátránnyal számolnia senkinek. A fogyasztók lehetnének a kárvallottjai egy vertikális kartellnek, de az ennek bemutatására törekvő alperes még hipotetikus példáig sem jutott el. A horizontális kartellt kizáró azonos tulajdonoshoz tartozás (ÁPV Rt. tulajdonlásának) kérdése pedig megokolás nélkül annak mellőzéséhez vezetett. (téves tényállás megállapítás, indokolás kötelezettség elmulasztása)

 

Az alperes által alkalmazott bírság kiszabása nem felel meg a Tpvt. 78.§ (2) bekezdésében foglaltaknak az alábbiak szerint.

 

A kiszabott bírságot egy szóval a következőképpen lehet jellemezni: PÉLDÁTLAN.

 

Példátlan abban az értelemben, hogy egy terméktanáccsal szemben ezidáig ilyen gazdasági tönkretételt megcélzó és azt elérő, ugyanakkor verbálisan méltányosságot hangoztató módon bírságot még nem szabtak ki. Példátlan abban az értelemben is, hogy a GVH agyonhallgatta azoknak az - egyébként a vadhús ügyből–Terméktanács vonatkozásában általa is ismert pozitív körülményeknek az értékelését (EU-ba lépés előkészítése, minőségbiztosítás, állami feladatok átvállalása és teljesítése, állami tulajdon védelme, stb.), amelyeket egy tárgyilagos döntés nem mellőzhetett volna.

 

A GVH versenykorlátozó megállapodás miatt bírságot, összesen két esetben állapított meg terméktanáccsal szemben, egy-egy millió forint összegben. Ugyanezen törvényhely alapján (Tpvt. 11. §) több esetben került megszűntetésre az eljárás, lényegében szankció nélkül. Vessünk egy pillantást az alábbi esetekre:

 

120/1999 Országos Fűszerpaprika Terméktanács (eljárás megszűntetve)

123/1999 Dísznövény Szövetség és Terméktanács (nem szankcionált)

013/ 2002 Alma Terméktanács (2 határozat kapcsán 2 éven túl csak megállapítást tartalmaz)

058/ 2002 Tej Terméktanács (bírság mellőzése)

047/ 2003 Vágóállat és Hús Terméktanács (1 M Ft)

112/ 2003 Vágóállat és Hús Terméktanács (1 M Ft)

074/ 2003 Gabona Terméktanács (nem volt elmarasztalható)

 

A döntés következtében a határozatban írtakkal szemben a Terméktanács teljesen ellehetetlenülne, a határozat végrehajtása esetében működése azonnali hatállyal megszűnne, miközben érdekképviseleti, állami feladatoknak az átvételére intézkedés nincs, s a nemzetközi kapcsolatai sem tarthatók fenn a továbbiakban az ágazat érdekében.

 

A GVH bírság kiszabási gyakorlatának megismerésében saját közleményeiken túl az éves országgyűlési beszámolók tartalma volt számunkra irányadó:

 

év

versenykorlátozással kapcsolatos/

összes határozat

bírságolás

eseteinek száma

versenykorlátozás

miatti bírság

összes bírság

2003

20/40

9

638,5   M Ft

792,38 M Ft

2002

18/40

3

182,46 M Ft

444,52 M Ft

2001

10/24

0

0,00      Ft

   73,9  M Ft

 

Megfigyelhető, hogy a bírság szinte új adónemmé vált, s akkor még pontos adat ismeretének hiányában nem szólhattunk a 2004-es év adatairól, amikor több, mint 7 milliárd Ft bírságot szabtak ki (2004. július 22. Magyar Nemzet) csak az autópálya építések kapcsán. A költségvetés szigorodását jelentő 185 Milliárdos megszorítás érinti alperest is (108715,9 millió forintban), s ez is hozzájárulhatott a bírság szintek emeléséhez, amely nem mutat összefüggést a kartellekkel sem (Magyar Nemzet 2004. febr. 27. 1. és 3. old.).

 

 Az alperes egyre hatalmasabb méreteket öltő bírságolási gyakorlata olyan totális jogi (házkutatás, lefoglalás, titkok kezelése, bírságolás) és technikai csúcsot jelentő modern dologi eszközrendszerrel (autók, mobil telefonok és számítógépek, infrás nyomtatók, digitális diktafonok) és személyi eszközrendszerrel (friss, jól képzett közgazdászok és jogászok) párosul, amely óvatosságra int, mert mindent meg tud szerezni, ami a közigazgatás más ágaiban, illetve a bírói hatalmi ág keretében is elérhetetlen.

