2010. ÉVI PROGRAMJAINK
Programjaink helyszíne és/vagy időpontja a szervezés során változhat, melyről időben értesítjük tagjainkat.
Az itt felsoroltakon kívül több megyében rendezünk koronglövészetet és egyéb programokat, melyről levélben értesítjük az adott megyében regisztrált Diana Vadászhölgy Klub tagokat.

   
2010. október 29.

Szakmai konferencia
Helyszín:
Telkibánya, Ezüstfenyő Hotel (3896 Telkibánya, Szabadság u. 11.)
Program: 2010. október 29- én (pénteken) 10 órakor kezdődik a szakmai konferencia elméleti része, melynek keretén belül
- Szemán Jenő, a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Vadgazdálkodási Bizottság tagja tart rövid ismertetőt a környék erdő- és vadgazdálkodásáról,
- Lontai Lászlótól, a Zempléni Tájvédelmi Körzet munkatársától hallhatunk színes, fotókkal illusztrált előadást a Magyarországon megfigyelt hiúzokról,
- Dr. Szemethy Lászlótól, a Szent István Egyetem MKK Vadvilág Megőrzési Intézetének munkatársától hallhatunk érdekes információkat "szívügyéről", a szalonkáról,
- Dr. Heltai Miklóstól, a Szent István Egyetem MKK Vadvilág Megőrzési Intézetének munkatársától pedig az aranysakálról és annak drasztikus térnyeréséről hallhatunk egy izgalmasnak ígérkező előadást.
kb. 13:00 órakor ebéd az Ezüstfenyő Hotelben
kb. 14:00 órakor indulás a délutáni gyakorlati előadások helyszínére, a füzérradványi Károlyi- kastélyba, ahol Lontai László és Szemán Jenő vezetésével megtekintjük a kastély kertjét, mely hazánk egyik legkülönlegesebb klímájú és hangulatú, hatalmas tájképi angolkertje. A ma kettéosztott park kastély körüli területét a XIX. század közepén ültették. Ebből az időből való a patak partján álló két óriási platánfa is, amelyek az ország legnagyobb példányai közé tartoznak. A park külső, erdészeti kezelésben lévő részét a XIX-XX. század fordulóján ültették be változatos összetételű fenyőcsoportokkal. A kastély déli homlokzata előtt ekkor készült a teraszos franciakert, ahonnan csodálatos panoráma tárul a látogatók elé.
A kastélyparkban tett séta mellett szakszerű idegenvezetés mellett lehetőségünk lesz a kastélyban berendezett vadászati kiállítást is megtekinteni.

Az elmaradt nyírfajd- program helyett fakultatív programként Mester András jóvoltából 2010. október 30-án szombaton délelőtt lehetőségünk van megtekinteni a Füzérkomlósra betelepített európai bölényeket, és az otthonukként szolgáló vadasparkot. A szombati program a Fehér Szikla Vadászházban elfogyasztott ebéddel zárul. Hangsúlyozom, hogy a szombati program már nem tartozik a szakmai konferenciához, tehát semmi akadálya annak, hogy aki az ünnepek és a kezdődő őszi szünet miatt haza szeretne sietni, az a pénteki program végeztével (kb. 16 óra) ezt megtegye.
Szálláslehetőség: a szállást 2010. október 28. (csütörtök) éjszakától a telkibányai Hegyi Táborban (3896 Telkibánya, Hegyi út 17.), 2,4,5 és 6 ágyas szobákban tudjuk biztosítani. A kifinomultabb ízlésűeknek természetesen lehetősége van a telkibányai Ezüstfenyő Hotelban megszállni, melynek áráról kérlek Titeket, nálam érdeklődjetek.
A program ára: - csütörtök éjszakai szállással a Hegyi Táborban, pénteki reggelivel, péntek délutáni kastélylátogatással együtt Diana Vadászhölgy Klub tagoknak 3.500.- Ft/fő, nem tagoknak 5.500.- Ft/fő (csak péntek),
- csütörtök és péntek éjszakai szállással a Hegyi Táborban, pénteki és szombati reggelivel, kastély- és bölénylátogatással, szombati ebéddel együtt Diana Vadászhölgy Klub tagoknak 8.500.- Ft/fő, nem tagoknak 10.500.- Ft/fő (péntek és szombat).

