Aligha tévedünk nagyot, amikor kijelentjük: kevéssé értjük a vaddisznóállományainkban végbemenő folyamatokat, és ennek következtében vaddisznó-gazdálkodásunkban sokkal több az improvizatív elem, mint a tervszerű és egyben szakszerű cselekvés. Értetlenül állunk például a 90-es évek végének populációrobbanása előtt, okairól csak homályos elképzeléseink vannak. Bár az utóbbi években néhány igen jó agyaras került terítékre, köztük egy világrekord is, azért a szabad vadászterületek túlnyomó többségén továbbra is ritka a jó kan. A szabadterületi vaddisznó-populációinkban végbemenő folyamatok feltárása hosszabb kutatások eredménye lehet, amelyek a sok terepi munkát igénylő tömeges jelölések mellett a legkorszerűbb módszereket, például a rádiótelemetriát is bevetik. Az eddig rendelkezésre álló statisztikai és szaporodásökológiai adatok azonban óvatos következtetések levonására már feltétlenül alkalmasak. Ezek alapján egy új szemléletű állományszabályozás fokozatos bevezetésére mód nyílhat.

  Vizsgáljuk meg mindenekelőtt, milyen következtetéseket lehet levonni a rendelkezésre álló statisztikai adatokból. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár becslési és lelövési adataiból látszik, hogy az állomány kisebb stagnálásokkal a 90-es évek elejéig lassan nőtt. A 80-as évek elejéig a becsült létszámok rendre meghaladják a lelövéseket, figyelembe véve azt is, hogy a tavaszi becsült törzsállomány 120-140%-át kellene hasznosítani a szintentartó gazdálkodáshoz, az állomány növekedését eredményezte. A becslések feltételezhető pontatlansága ellenére a lelövési adatok növekedéséből nyilvánvaló a folyamatos állománynövekedés, amit a hasznosítás nem tudott megállítani.

Változás e tekintetben a 2000-2001-es évek környékén volt, amikor a hatóságok egyre több helyen adtak felmentést a tavaszi kocalelövés alól. Ekkortól számíthatjuk az állomány nagyságának országos szintű csökkenését.

 Megvizsgáltuk, hogy az ország élőhelyi és nagyvadállomány minőségi szempontból jól elkülönülő két része között volt-e különbség a lelövések nagyságát, és az ebből levezethető állományváltozás tendenciáját tekintve. A következő két területi egységet használtuk: Dél-nyugat Dunántúl (Baranya, Somogy, Vas és Zala megye) és Északi-középhegység (Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Az 1994 utáni lelövési adatokból látszik, hogy, bár az állomány növekedése mindenhol végbement, az Északi-középhegységben az sokkal dinamikusabb volt, mint a Dél-Dunántúlon.

Ha most a lelövéseket külön vizsgáljuk meg a két ivar és a szaporulat esetében látható, hogy az Északi-középhegységben arányaiban több malacot, süldőt lőttek, mint a Dél-Dunántúlon.

Annak ellenére, hogy a hasznosított felnőtt példányok, közöttük a kocák lelövéseinek aránya is gyorsabban nőtt az Északi-középhegységben, a viszonylag erőteljesebb kocahasznosítás mellett is gyorsabban tudott nőni az összes teríték, mint a Dél-Dunántúlon. Ennek oka minden valószínűség szerint az, hogy a malacok és süldők erőteljesebb hasznosításával a természetes elhullások egy részét kompenzálni lehetett.

Az országos adatok szerint a fiatal példányok aránya a terítéken belül mintegy 60%, aminél a szakirodalom általában jóval magasabb, 80% körüli arányt javasol.

  Vizsgálatunk területi kiterjedését most már szűkítve, megbecsültük egy dunántúli vaddisznó populáció születési arányszámát. A decemberben és januárban elejtett nőnemű egyedek embrióit/magzatait számoltuk meg. A születési arányszám becslésekor azt feltételeztük, hogy a vemhesülést követő két hónap elteltével (vagyis 35 g-os tömeg és kb. 12 cm-s testhossz felett) a méhen belüli halálozások száma elhanyagolható. A feltételezés minden valószínűség szerint megállta a helyét, mivel az említett értékeknél nagyobb elhalt magzatokat a megvizsgált méhekben nem találtunk. A vehemszám így jó közelítéssel meg kellett egyezzen a becsült születési arányszámmal. A kocák korának becslését a zápfogak kopása alapján végeztük el éves kategóriákat használva. A minták feldolgozásával kimutattuk, hogy a kocák szaporodóképessége a kor előrehaladtával nő.

Míg a süldők átlag 5 malacnak adnak életet, addig az öreg kocák átlagos megszületett szaporulatszáma meghaladja a nyolcat, de nem ritka a 10 feletti malacszám sem.