 

Óvatosságra intenek ezek a körülmények abban az értelemben is, hogy az alperesi határozatok ne léphessenek át Rubikonokat: a feltételezhetőt ne kezeljék bizonyosságként, s a bizonyítatlanság ne csak enyhítő körülmény legyen, s el kell gondolkodni azon, hogy a besúgókat mentesíteni rendelő engedékenységi politika mennyire törvényes és megfelel-e a Tpvt 78.§ (2) bekezdésében megfogalmazott törvényi céloknak. Etikus-e a törvény szavát ilyen tartalommal megtölteni. A kartellmentesítési cél nem szentesít minden eszközt. A beismerés egyébként enyhítő körülmény, de a határozaton sose látszik meg….

 

Egyensúlyt kell teremteni a bűn és a büntetés között is: a büntetés ne haladja meg a bűnnel arányos mértéket. Amennyiben a közigazgatási határozatok nem felelnek meg a törvényi követelményeknek, akkor bírói úton kell jogorvoslatot kapniuk az eljárás alá vontaknak.

 

Noha a fent hivatkozott esetek és jogi helyzetek, de még a kifogásolt időtartam tekintetében is több hasonlóság látszik fennforogni, még sincs a kiszabott bírságok között és a jelen ügy tárgyát képező bírság között ésszerű logikai kapcsolat. Igaz ugyan, hogy a vizsgálói javaslathoz a Versenytanács kötve nincs, mégis ég és föld a távolság az előzetes vizsgálói álláspont alapján kilátásba helyezett 10 M Ft és a kiszabott 150 M Ft között. A vizsgáló nem láthatta tizenötször rosszabbul a kérdést a döntést hozó tanácsnál.

 

A bírság mértéke azonban sem logikailag, sem számszakilag nem igazolható, ráadásul a bírság összegének vetítési alapját nem ellenőrizhető, bizonytalan forrásból származó számszaki adatok képezik, amelyeket az eljárás alá vont felperes elől elzártak, üzleti titokra utalással.

 

Bevallottan az alperes nem végezte el a piaci szereplők részesedésének a vizsgálatát (tényállás megállapításának hiánya), de miből tudjuk, hogy a bírságalap kiszámítását helyes matematikai módszerrel, kellő körültekintéssel végezték-e, illetve nem hágták-e át a törvényi maximumot.

 

Egy jogállamban ezeket a kérdéseket nem lehet a vakhit talaját állva megközelíteni, s elvárni azt, hogy az eljárás alá vont higgye csak el, amit terhére kiszabtak, mondván a hivatal nem tévedhet. 150 millió forintnyi bírság nem állhat a csalhatatlanság talaján.

 

Értetlenül állunk azelőtt, hogy a kiszabott bírság közel kétszerese a GVH által 2001-ben kiszabott összes bírságnak.

 

Az alperes a felperest akként kezelte, mintha a felperesnek volna gazdálkodásból elérhető bevétele, noha ez nem felel meg a valóságnak. Az alperes határozatában (37.oldal utolsó bek.) idézve saját 2/2003. sz. közleményét, rögzíti, hogy “a releváns forgalom szokásosan a jogsértéssel érintett piacról származó bevétellel azonos, de a Versenytanács az Agrárkamarával és a Terméktanáccsal szemben méltányosságot (?) gyakorolva…. a keletkező összeget is csökkentette akként, hogy a releváns forgalom számításánál figyelmen kívül hagyta azoknak a tagoknak az árbevételét, akiknek a 2003-2004. évi árjegyzéke nem volt azonos a 2003-2004. évi közös döntés árjegyzékével, s így nem is érvényesült, vagy csak kétségesen érvényesülhetett a 2003-2004.évi közös döntés.”

 

Az alperes a Terméktanácsot vállalkozások döntéshozó szervezetének tekintette (határozat 28. oldal, első bek.,)  noha nem az. A Terméktanács nem rendelkezik a tagjai felett irányító jogosítványokkal, s a tagjai sem rendelkeznek felelősséggel a Terméktanács tartozásaiért.

 

Ugyanakkor az eljárás alá nem vont terméktanácsi tagok árlistáit alperes nem vizsgálta, viszont nem hagyta figyelmen kívül az eljárás alá vont de “felmentett” vállalkozások adatait sem (ez az eljárás szempontjából több,  mint méltánytalan).

 

“A versenyhivatal döntése átrendezheti a hazai vadászatszervező piacot. Értesüléseink szerint ugyanis sem a Terméktanácsnak, sem a Budapesti Agrárkamarának nincs annyi vagyona, hogy ki tudná fizetni a kirótt büntetést. Hasonló okok miatt az elmarasztalt vadásztató és vadászatszervező társaságok némelyike is csődbe mehet. Érthető tehát, hogy a hazai vadásztársadalmat megdöbbentette a versenyhivatal határozata. A vadászok úgy látják, a hatóság az ágazat sajátosságainak ismerete nélkül szabta ki a súlyos bírságokat.” Népszabadság, 2004. 12.14.)”

