| |
|
| 2009.
október 30. |
Szakmai
konferencia Gemenc
A barátokkal és ismerősökkel együtt
közel 150-en vettek részt a Diana Vadászhölgy Klub hagyományos szakmai
konferenciáján, melyet a Gemenc Zrt.-nek köszönhetően idén a csodálatos
és méltán világhírű gemenci vadászterületen rendezhettünk meg 2009.
október 30- án.
A vadászhimnusz eléneklése és a köszöntő után együtt örültünk a vadászhölgyek
idei évi sikereinek, hiszen több tagtársunk is rangos kitüntetéseket
vehetett át a 2009. év folyamán. A megnyitó részeként kiosztottuk a
tavalyi évben megalapított "Az év megyei szervezete"
díjat, melyet 2009-ben dinamikus fejlődéséért, a Diana Vadászhölgy Klub
által kitűzött célok és feladatok megvalósításában nyújtott példamutató
segítségéért a Vas megyei szervezet kapott.
A délelőtti előadásokat ifj. Fodermayer Vilmos, a Gemenc Zrt. vadászati
osztályvezetője kezdte, aki röviden bemutatta a Gemenc Zrt. területét,
vadgazdálkodását, és a terület adottságaiból következő speciális vadgazdálkodási
feladatokat is. Szívszorító volt látni a fényképeket, melyeket a nagy
árvizek idején készítettek, és szívszorító volt látni, hogy milyen fájó
pontja ez a szakembereknek.
A Gemenc Zrt. bemutatkozása után Wallendums Péter, a Magyar Vadászlap
főszerkesztő-helyettese tartott előadást a vadászati etika gyakorlati
kérdéseiről. A vadászat 6 alapelvére épített előadásában kitért az egyén
által követendő viselkedési normákra, a folyamatos önképzés jelentőségére,
az egyéni és társas vadászatok alapvető szabályaira, a vadászati meghívástól
a terítékkészítésig fényképekkel gazdagon illusztrálva vettük át lépésről
lépésre az írott és íratlan előírásokat, megkövetelt viselkedési formákat.
Szó esett a kívánatos öltözködésről, a vadásznyelv helyes használatáról,
de Bótáné Batta Olgának köszönhetően még a vadászkürtjelekből is kaptunk
ízelítőt, illetve megtudhattuk, melyek azok a kürtjelek, melyeket akár
kalappal a fejünkön is meghallgathatunk.
A délelőtti előadásokat követően rövid hullott agancs bemutatón keresztül
ismerhettük meg a területre jellemző agancsfelrakásokat, majd izgalmas
kirándulást tettünk az erdei kisvasúttal, melyen rengeteg érdekességet
és hasznos információt hallhattunk a Gemenc Zrt. szakembereitől. A Malomtelelő
állomáson végigjártunk egy tanösvényt, ahol nagyméretű információs táblákon
olvashattunk a terület élővilágáról, annak sajátosságairól, illetve
a Duna folyamszabályozásáról.
Az ebédet követően hatalmas konvojban indultunk át Karapancsára, hogy
a Habsburg dinasztia által építtetett kastélyegyüttest megtekintsük.
Sikerült még világossal érkeznünk, így megcsodálhattuk a nagykastélyt
és az azt körülvevő csodálatos parkot, mire azonban a kiskastélyban
lévő állandó kiállításokat megtekintettük, alaposan ránk esteledett.
Sokak előtt ekkor még 200-300 km utazás volt, de senki nem bánta, hogy
a nap ilyen hosszúra nyúlt. Ismét egy csodálatos, felejthetetlen élménnyel
lettünk gazdagabbak.
Bán Beatrix
|
| 2009.
október 3.
|
Mesemondó
verseny Baja
Az állatok világnapja és a népmese napja
alkalmából 2009. október 3- án mesemondó versenyt rendezett a Diana
Vadászhölgy Klub Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete és az Ady Endre
Városi Könyvtár és Művelődési Központ Baján.