A pénteki ebédre — ahogyan eddig is — a Diana Vadászhölgy Klub tagjait a Klub látja vendégül.
Kérek mindenkit, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2010. október 18- ig jelezze nekem!
Remélem, semmilyen fontos információ nem maradt ki. Ha bármi kérdésetek van, keressetek nyugodtan a szokásos elérhetőségeimen (30/962-0930, 70/702-5164, beatrixb@t-online.hu).



2010. augusztus 14. Bács-Kiskun megyei koronglövészet országos meghirdetéssel

Sok szeretettel várunk minden vadászhölgyet és kedves családjukat a lövészversenyünkön!

Helyszín: Bajai Lőtér (Baja, Vám út 43.) 2010. augusztus 14-én 9 órakor

A versenyt két kategóriában hirdetjük meg:
1.) Diana vadászhölgyek egyéni versenye
2.) Családok versenye: (kétfős csapat) egy vadászhölgy és házastársa vagy családtagja számára (fegyvertartási engedély mindenkinek kell)

Díjazás: Mindkét kategóriában az első 3 helyezetett díjazzuk, a többiek oklevelet kapnak
Nevezés határideje: július 14-ig, csak megfelelő létszám esetén tartjuk meg a versenyt!
Nevezési díj egyéni: 50 korongos versenyre két pályán: 2500 Ft
Nevezési díj csapat számára: 2500 Ft
Étkezési lehetőség (megbeszélés alapján) a helyszínen lehetséges: egytálétel: 1000 Ft/fő
A versenykiírás július 14-e után megtalálható lesz: www.bajailoter.hu honlapon
Nevezési díjat az alábbi számlaszámra kérjük: 11773322-12238893
A nevezési díjat július 14-ig kérjük átutalni, a nevezés csak ekkor érvényes!

2010. július 17-18.
Diana Találkozó és Izabella Napi Emlékülés
Az idei év kiemelkedő programja a 2010. július 17-18. között megrendezésre kerülő Diana Találkozó és Izabella Napi Emlékülés lesz, melyet közösen szervezünk a Gemenc Zrt-vel.
2010. július 17-én 12:30 órától állófogadással kezdődik a karapancsai Kastélykertben megrendezésre kerülő zártkörű Dianák Találkozója. A rendezvény fővédnöke Habsburg-Lotharingiai Sarolta magyar királyi hercegnő, Karapancsa egykori főhercegi tulajdonosának unokája. A tervezett előadássorozat a vadászhölgyekről szól, természetesen a vadászhölgyeknek és meghívott vendégeinknek. A konferencia végeztével megtekinthetjük a Kiskastélyt, majd este bográcsos, szabadtéri programot szervezünk a Karapancsai Kastélykertbe.
2010. július 18-án nyílt nap keretében zajlik a Vadászünnep, melyen a megnyitót követő Izabella szoboravatás mellett látványos és érdekes programokkal várják a látogatókat. Lesz falkavadászat bemutató, dámalovaglás, kézműves bemutató és természetesen megtekinthető mind a Nagykastély, mind a Kiskastélyban berendezett múzeumi kiállítás is.
Szállást a dávodi Hotel Fortunában tudunk biztosítani, ahonnan a Gemenc Zrt. jóvoltából buszok fuvaroznak majd minket a karapancsai rendezvényhelyszínre. A rendezvényen való részvétel díja 10.000.- Ft, mely tartalmazza a szombati állófogadás és vacsora-, a vasárnapi reggeli és ebéd-, valamint a szállás költségét is.
Kérünk mindenkit, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2010. június 30-ig jelezze Bán Beatrixnél a (30) 962-0930 vagy a (70) 702-5164 telefonszámon.
2010. június 28.- július 4. Vadásztábor gyerekeknek Telkibányán
Bővebb információért keressétek Bótáné Batta Olgát a (70) 702-5207 telefonszámon.
2010. június 24-27.
Diana Vadászhögy Klub
ZALA MEGYEI SZERVEZETE


DIANA VADÁSZ-TÁBORT

szervez, június 24-27. között a Nagykanizsai Hubertus Vadásztársaság területén 15 fő részére.

A tábor célja a vadászhölgyek továbbképzése, ismereteik bővítése. Ennek érdekében a négy napban több vadászati témakörben hallhatnak előadásokat, látogatást teszünk a közeli vaddisznós-kertbe.
Az előadások témái:
- a hazai vadfajok vadászati gyakorlata
- vadgazdálkodás
- erdőgazdálkodás, a hazai fafajok felismerése
- vadászati kultúra és etika
- a fegyver kezelése, választása
- solymászat

A tábor valamennyi résztvevőjének lehetősége nyílik vad-megfigyelésre és egy süldő elejtésére!