 

Az alperes döntéseiben a tényállásbeli és időbeli közelség ellenére szándékbeli különbség van velünk szemben, s ez a megsemmisítés gondolata. Ez a gondolat annak ellenére uralkodó, hogy az eljárás során világossá tettük, hogy megértettük azt, hogy az alapszabályunk kritika tárgya lehet, ezért is ismertük el felelősségünket, s nyomban gondoskodtunk is arról, hogy a Terméktanács nevében olyan döntést senki se hozzon, amely a mi döntésünknek tűnhetne, s velünk szemben a legkisebb szankció alkalmazása is szükségtelen.

A birság kiszabási célok és azok érvényesülése.

 

Az alperes a döntése 37. oldalán azt írja, hogy “ Egyetlen versenyfelügyeleti eljárásnak nem célja az aránytalan mértékű bírsággal az eljárás alá vontak működését ellehetetleníteni.”

 

Ehhez hozzátartozik, hogy a felperes 2003. évi árbevétele (tagoktól kapott bevétel a működésre) 17.958.890.- Ft volt.

 

A határozat méltányosságról szól, de valójában ennek nyomát nem sikerült megtalálni. Nem találtuk meg az alperes által meghirdetett engedékenységi politika és annak módosítására vonatkozó gyakorlati törekvést sem.

 

Az alperes a Terméktanács terhére 150.000.000.- Ft bírságot szabott ki.

 

A Gazdasági Versenyhivatal elnökének és a GVH versenytanácsa elnökének 1/2004. számú közleménye kimondja:  “A Tpvt. alkalmazása során szerzett tapasztalatai alapján a GVH szükségesnek tartja az engedékenységi politika feltételeinek átmeneti enyhítését annak érdekében, hogy a kartellekkel terhelt piacok szereplői nagyobb számban hagyjanak fel jogsértő magatartásukkal.

 

 A GVH jelen átmeneti módosítás kapcsán azzal a feltételezéssel él, hogy e vállalkozások készek piaci magatartásukat felülvizsgálni, a múltban elkövetett törvénysértő megállapodásaikat, összehangolt magatartásaikat a versenyhatóság előtt feltárni és ily módon "tiszta lappal" megkezdeni, illetve folytatni az EU közös piacán gazdasági tevékenységüket. Ennek megfelelően az enyhített feltételek csak a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően, azaz 2004. május 1. előtt kötött”

 

Alperes legutóbbi közleménye szerinti bírság a következők szerint alakul:

a. 

az eljárás során többletértékű bizonyítékot átadó vállalkozás esetében a csökkentés mértéke 70-90 % között;

b. 

a többletértékű bizonyítékot szolgáltatni nem tudó, de a jogsértést elismerő vállalkozás esetében a csökkentés mértéke 30-50 % között.

A GVH egy vállalkozással szemben az átmeneti módosítás keretében csak akkor fogja teljesen vagy részben elengedni a bírságot, ha a vállalkozás az előzőekben meghatározottakon túlmenően az alábbi feltételeknek is megfelel:

a. 

az eljárás során teljes körűen és folyamatosan együttműködött a GVH-val, valamennyi birtokában lévő bizonyítékot és információt átadta, azok valóságtartalmát nem változtatta meg, és

b. 

a kartellbeli tevékenységét a GVH-val megállapodott időpontig megszüntette.

 

A felperes együttműködött végig az alperessel, vele a rendelkezésére álló adatokat, bizonyítékokat maradéktalanul átadta, érdemi nyilatkozatokat tett, valós információkat adott, minden idézésre megjelent, segítette észrevételeivel az eljárást, intézkedett a jogsértés lehetőségének a kizárása iránt,  ehhez képest a határozat annyit állapított meg, hogy egyik eljárás alá vontat sem kellett eljárási okból megbírságolni.

 

A módosított 3/2003. sz. iránymutatás szerint a “GVH a közlemény kiadásával növelni kívánja a jogbiztonságot, tevékenységének átláthatóságát és kiszámíthatóságát, így segítve elő az egységes és diszkriminációmentes jogalkalmazást.”

 

A német azt mondja: Ein Mann, ein Wort; magyarul: a kimondott szó kötelez. Hát még az írás….Milyen alapon várható el a gazdasági élet szereplőitől az együttműködés a GVH-val, ha a meghirdetett célokat a gyakorlat nem támasztja alá, mi több cáfolja.

 

A közlemények kimondják az 1/2004-es közlemény és a 2/2003 .sz. közlemény együttes alkalmazásának lehetőségét. Ez nem így történt, s ez méltánytalan.

 

A fenti módon kiadott útmutatás quasi jogszabály, azaz nem csak arra nézve kötelező, aki majd elszenvedi, hanem arra is, aki meghirdette.