A program Kammermann Péter vadászkutyás bemutatójával kezdődött, melyen
az iskolások megismerkedhettek néhány vadászkutyafajtával, jelentőségükkel,
munkájukkal.
A mesemondó versenyen alsó tagozatos iskolások vehettek részt, akiknek
állatokról szóló magyar népmesét kellett előadniuk. A rendkívül erős
mezőnyből a 4 tagú zsűri (Tripolszky Pálné nyugdíjas pedagógus, Szerdahelyi
Edit, a Szabó Ervin Könyvtár nyugdíjas könyvtárosa, Rab Rita tanár és
újságíró, valamint Vidéki Péter tanár és drámapedagógus) összesen 6
versenyzőt jutalmazott.
A verseny közben a Diana Klub tagjai kézműves foglalkozást szerveztek
a részt vevőknek és testvéreiknek.
Az eredményhirdetést követően Marinkó Anna, a Diana Vadászhölgy Klub
tagja tartott előadást a gyermekeknek a hazai vadfajokról és természetes
élőhelyükről, majd a programot a Maszk Bábszínház előadása zárta.
Ezúton köszönjük meg a Bács-Kiskun megyei Vadászkamara támogatását,
Kollárné Ildikónak pedig a szervezésben nyújtott sok-sok segítséget.
Díjazottak:
1-2. osztályosok: I. Fudala Lilla, II. Gavlik Renáta
3-4. osztályosok: I. Nagy Botond, II. Ihász Dávid, III. Aladics Ákos
és Nemes Martin
Jerkovics Csilla, Fodermayer Judit
|
| 2009.
augusztus 26. |
Dianák
Szerbiában
Népes vadászhölgy csapat lépte át a röszkei határátkelőt 2009. augusztus
26-án délután, és indult el egy kalandokban és élményekben gazdag hétvége
reményében Szerbiába.
A 16 vadászhölgy a hosszúra nyújtott hétvégét a vajdasági Adán kezdte,
ahol Pesti Tamara vajdasági vadásztársunk, barátnőnk meghívására egy
fantasztikus fürjvadászaton vehettünk részt. Tamaráék padéi vadászterületén
hajnalban és este vadásztunk a tollazatában leginkább a szalonkához
hasonlító, de annál jóval kisebb testű és sokkal gyorsabb madárra. Nem
csoda hát, hogy az első lövések eredmény nélkül mentek el, de végül
a reggeli vadászat végére a 16 vadászhölgyből Tamara 14- et avathatott
fürjvadásszá, akik összesen 35 fürjet hoztak terítékre. A hajnali vadászat
sikerét egy kiadós reggeli falatozás keretében festői környezetben,
a Tisza partján egy csárda udvarán tölthettük el. Napközben pihenéssel,
városnézéssel töltöttük el az esti vadászatig lassan bandukoló időt.
Szükségünk is volt rá, hiszen a hosszú út után későre nyúlt vacsora,
az igen korai ébresztő, és a hajnali fürjvadászat fáradalmai kivették
az energiánkat. Bár az esti teríték a 19 fürjjel valamivel szerényebb
volt a hajnalinál, viszont azoknak is sikerült az elejtés, akiket hajnalban
még nem avathattunk. Az esti vadászat után a padéi vadászházban ízletes
sültet készítettek a hajnalban elejtett fürjekből.
