Diana Vadászhölgy Klub 2012-es hírei

   
   
2012. március 17-18.

Somogyzsitfai szakmai nap.
A hajnali kelés után a 20 fős autóbusz lassan megtelt, körbejárva a megyét.
A csapatot erősítették a pest megyei Dianák is, hiszen Dr. Sipos Éva és Jocika is csatlakoztak hozzánk. Az út hosszú volt, de gyorsan telt a jó társaság miatt.
Első megállónk a keszthelyi Vadászati Múzeum volt, aki már látta az is újra tudott gyönyörködni a szép, igényesen elrendezett trófeák -, diorámák között. Egy órás kitérő után a Szőcsénypuszta-i Széchenyi Zsigmond Szakközépiskolaban vártak bennünket. A somogyi vendégszerető emberek kitettek magukért, pogácsával vártak bennünket és teljes ellátással a két napra. Soós András vadgazda mérnök több mint 20 éve van az iskola szolgálatában Ő fogadott bennünket és tartott egy órás előadást az iskola múltjáról, jelenéről és az elképzésekről. Prezentáció keretében alapos tájékoztatást adott. Ott Györgyné, Mária néni is színesítette a beszélgetést, hiszen férje az iskola alapítója volt és mesélt a régi időkről.
A frissen megjelent vadászati szakácskönyvéről is beszámolt.
Az előadások után vaddisznó lesre ültek ki a lelkes vadászok. Este a vacsora kiadós volt és némi társalgás után, mindenki sietett feküdni. A hajnali szalonka monitoring miatt bizony korai volt az ébredés, de mindenki alig várta, hogy a természetben legyen. Terepjárókkal vittek bennünket a több, mint 5000 hektáros különleges rendeltetésű vadászterületre. A vadállományban igen gazdag részen láttunk szalonkát, szarvast, vaddisznót és gyönyörködtünk a tavaszi ébredésben. Visszaérkezéskor már reggelivel vártak, majd egy kiadós túrát szerveztek nekünk. A vadaspark, a csemetekert és tanerdő megtekintése után akadályokkal és vadnyomokkal teli patak partján, illetve hegyi ösvényeken róttuk a kilométereket. Jocika a fiatalabb korosztályt megcsúfolva nagyszerűen vette a terep és az elemek akadályát. Sikerült visszaérnünk a vendéglátóinkhoz ebédre, majd a nagyon finom ennivaló után indultunk haza.
A hosszú út nótázgatással telt és lassan mindenki hazakerült.
Eredményes, jó hangulatú és kitűnőre sikeredett Diana megmozdulás volt.
Hálás köszönet illeti Szőllősiné Juditot a szervezésért és Soós András mérnök urat, aki mindvégig mellettünk volt és kalauzolt bennünket, kérdéseinkre választ adott.

Tóth Aranka
VKE Vadászhölgy Klub
JNSZ megyei Szervezete


2012. február 18. III. JNSZ megyi Diana bál Karcag

A lassan már hagyományosnak mondható bálunkat 2012. 02. 18.-án tartottuk meg a NIMRÓD Bioszálloda és Bioétteremben.
Ezen a bálon szerettünk volna Kővári Ferencnek emléket állítani, így már jó előre
kiírtunk egy fotó pályázatot "Őz a teríteken" címmel.
A díj átadása a bálon történt, Lipták Erzsike Diana társunk koordinálta ezt az eseményt. Az ország minden területéről beérkezett fotókat elbírálták és Gazdag Csabábé Icus
lett az első helyezett .
A bál megnyitása a Tiszaörs-i Asszony kórussal kezdődött, a vadászhimnusz eléneklésével. A vendégek között szerepelt Kun Lajos a Hortobágy széli parasztpuskások c. könyv szerzője, aki méltatta Kővári életútját.
Szőllősi Lili és Mercédesz egy-egy verssel kedveskedett.
A báli hangulatot a száztagú cigány zenekar tagjai szolgáltatták.
Mindenkinek elhúzták a nótáját! A humorról pedig Szikra László gondoskodott az est folyamán. Nagyon finom svédasztalos vacsora volt, éjfélkor töltött káposzta.
A tombola húzásán sok értékes nyeremény talált gazdára. A kitartóbbak hajnalig mulattak. A negyven fős báli társaság jól érezte magát.
A bál, Lengyelné Gyöngyi áldozatos munkája nélkül nem jöhetett volna létre, ezúton köszönjük minden támogatónknak a segítségét.

Tóth Aranka
VKE JNSZ megyei Szervezete

További képek:
http://www.karcaginfo.hu/kepek_lista/permalink:megyei-diana-bal-2012-02-22/

.