 

Hiába értékeltek EU csatlakozás előtti magatartást, hiába volt tevékeny a jogellenesség látszatát okozó körülmények megszüntetésére vonatkozó magatartásunk, a határozatban rögzített bírság nevelni nem, csak tönkretenni tud. (bírságolás előírt szempontjainak mellőzése).

 

A bírság mértékének a megállapítása során fontos kihangsúlyozni, hogy a Terméktanács nem tekinthető vállalkozások döntéshozó szervezetének.

 

Miközben a Tpvt. 36. § (6) bekezdése a jogalkalmazás kiszámíthatósága érdekében  feljogosítja Versenyhivatal elnökét a versenytanács elnökével együtt arra, hogy a  jogalkalmazási gyakorlat alapjait ismertető közleményt adjanak ki.

 

A sérelmezett határozat ennek betekinthetőségről szól: „ ügyfelek számára betekinthető, de részükre meg nem küldött határozati melléklet” (28. old. közepe). Quasi jogszabály, amely quasi titok?

 

 A hivatalbeli betekinthetőség nem azonos a nyilvánossággal. A határozat ezen megfogalmazása kegynek tünteti fel azt, aminek bárki számára, akár eljárás hiányában is hozzáférhetőnek kell(ene) lennie,  különösen pedig az eljárás alá vontak számára hozzáférhetőnek kell lennie, ha már egyszer a határozat melléklete és meghozatalának módszerbeli alapja, amely ugyan nem jogszabály, de olybá viselkedik. Azt sugallja a határozat az olvasó számára, hogy tudni akarja a döntéshozó, hogy ki merte megnézni a verbálisan köznek szánt közleményt. Ha nem így lett volna, akkor a legegyszerűbb, követlen, mindenki számára elérhető hozzáférést kellett volna megjelölni.

 

Sérelmes, hogy a határozat mellékelte nem került kiküldésre, s nem jelöltek meg közvetlen, ellenőrzés nélküli, részletes tanulmányozást lehetővé tévő hozzáférést. Az ügyfelek jogai ezzel lényegesen csorbultak.

 

Ami a bírság kiszabását illeti, fontos tisztázni a releváns forgalom mértékét.

 

Fontosnak tarjuk rögzíteni, hogy a Terméktanácsnak három féle tagja van:

a./ aki nem volt alanya ez eljárásnak,

b./ aki alanya volt az eljárásnak, de felmentetett,

c./ aki alanya volt és elmarasztaltatott (Hunnia Kft és Hubertus Kft.)

 

A GVH által eljárás alá vont és a vizsgált időszakban terméktanácsi tagsággal bírt, elmarasztalt tagok tisztított bérvadászati bevétele a következő volt a határozat tartalma szerint 2003-ban:

 

cég neve

nettó árbevétel  eFt-ban

Hunnia Vadgazdálkodási Kft

437.031 (határozat 10-dik oldal)

Hubertus Vadkereskedelmi Kft

432.743 (határozat 10-dik oldal)

összesen:

869.774

 

A bérvadászati bevételből az adatok ismeretének hiányában becsült vadászatközvetítői tevékenységből származó bevétel (kb.10 %) = 86.977.400.- Ft.

 

Miközben a javasolthoz képest a terhünkre előírt bírság 10 millióról 150 millióra emelkedett, közben a Hunnia Kft-t terhelő szankció 20 millióról 3,7 millió forintra apadt, miközben a Hunnia Kft. volt az ügy motorja, elindítója, aki terhelőleg mintegy magával rántani igyekezett a vétlen Terméktanácsot is.

 

A vadászatközvetítés során a gazdasági eredmény a termelőknél csapódhatott ki, a közvetítők pedig legfeljebb az árrésben voltak érdekeltek. Igaz ugyan, hogy az árral a jutalék is nő. Egyéként pedig nem lehet a cégek nem releváns bevételét a számítások alapjává tenni.

 

Akivel szemben GVH nem indította meg az eljárást, vagy megszüntette, ott nem vehette (volna) figyelembe a cégek bevételi adatait. Ebből a szempontból közömbös, hogy a GVH az érintett céggel előzetesen szűntette-e meg az eljárást, vagy az eljárást lezáró határozatában.

 

Ennél fogva a bírság alapja a 87 M Ft-hoz képest lényeges eltéréssel nem bírhatna az alperes által hivatkozott méltányos eljárás esetében, de a határozat nem erről szól. Vélhetően van olyan bevételi adat is a GVH számításai között, amely az adott cég teljes, releváns piachoz egyáltalán nem tartozó bevételét is tartalmazza. Még azt sem tudni, hogy mely terméktanácsi tagok adata szerepel az eljárást lezáró határozatban.