Pénteken elbúcsúztunk Adától és a padéi vadászterülettől, és délre vettük
az irányt, egészen Nis mellé, a lélegzetelállító Suva Planina hegységben
fekvő vadászterületig, hogy a Zaplanje Vadászszövetség meghívásának
eleget téve részt vegyünk egy európai vadászhölgy találkozón. Útközben
rövid kirándulást tettünk a Duna-Tisza deltához, majd egy kiadós belgrádi
eltévedés után már sötétben érkeztünk a 6 ország részvételével (Szerbia,
Horvátország, Csehország, Szlovákia, Bosznia- Hercegovina, Magyarország)
megrendezett találkozóra. A másnap hajnali terelővadászaton a vadászhölgyek
összesen 4 disznót hoztak terítékre. Napközben a szervezők lövészversenyt
tartottak, ahol egy kb. 60 méterre felállított őzalakba kellett háromszor
egymás után beletalálni szabad kézből. A magyar vadászhölgyek nagyon
szép eredménnyel zárták a versenyt, hiszen az egyéni versenyben Bagi
Miklósné Áginak és Bán Beatrixnak köszönhetően egy második és egy harmadik
helyet-, míg a csapatok versenyében egy első és egy harmadik helyet
sikerült megszerezniük. Az esti vadászat eredménytelenül telt, de ez
természetesen nem szegte kedvét a vadászhölgyeknek, akik hajnalig mulattak
a számtalan ízletes helyi ételkülönlegességből összeállított és élőzenével
kísért díszvacsorán.
A vasárnap délelőtti programra kicsit megfogyatkozott a csapat, hiszen
egy részünk a hosszú és fáradalmas utazástól tartva szomorúan, de felejthetetlen
élményekkel gazdagon felvértezve már reggeli után elindult haza. Akik
azonban kitartottak, csodálatos, festői szépségű környezetben megrendezett
vadászatnak, majd ezt követően egy főzőversenynek lehettek részesei,
ahol alig győztek eleget tenni a helyi újságok és televíziók felkéréseinek.
Bán
Beatrix
|
| 2009.
július 17. |
Balatoni
kiránduás
Közel ötvenen vettek részt 2009. július 17. és 19. között azon a háromnapos
balatoni kiránduláson, melyet a Diana Vadászhölgy Klub szervezett tagjai
és barátai részére.
Péntek este bográcsozással és vidám, baráti hangulatú esti beszélgetéssel
kezdődött a hétvége, melyet a találkozás örömére és a nagy melegre való
tekintettel önfeledt éjszakai fürdőzéssel zártunk.
Szombaton meglátogattuk a keszthelyi Vadászati Múzeumot,
ahol a csodálatosan megkomponált és kivitelezett diorámák Hidvégi
Béla izgalmas, élménybeszámolókkal tarkított tárlatvezetésével
gazdagítva lenyűgözte a részt vevő vadászhölgyeket. A kiállítás megtekintését
követően Hidvégi Béla készséggel dedikálta műveit a hölgyeknek, a közeli
csárdában elfogyasztott ebéd alatt pedig tovább élvezhettük mozgalmas
vadászéletéből válogatott történeteit.
Az egész napos kirándulást Balatonedericsen, az Afrika
Múzeumban folytattuk, ahol Dr. Nagy Endre
özvegye várta a vadászhölgyeket. Sokat mesélt Endre bácsiról, tanzániai
életéről, álmairól, és arról, hogy a Meru hegység lábánál elhelyezkedő
területén hogyan alkalmazta sikerrel a hazai vadgazdálkodásban már bevált
módszereket, eljárásokat. Mint mesélte, Endre bácsi tanzániai birtokán
az ott töltött évek alatt magyar szóval bárki menedéket és segítséget
kaphatott, de a ház és az azt körülvevő csodálatos őspark a mai napig
az Afrikát járt magyar vadászok kedvelt találkozóhelye. Legnagyobb sajnálatunkra
a nap közepétől tomboló ítéletidő miatt a Múzeumot körülvevő állatfarmot
nem tudtuk kedvünk szerint megcsodálni, de az orkán erejű szél és a
szakadó eső nem akadályozott meg minket abban, hogy megkoszorúzzuk Endre
bácsi balatonedericsi síremlékét.
Átfázva, de boldogan, élményekkel telve értünk vissza szálláshelyünkre,
ahol az esti poharazgatás közben megállapítottuk: mint annyiszor már
a Klub megalakulása óta ismét felejthetetlen napokat tölthettünk együtt...