  Ugyanazon a területen megbecsültük a felnevelt szaporulatot is. Az egyes időszakokra vonatkoztatott túlélést az állatok szórókon, mezőgazdasági területeken és egyéb helyeken történt közvetlen megfigyelésével becsültük. A felnevelt szaporulatot a szeptember végi állapotra vonatkoztattuk. Ennek oka, hogy módszerünkkel a szeptember utáni elhullások/túlélések nem becsülhetők, mivel az anyai családok az ellést követő 8-9 hónap után elkezdenek felbomlani. Eredményeink azt mutatták, hogy az összes kocára vonatkoztatott átlagos malacszám évenként változott, és 6 év alatt 4,8 és 6,1 közötti értékeket vett fel. Hasonlóképpen változó volt az őszig felnevelt szaporulat nagysága, 2,7 és 3,6 között fluktuált.

  Az előzőekből levonható következtetések, hogy a vaddisznó szaporodó képessége jelentősen változhat évről-évre, és állományról-állományra. A változás oka egyrészt az állomány átlagos kondíció-változásával magyarázható, ami az éves táplálékkínálattal, mindenekelőtt a makkterméssel lehet összefüggésben. Másrészt a szaporodóképességet nyilvánvalóan befolyásolja a kocaállomány korszerkezete. Magasabb korátlagú állománytól nagyobb szaporulatot várhatunk.

  A statisztikai és szaporodásökológiai adatokra támaszkodva egy hasznosítási modellt dolgoztunk ki, amihez viszonyítottuk a jelenlegi hasznosítási jellemzőket. Összehasonlítottuk egy 100 kocás törzsállomány optimális szintentartó kezelési hasznosítási számait azokkal a hasznosítási számokkal, amelyek az országos statisztikákból vezethetők le. Eszerint:

100 kocás, jó korösszetételű törzsállomány esetén

Szinten tartó gazdálkodás esetén ebből elejtendő:

Ehelyett lövünk:

Az elejtett kanok zöme azonban a tapasztalatok szerint 2-3 éves, és vélhetően a kocák átlagkora is alacsony. Hová vezet mindez? A kocaállomány elfiatalodik, ennek következtében csak több koca tud egy idősebb korösszetételű állományhoz képest azonos számú szaporulatot elleni és felnevelni. Az idősebb kocák malacai ugyanis nagyobb eséllyel maradnak életben. Hasonlóan a kocaállományhoz, a kanok korszerkezete is elfiatalodik. És akkor azt még nem is vettük figyelembe, hogy a malacok és süldők nagyobb arányú lelövései az összes terítéket is megnövelnék a hasznosítás, a természetes elhullásokat részben kompenzáló jellege miatt. Vagyis amiatt, hogy minden valószínűség szerint több olyan fiatal példányt ejtenénk el, amelyek később elhullottak volna!

  A fenti eredmények és következtetések néhány olyan javaslat megtételére adnak módot, amelyek nem rengetik ugyan meg alapjaiban a hazai vaddisznó-gazdálkodás gyakorlatát, betartásuk azonban a gazdálkodás színvonalát javítja. Íme:

1. A kocák hasznosítási számát emelni kell addig, amíg az állomány növekedése meg nem áll, illetve a szükséges csökkentést el tudjuk érni.

2. A kanok lelövési aránya az összes felnőtt teríték kb. 1/3-a legyen.

3. A süldők és malacok hasznosítási aránya az összes teríték kb. 80%-a legyen.

Mindezek betartásához persze szükséges lehet a vadászati módok és gyakorlat felülvizsgálata is. Például a kocák túlzott kímélete a hajtásokban, vagy a szórókon történő téli vadászat során nem feltétlenül indokolt. Ekkorra a süldők már többnyire olyan fejlettséget érnek el, hogy koca vezetése nélkül is nagy valószínűséggel életben maradnak. Persze célszerű elsősorban a kisebb, vagyis fiatalabb kocák elejtésre törekedni. Fentiek figyelembe vétele a vadászati hasznosítás során, szavatolhatja az állományok nagyságának kézbentartását, és a magasabb korösszetételű állomány kialakítását. Ennek eredménye a nagyobb számú hasznosítható mennyiség, és az elejtett nagyobb kanok számának növekedése kell legyen. A vadgazdának el kell döntenie, mi jobb neki: azonos nagyságú állományból több kant lőni, de úgy, hogy azok zöme 2 éves és öregebb alig-alig lesz, vagy kevesebb kant hasznosítani, de azok korösszetétele jóval magasabb lesz. Ez utóbbi esetben fentiek figyelembe vétele elengedhetetlen.

Náhlik András és Sándor Gyula

Nyugat-Magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási Intézet