 

Nincs válasz arra a kérdésre, hogy az alperes mellőzte-e azon terméktanácsi tagok bevételi adatainak a felvételét a bírságalapba, akikkel szemben eljárást nem indított. A felmentettek adatait a számításban benne hagyták? Nem tudni, legfeljebb találgatni lehet abban a kérdésben, hogy mely cég adataiból adódik össze a bírságalap. Nem az összegről, hanem a cégről beszélünk. Az a kérdés semmiféle titok tárgya nem lehet, hogy mely cégek bevételi adatainak összegéből áll össze a bírságalap. Nem tudni azt sem, hogy tisztított bevétel szerepel-e az adott cégek bevételeinél. Erre válasz nem lehet kapni a határozatból (indokolási kötelezettség megsértése, megalapozatlanság).

 

A vizsgálati jelentés a 41. oldal utolsó bekezdésében arra utalt, valamint a határozat is, hogy megvalósultnak tekintette az ún. “terméktanácsi árak” alkalmazását akkor is, ha az általa adott tájékoztató árnál magasabb árat alkalmaztak…. Ez előtt a módszer előtt értetlenül állunk, mert az eljárás nem volt figyelemmel az adott áru minőségére, mennyiségére, egyediségére és a nyújtott szolgáltatások színvonalára sem. Álláspontunk szerint a magasabb árból nem következik a verseny korlátozása, illetve jogszabályi tilalom sérelme, sőt még elvi lehetősége sem.

 

A magasabb árat nem lehet a jogsértés bizonyítékaként kezelni, mert e mögött adott esetben minőségi munka áll. Ennek a felfogásnak az elfogadása sajnos a nemzeti kincseink elherdálására ösztönözhetne.

 

Önmagában a magasabb ár alkalmazása nem jelenti bizonyítékát sem kartell megállapodásnak, sem annak, hogy a Terméktanács magatartása és egy adott cég által alkalmazott ár közötti okozati összefüggés állna fenn.

 

Az állami erdőgazdaságok 100 %-os tulajdonosa a Magyar Állam. Az általuk alkalmazott magasabb árak alkalmazását a bűnösség bizonyítékának tekintik alap nélküli. Az alperes nem adta indokát annak sem, hogy az azonos tulajdonosi körhöz tartozó 100%-ban állami tulajdonú cégek esetében alkalmazott árakat miért tekintette versenysértőnek általában akkor, ha ilyen céget nem is marasztalt el, miközben a törvény a tulajdonosi kör azonosságán alapuló árak alkalmazását kartellt kizáró körülménynek tekinti.

 

A határozat a lehetségest tényként kezeli, a bizonytalant pedig bizonyosságként. Egy jogszerűen hozott döntés alapjául álló tényeknek úgy kell egymás mellett állniuk, mint a gyöngysor gyöngyeinek. A köztük fennálló hiányokat lehet ugyan logikai átíveléssel áthidalni, azonban eközben mindennemű, más irányú történés lehetőségét ki kell zárni. Az a logikai ív, amely nem képes kizárni más irányú történés(ek) lehetőségét, az nem alkalmas az oksági összefüggés igazolására sem. A sántikáló érveléssel megszült határozat csak megalapozatlan lehet.

 

A terméktanácsnak tulajdonított határozatok jogi megítélése, azaz kinek a döntéseiről van szó?

 

A Terméktanács elmarasztalt tagjai (Hunnia Kft. és Hubertus Kft.) által közvetített ár, a nyugat- európai piac adaptív informatív ára volt. A vizsgálat idejére már csak két tag maradt, s eljárásilag is az Agrárkamarába tömörültek, s döntöttek, ha döntöttek.

 

A Terméktanács nem hozott létre alapszabálya szerint vadászati árbizottságot. A Terméktanács a vadászatszervezői szekciója pedig az elnökség által jóváhagyott határozatot a vizsgált időszakban nem hozott. Az általuk készített előkészítő iratok nem minősülnek terméktanácsi határozatnak, így azok a határozatok könyvében sem szerepelnek.

Az eljárási rendtől eltérően hozott határozatok nem a Terméktanács határozatai, azaz a Terméktanácsnak tulajdonított okmányok nem jogosulttól származnak, ezért a Terméktanáccsal szemben fel sem róhatók. A terméktanácsi tagoknak pedig nincs kötelezettségvállalása sehol arra, hogy elfogadták volna a más által javasolt árakat.

 

A Terméktanács nincs irányítási, döntési helyzetben, nincs ármeghatározó szerepe, mindössze a tagoktól származó bevétellel bír, s az agrárpiaci rendtartás értelmében a miniszter által elismert terméktanácsként működik egyesületi formában, ahol a tagok nem felelnek az egyesület tevékenységéért és viszont.