Bán
Beatrix
|
| 2009.
július 11. |
Dianák
és gyerekek jártak az érintetlen természetben
A Diana Klub Tolna megyei csoportja a tavalyi "Erdei csalogató"
nevű természetjáró kirándulás sikerén felbuzdulva július 11-én ismét
indulásra késztette a gyerekeket. Ezúttal a Pacsmagi Tájvédelmi
Terület érintetlen belsejébe vittük a kicsiket két napos kikapcsolódásra.
Érkezésünkkor Molnár Zoltán, a Magyar Madártani
Intézet munkatársa fogadott minket, elfoglaltuk szállásainkat,
és a 26 fős kis csapat máris útra készen várta, hogy felfedezhessük
a környéket. A kétórás séta, kirándulás során a gyermekek megismerkedtek
a pacsmagi tavakkal, a tó élővilágával, ahol kiemelten
az ott élő madarakat mutatta be vezetőnk. Átkeltünk a Koppány
folyón, és a közeli dombtetőre felérve elénk tárult az érintetlen
természet gyönyörű látképe.
A
bográcsban főtt paprikás krumpli után gyerekeinknek nehezen ment a csendes
pihenő halk eltöltése, így kézműves foglalkoztatóra
invitáltuk őket. Az uzsonnára elfogyasztott remek gofri után újra útnak
indultunk, ezúttal dámszarvasokat próbáltunk becserkészni, megfigyelni.
Bár jómagam kevésbé hittem a sikerben, — miután egy csapat színesbe
öltözött, és legjobb jóindulattal sem halknak nevezhető csoportunk elindult
— mégis szerencsével jártunk. Csodálatos látványban volt részük
gyerekeinknek, és felfogva a helyzet komolyságát, apró léptekkel, pisszenést
sem hallatva vonultunk egyre közelebb és közelebb a dámcsapathoz. A
bikák agancsa barkában pompázott, volt köztük egy fekete is. A fáradtan
visszatérőket tábortűz és nyársra húzott szalonna várta. Remek hangulatban
telt az este.
Sötétedés után a gyerekek legnagyobb örömére megérkeztek Zoli bácsi
rókái, akik már nagyon jól ismerik a környéket, és tudják, hogy itt
minden nap megkapják a betevő falatot. Egészen közel merészkedtek hozzánk,
és az elfogyasztott vacsorájuk és kiadós hancúrozásuk után leheveredtek
ők is a tábortűz mellé.
Reggelre
Zoli bácsi hálója kismadarakat fogott, a házigazda elmondta, hogy épp
milyen fajta kismadarat tart a kezében, megmutatta, hogy hogyan történik
a madárgyűrűzés. A bátor vállalkozók pedig kezükbe vehették az apró
kis állatot és szabadon engedhették.
A délelőtt folyamán átruccantunk Tamásiba, ahol a Gyulaj Zrt.
jóvoltából meglátogattuk a vadasparkot. Az állatsimogatás után felmentünk
a tamási kilátóhoz, majd a játszótéren folytatódott
a mozgás. Mire gyerekeink visszatértek, Zoli bácsi befogott egy réti
héját, amelyet megmutatott nekünk, elmondta a jellemzőit, a viselkedését,
majd szabadon engedte, hiszen a kicsinyei már várták az ebédjüket.
A
mi ebédünket pedig a Regölyi "Kapos-Koppány" Vadásztársaság
szervírozta, akiknek ezúton is köszönetünket fejezzük ki a rengeteg
segítségért és élelmiszerekért, amellyel hozzájárultak a hétvégénk sikeréhez.
Kiemelten köszönjük a segítséget Heidt János elnök
úrnak, valamint Pencs József hivatásos vadásznak, akik
mindent megtettek annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat náluk.
A program diavetítéssel folytatódott, majd a finom dinnye elfogyasztása
után ki-ki hazafelé vette az irányt.