A tábor részvételi díja: 32. 000 Ft/fő

Szállás: Újudvaron a TV-torony mellett található vadászházban
Étkezés: reggeli, ebéd, vacsora
Érkezés: június 24-én, csütörtökön legkésőbb délig
Távozás: június 27-én, vasárnap délután


Jelentkezés: Polster Gabriella 70/702-5006, 20/9388-210, polster@t-online.hu

2010. június 06.
VII. Országos Diana Kupa koronglövő verseny
Csongrád, Cseh István Lőtér

Hegyes Zoltán úr kedves meghívásának köszönhetően az immáron VII. alkalommal megrendezésre kerülő Diana Kupa országos koronglövő versenyt idén Csongrádon, a rendkívül színvonalas Cseh István Lőtéren rendezzük meg.
A verseny izgalmait megelőzően házigazdánk, Hegyes Zoltán úr tart rövid gyakorlatias előadást a koronglövés "mesterségéről", illetve arról, hogy mire figyeljünk, amikor sörétes fegyvert választunk magunknak.
A versenyen való részvételt a Diana Vadászhölgy Klub tagjainak ingyenesen biztosítjuk. Kérünk mindenkit, hogy részvételi szándékát előre jelezze Bán Beatrixnél a (30) 962-0930 vagy a (70) 702-5164 telefonszámon. A résztvevőknek szükség esetén kedvezményes szálláslehetőséget tudunk biztosítani, de kérek mindenkit, hogy időben jelezze ottalvási szándékát.
2010. június 03.
"A vadgazdálkodás időszerű kérdései" konferenciasorozat
soron következő előadása

Budapest, Mezőgazdasági Múzeum (XIV. ker. Városliget, Vajdahunyadvár)
Megtiszteltetésnek érezzük, hogy az OMVK Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának felkérésére az évek óta zajló konferenciasorozat következő állomásán a VKE Diana Vadászhölgy Klubjának eddigi tevékenységéről, célkitűzéseiről tarthatunk előadást. A rendezvényen várhatóan közel 300 szakember előtt adhatunk tájékoztatást a vadászhölgyek elmúlt 7 évben végzett munkájáról, az általuk elért eredményekről.
2010. május 8.
Vadászati Kultúra Napja
Budapest, Orczy Park (1089 Budapest, Orczy út 1.)

A Vadászati Kulturális Egyesület 2010. május 8-án, délelőtt 10 órai kezdettel Budapesten, az Orczy Parkban tartja a "Vadászati Kultúra Napja" című éves főrendezvényét, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A színes és változatos színpadi programok — melyeken vadászkürtösök, neves színészek, ismert előadók szórakoztatják a nagyérdeműt — mellett vadászkutyás-, solymász- és íjászbemutatót is láthatnak. A főzőversenyen hazánk legkiválóbb "vadász-szakácsai", az immár hagyományos Bársony István prózamondó versenyen pedig általános és középiskolás fiatalok mérhetik össze tudásukat. A Diana Vadászhölgy Klub kézműves foglalkozásaival, kosárfonóval, keramikussal, arcfestéssel és vadásztotóval szintén a kicsiket célozza meg. A Szakmai Fórum keretében dr. Balázs István vadászati-vadgazdálkodási szakértő, valamint dr. Nyikos Attila fegyverszakértő-ügyvéd tart "fogadóórát", azaz válaszol a kérdésekre. A "Művész-sátorban" közismert vadászírók és képzőművészek várják az irodalom vagy a festészet iránt érdeklődőket egy baráti beszélgetésre. Az étel- és italkóstolók, valamint a vadászati kiegészítők, könyvek, emléktárgyak vására egész napra tartalmas időtöltést és kellemes kikapcsolódást ígér a vadászoknak, és családtagjaiknak.
2010. március 25-28.

FEHOVA

2010. február 06.

 A Vadászati Kulturális Egyesület Diana Vadászhölgy Klubja tisztelettel meghívja Önt, hozzátartozóit és barátait a VII. Országos Diana Bálra, melyet

2010. február 6- án
Zalakaroson, a MenDan Thermal Hotel**** & Aqualand
Konferencia termében rendezünk meg.

A báli belépő díja 12.000.- Ft/ fő. A báli programról és a szálláslehetőségekről további információ Bán Beatrixtól a (30) 962-0930 vagy a (70) 702-5164 telefonszámokon, vagy Polster Gabriellától a (70) 702-5006 számon kérhető.

Részletes program és meghívó ide kettintva megtekinthető