 

A Terméktanács a piacnak csupán közvetett szereplője, akinek árualapja nincs és a tagjai felett döntési joga sincs és a tagok cselekményeiért sem terhelheti felelősség. A felelősség foka egyébként nem azonos a közvetett és közvetlen érdekeltével.  (Az alperes nem tett eleget indokolási kötelezettségének ezekben a kérdésekben)

 

A külföldet megcélzó árjegyzékbeli árazonosság a bűnösség megállapítására nem alkalmas. Nem csak azért, mert a tényleges árak az árjegyzéki árhoz képest jelentősek eltértek, s nem csak árengedmény formájában, hanem a terméktanács tagjai saját árjegyzéket alkalmaztak és ennek kialakítása során nem érdekelte a tagjainkat, hogy mit akarnak elérni a többiek.

 

Az árorientáció feladata volt ugyan a terméktanácsnak, az előkészítés azonban nem jutott el a kompetens döntéshozókig. (képviseleti jog értékelésének és indokolási kötelezettség teljesítésének a hiánya)

 

A Terméktanács tagjai innovatív módon folytonosan emelték ellátási színvonalukat, beruházásaik révén növelték a vendégek kényelmét, s a törzsvendégeiket megtartották. Önálló árjegyzékeiket önállóan alakították ki, s ha mégis hasonló ár volna az érintettek között az nem azonos az ún. megállapodott árral, az árak a külföldit célozták, s hasonlóságuk legfeljebb párhuzamos magatartásként értékelhető. Alapvetően téves és logikailag hibás következtetés a magasabb árat annak bizonyítékaként elkönyvelni, mintha a magasabb árat alkalmazó kartell részese lenne. (Indokolás hiánya, téves következtetés, megalapozatlanság)

 

Az agárpiaci rendtartásról szóló 1993. évi VI. tv. szerint e törvény hatálya kiterjed az erdészeti termékekre is. Ezen termékeket termelő, előállító, feldolgozó, kül- és belkereskedelmi forgalmazást végző személyekre vonatkozik, s hatálya kiterjed a terméktanácsként elismert szervezetekre is.

 

A Terméktanácson keresztül a termelők és szervezők között nincs vertikális kapcsolat, nincs irányítás, hiszen az eljárás alá vont közvetítők kivonultak a terméktanácsból.

 

Az eljárás inkvizitórius jellegére utal, hogy a tárgyaláson igennel és nemmel lehetett válaszolni, s komoly nehézséggel lehetett csak (többszöri kérésre) az eljárás alá vontak előadását a jegyzőkönyvbe vétetni.

 

A felperes által kifogásolt okmányok jogi megítélése.

 

A két kifogásolt, szerintünk legfeljebb döntést előkészítő iratnak tekintendő okmány nem minősül megállapodásnak.

 

Ami sérelmezett magatartás tényeit illeti, terméktanácsi döntés nem volt Fonyódon, nem volt ülés sem 2002.12.12-én.

 

2001.11.05-i “megállapodás” kapcsán a Terméktanácsnak semmiféle szerepe nem volt. Az eljárás során adat merült fel arra, hogy az egyik cég vezetője, saját irodájából saját fax készülékén a hivatkozott “aláíró” személyek aláírása nélkül, jóváhagyás nélkül úgy küldte szét a saját árlistáját, mintha az a Terméktanács árlistája lett volna. Ez sem nem megállapodás, sem nem döntés.

 

A Tpvt. 11.§ (1) bek. szerint tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartása, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének…és más hasonló szervezetnek a döntése (a továbbiakban együtt megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását, vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Döntésről tehát nem lehet beszélni ebben az értelemben sem.

 

2001.11.28. Néhány terméktanácsi tag szekcióülése nem minősül jogi értelemben a Terméktanács döntésének, határozatának, illetve megállapodásának. Nem jogosulttól származik az írás. Ahogy a GVH versenytanács tagjainak aláírása nélkül nem lenne hiteles és érvényes a határozat a portásuk aláírásával, ugyanúgy nem fűződnek jogi hatályok a szekciótagok javaslatához. A szekciótagok javaslata nem minősül döntésnek, az mindaddig, amíg erre jogosult elnökség nem hagyja jóvá, addig az nem tekinthető határozatnak, nem tekinthető a Terméktanács döntésének. Ez előkészítő anyagnak minősülhet ugyan, de döntésnek nem. Nem véletlenül szabályozza a jog egy egyesület esetében is a képviseleti jogot. Itt sem átruházott határkörről, sem más formában áttestált jogkörről nincs és nem is lehet szó. Semmis nyilatkozathoz pedig nem fűződhetnek joghatások. Önmagában nem vitatjuk, hogy egy terméktanács lehet alanya versenyjogi eljárásnak, de ilyen tények alapján nem lehet elmarasztalni, mert nem hozott olyan döntést, amely az ő döntésének minősülne.