2012. február 04. IX. Országos Diana Bál

A zord időjárás és a sűrű havazás ellenére is szinte kivétel nélkül az összes előre bejelentkezett vendég megérkezett 2012. február 4- én a IX. Országos Diana Bálra, melyet idén Bugyiban, a Forster Vadászkastélyban rendeztünk meg.
A nyitó kürtszót a Pipacs Kürtegyüttes szolgáltatta a Vadászhölgyek hagyományos bálján, melyet idén Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára nyitott meg. Beszédében kiemelte a Vadászati Kulturális Egyesület Diana Vadászhölgy Klubjának szerepét, és méltatta a hölgyek erőfeszítéseit, melyet a vadászat társadalmi elfogadottsága terén tesznek. A megnyitóbeszédet követően Polster Gabriella dr. Zoltánné Tomai Éva "Hogyan válik egy nő vadásszá" című novelláját olvasta fel a báli közönségnek.
A nyitótáncot a Turai Alapfokú Művészetoktatási Iskola táncosai járták az ugyancsak turai illetőségű Emse Zenekar élő népzenei kíséretével. A fiatal művészekből álló népzenei együttes a fellépésük után a bálterem melletti kamarateremben egész este szórakoztatták a közönséget. Fantasztikus színfolt volt az együttes játéka, melyet Gólya Márton, a fiatal kora ellenére zseniális virtuozitással játszó cimbalmos tett felejthetetlenné a bálozók számára.
A felhőtlenül szórakozó közönségnek a StandUp Együttes játszotta a talpalávalót, de ahogyan minden évben, az est fénypontját idén is a Hajdú- Bihar megyei Dianák meglepetés műsorszáma jelentette, akik botos táncukkal ismét elkápráztattak és alaposan megnevettettek minket.
Éjfélkor került sor a tombolahúzásra, melyen – többek között - csodálatos festmények, képzőművészeti alkotások, és értékes vadászatok kerültek kisorsolásra. A fődíjat, egy részvételi lehetőséget az SCI Közép-Magyarországi Egyesületének hagyományos vaddisznóhajtásán az elmúlt két évhez hasonlóan idén is Diana nyerte, Angyal Márti somogyi tagunk örülhetett a különleges lehetőségnek.
A Forster Vadászkastély vezetőit és minden munkatársát dicséret illeti meg az este lebonyolítása során tanúsított kedves, mosolygós és szakmailag is kiváló munkájáért, de a legnagyobb elismerést mégis a bál vendégei érdemlik meg, hiszen nem riadtak meg a napok óta harsogó rémhírektől, és szerencsére nem hagyták otthon felhőtlen jókedvüket és mulatni vágyásukat sem.

Bán Beatrix

Fényképek ide kattintva megjelennek > > >

Támogatóink:
Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete
Valaczkai Erzsébet, Dr. Egyed István díjas festőművész
Dr. Kun Edit
Boros Zoltán
Keszthelyi Jenő
Eördögh Katalin
Polster Gabriella
Bozóki László
Pintér Norbert
Vadászkamara Kürtegyüttes
Szőke Sándor (Bugyi Tessedik VT)
Majer Tamás
Homolya László
Drávasztára FTVK
Berhida-Ősi FTVK

Bors Richard
Újkuti Vadásztársaság
Vadászati Kulturális Egyesület Diana Vadászhölgy Klub Hajdú- Bihar Megyei Szervezete
Lakatos Pál
Vadászati Kulturális Egyesület
Nimród Vadászújság
Magyar VADÁSZLAP
Tóth Kálmán
Forster Vadászkastély (Bugyi)
PUHI-TÁRNOK KFT
PONTEX KFT (Hajas Krisztina)
Mesterházyné Koncz Bernadett
A&Sz Vadhűtőház Zrt. (Zalaegerszeg)
Zalavölgye Vadásztársaság
Mentett-Réti Természet-és Vadvédelmi Egyesület


 2012. január. 21.
 A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Diana Vadászhölgy Klub tagjait a jászboldogházi Földtulajdonosok Közössége hívta és várta vadászatra.
Nagy István Elnök Úr örömmel köszöntött bennünket, hiszen már lassan hagyománnyá vált ez a vadászat, harmadik alkalommal élvezhettük a vendégszeretetüket.
Az eligazítás után indultunk a területre egy 30 éves ROBUR-ral, mely nagyszerűen vette az akadályokat! Kegyes volt az idő is hozzánk, gyönyörű napsütésben volt részünk, igaz a végén már ragadtak a csizmák a sártól és nehéz volt emelnünk a lábunkat, de nem adtuk fel, küzdöttünk az elemekkel.
A 18 puskás közül 6 Diana volt. A terítéken 15 fácánkakas és egy róka volt.
A nagyon kellemesen eltöltött közös vadászat végén, pedig finom vaddisznó pörkölttel vendégeltek meg.
Köszönetet mondunk Nagy István Elnök Úrnak a lehetőségért, hogy ilyen formában is támogatja a klub életét, valamint Csontosné Editnek a szervezésért.


Tóth Aranka