 

Az egyesületekről szóló 1989. évi II. törvény 3.§ (4) kimondja: “A társadalmi szervezet alapításához az szükséges, hogy legalább tíz alapító tag a szervezet megalakítását kimondja, alapszabályát megállapítsa, ügyintéző és képviseleti szerveit megválassza.”

 

A Ptk. kommentárja szerint a képviselet alapulhat

- törvényen, illetve ebből eredő hatósági rendelkezésen.

- jogügyleten (megbízáson, meghatalmazáson)

- nem természetes személy alapszabályán, szervezeti szabályzatán, vagy alapító okiratán (szervezeti képviselet).

 

Ptk. 222.§ szerint a: “Képviseleti jogot — a törvényen, a hatósági rendelkezésen és az alapszabályon alapuló képviseleten felül - a képviselőhöz, a másik félhez vagy az érdekelt hatósághoz intézett nyilatkozattal (meghatalmazás) lehet létesíteni.”

 

A kifogás tárgyát képező döntések nem minősülnek, illetve nem tekinthetők az Alapszabály V/1 pontja szerinti közgyűlési döntésnek, illetve az elnökség V/2. alatti döntésének, illetve az elnök V/2.10.d/ pontja alapján képviselőként tett nyilatkozatának sem.

 

A tényállás tisztázásához tartozik az alapszabályok hatályosságának a vizsgálata. Az az alapszabály minősül hatályosnak, amelyet elfogadott az egyesület erre hivatott közgyűlése és amelyet a bíróságnál beiktattak.

 

Az ügy szempontjából a Terméktanács 2002. április 23-án elfogadott alapszabálya az irányadó.

 

Lehet, hogy a GVH birtokába került tervezet dátuma 2002. április 4., azonban nem a tervezet dátuma, hanem az elfogadás dátuma az irányadó, amely viszont 2002. április 23-án volt.

 

Egyébként az irányadó alapszabály kizárólag irányárakról beszél, amelynek hozatalát a miniszteri határozat lehetővé is tette.

 

Az eljárás megindításával összefüggésben az elnök minden árral kapcsolatos eljárást tilalmassá tett Egyesületünkön belül 2003. július 28-ával, mert mindennemű ezirányú működést megtiltott. A határozat ezt nem vitatta, de nem értékelte, hanem elhallgatta. Nem került értékelésre az eljárás megindulását követően tanúsított pozitív magatartásunk sem.

 

A 2003-as vadászati szezonból mindössze 5 hónap esik az elviekben kifogásolható magatartás körébe, de a fő vadászati szezont nem érinti. Ez a körülmény még egy esetleg jogos bíráság esetén is figyelembe veendő lett volna.

 

Az Agrárkamara 2002. december 6-án döntött a következő évi árakról. Ezzel kapcsolatban szervezetek ugyan egy megbeszélést 2002. december 12-re Fonyódra, azonban ez elmaradt. A Terméktanácsnak és az Agrárkamarának együttes ülése 2002.12.19-én nem volt. Az ezen időpontra datált okmány nem a Terméktanácsnál készült és nem is a Terméktanács küldte szét, s nem is minősül a fentiek értelmében érvényes terméktanácsi döntésnek. Amennyiben ezt a javaslatot a Terméktanács döntéshozó szerve elé tárták volna, azt bizonyára elutasította volna.

 

Feltéve, de meg nem engedve, hogy ármeghatározó terméktanácsi döntésről lenne szó, meg kívánjuk jegyezni, hogy a Terméktanácsnak etikai elmarasztaláson túl nem lett volna eszköze, illetve semmikor nem alkalmazott a Terméktanács tagjaival szemben a vadászat kapcsán semmilyen szankciót, még etikai szankciót sem. Az, akinek terhére egy erkölcsi elmarasztalás alkalmazható lett volna, az kiléphetett minden következmény nélkül a Terméktanácsból, átmehetett volna szervezetbe (pl Agrárkamara) és sokan át is mentek, vagy enélkül is, mindenféle tagság nélkül önállóan gazdálkodhatott volna mindennemű bántódás nélkül. Az eljárás is megállapította, hogy az árak eltértek még attól is, amit a határozat megállapodásnak tart, s mégsem következett be szankció az illetővel szemben. Jelen esetben szó sem lehet ún. kőkemény kartellről, ahol a bizonytalankodó, ellenszegülő tagot durva kényszerrel kényszerítik egy döntés betartására.

 

Az alperes az eljárás során a vadhús kapcsán hivatkozott az etikai eljárásra,  mint kényszerítő eszköz alkalmazására, amely bekövetkezett. Ezzel kapcsolatban azonban éppen az eset lényegét nem ismertette az alperes, ily módon a hivatkozása az eset lényegének ismertetése nélkül hiteltelen. Az alperes egyik ügyben a másikra, másikban az egyikre hivatkozik a tényállás tisztázása nélkül.

 

Az ominózus esetben ugyanis amikor az etikai eljárás alkalmazása felmerült, az történt, hogy az illető tag a kialakult gazdasági kapcsolatokat a Tpvt 5.§-ban tilalmazott bojkott felhívással akarta szétzilálni, s a konkurencia számára olyan ésszerűtlenül magas felvásárlási árat ajánlott, amely mellett esze ágában sem volt neki magának felvásárolni, csak jogellenesen meg akarta bontani a már kialakult gazdasági kapcsolatokat (piaci zavarkeltés).

 

Összegezve: A piac földrajzi értelemben Európa, tárgyát tekintve vadászati árak, illetve vadászatközvetítői árak. A helyettesíthetőség Európa országaira kiterjed. Ezen belül Magyarország piaca 10 % alatti. Viszont nincs árra vonatkozó olyan Terméktanácsnak tulajdonítható döntés, vagy megállapodás, amely szankcionálható lenne, mert az, ami ilyennek tűnhetne, nem felel meg sem az 1989. évi II. törvény, sem pedig az Alapszabály rendelkezéseinek. Hiányzik a képviselet Ptk-ban írt szabályainak a megvalósulása is, mert képviseletre jogosult sem írt alá semmiféle ezzel kapcsolatos okmányt. Hiányzik tehát a jogsértés, nincs jogsértéssel elért előnyről és fogyasztót ért sérelemről sem szó. Arra tekintettel, hogy a Terméktanács belátta, hogy alapszabályi rendelkezései korrekcióra szorulnak és meg kell akadályozni minden olyan magatartást a tagok vonatkozásában is, amely a Tpvt. által tilalmazott, nem teszi szükségessé a bírság legenyhébb mértékének a kiszabását sem, s az eljárás megszüntetendő.

 

 

A fenti tényállás alapján az alperessel szemben a csatolt meghatalmazással igazolt jogi képviselőnk útján

k e r e s e t t e l

 

élünk és kérjük a tisztelt Fővárosi Bíróságot, hogy az alperes sérelmezett 89/2003. sz. jogszabálysértő és meglapozatlan határozatát megváltoztatva, rendelje törölni a kiszabott bírságot, s az eljárást szűntesse meg.

 

Kérelmünk anyagi jogi alapja a Tpvt. 78.§.(1), valamint Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma KK.31. számú állásfoglalása.

 

Az anyagi jogszabály sérelme a döntésben amiatt következett be, mert az alperes eljárása során  nem tisztázta kellőképpen a tényállást és határozatában pedig indokolási kötelezettségének sem tett eleget  ( Áe 26.§. Áe. 43.§. (1) bek. c./ pontjának sérelme)  

 

A sérelmezett határozat megváltoztatását lehetővé teszi a Pp 339.§.(2) bek. q./ pontja és a Tpvt. 83.§. (3) bekezdése, amelyek alapján eljárva egyúttal kérjük, hogy marasztalja az alperest a Pp 339.§. (3) bek. szerint a per költségeiben a pertárgy értékének 5%-át kitevő mértékben, amelyet kérünk a jogi képviseletünket ellátó ügyvédi  iroda részére megfizetni rendelni.

 

Kérjük, hogy a Pp. 332.§ (3) bek., valamint a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának KK.13. sz. állásfoglalása alapján a sérelmezett határozat végrehajtásának felfüggesztését elrendelni szíveskedjék.

 

A felfüggesztés iránti kérelem közelebbi indoka az, hogy álláspontunk szerint nem csak a hivatkozott jogszabályok sérelme valósult meg, és a megalapozatlanság esete áll fenn, hanem a mintegy 17 M Ft bevétellel működő felperes létezését a határozat végrehajtása azonnal ellehetetlenítené, mert a 150 M Ft  bírság megfizetésének nincs forrása. Az a feltételezés, hogy az egyesület tagjai „majd összeadják”  a kiszabott bírságot, minden alapot nélkülöz. A határozat végrehajtása a felperes likvidálását jelentené, miközben a törvénybírságolási kötelezettséget elő sem ír, hanem csupán annak lehetőségéről szól. A Terméktanács egyesület és az egyesületekről szóló 1989. évi II. tv. 18. § alapján a társadalmi szervezet tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok - a tagdíj megfizetésén túl - a társadalmi szervezet tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

 

A per tárgyi illetékfeljegyzési jogos az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 62.§ (1) bek. h./ pontja alapján.

 

Székesfehérvár, 2005. február 15.      

                                                                       Tisztelettel:

 

 

Vadgazdasági Termékek és

Szolgáltatások Terméktanács

felperes