A gyerekek nevében köszönjük a Tolna Megyei Vadászszövetség
anyagi támogatását, melyet a kiránduláshoz nyújtottak, köszönjük a Gyulaj
Zrt-nek, hogy meglátogathattuk a vadasparkot, valamint köszönjük a Regölyi
Kapos-Koppány Vadásztársaság segítségét.
És természetesen köszönjük Hajas Krisztina tagtársunknak,
aki a szervezés oroszlánrészét vállalta magára, valamint az összes Dianának,
aki valamilyen szinten kivette a részét a munkából és szabadidejét áldozta
a gyerekek nevelésére, és a természet megszerettetésére.
Acsádiné
Varju Ildikó
|
| 2009.
június 14. |
VI.
Országos Diana Kupa
A Vadászati Kultúra Napja rendezvénnyel
egybekötve rendeztük meg 2009. június 14- én a VI. Országos Diana Kupa
koronglövő bajnokságot, melynek idén a Visegrádi Erdész Lövészklub budaörsi
lőtere adott otthont.
A versenyt a Vadászkamara Kürtegyüttese nyitotta meg, majd Rózsás György
lőtérvezető köszöntötte a vadászhölgyeket és tartott rövid balesetvédelmi
oktatást. A pályákat Hegyes Zoltán, a Magyar Korongvadász Szövetség
elnöke és Juhász Lenke, EB 4. helyezett koronglövő mutatta be a hölgyeknek.
Az összesen 25 korongos verseny három különböző pályán zajlott (erdő,
skeet, mező), melyek a résztvevő vadászhölgyek számára kiváló lehetőséget
biztosítottak a gyakorlásra, ráadásul a lőtér teljes személyzete, és
Hegyes Zoltán is hasznos tanácsokkal, komoly szakmai háttérrel, egész
nap lelkesen segítette a hölgyek versenyét.
A Visegrádi Erdész Lövészklub szervezésében a koronglövő számot követően
a hölgyek kispuska lövészetben is összemérhették tudásukat, melynek
külön érdekessége volt, hogy a koronglövésben utolsó helyen végzett
Sipkovics Gizella 50 pontos, telitalálatos eredménnyel nyerte ezt a
számot.
A verseny közben – után a Lövészklub ízletes ebédre látta vendégül a
hölgyeket. Az eredményhirdetést követően Rózsás György a klub nevében
emlékül egy csodálatos szobrot ajándékozott a vadászhölgyeknek. A versenyt
Hegyes Zoltán úr szavai zárták, aki beszédében kiemelte, hogy a VI.
Országos Diana Kupa színvonala messze meghaladta várakozásait, és örömmel
látta, hogy milyen fejlődésen ment át a vadászhölgyek lőtudása az elmúlt
években. Mint mondta, jó volt látni, hogy a hölgyek közül mára egyre
többen tudatosan használják sörétes fegyverüket, végezetül a vadászhölgyeket
a következő Diana Kupára Csongrádra invitálta.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Visegrádi Erdész Lövészklubnak
az egész napos munkájukért, segítségükért, Hegyes Zoltán úrnak a fáradhatatlan
oktatásért, valamint a Szerdahelyi vadászboltnak, a Daisy Fegyverüzletnek,
a HÉROSZ Zrt.- nek, a Lövészklub hölgy tagjainak és Polster Gabriellának
a felajánlásaikat.
Eredmények:
VI. Országos Diana Kupa — koronglövő versenyszám
1. Bagi Miklósné (20 találat)
2. Kovács Magdolna (19)
3. Dr. Várnagy Emese (17)
Kispuska versenyszám
1. Sipkovics Gizella (50 pont)
2. Bölcskei Gáborné (48)
3. Nagy Eszter (47)
Bán Beatrix



|
| 2009.
június 13. |
Vadászati
Kultúra Napja
A Diana Vadászhölgy Klub családi öttusa
vetélkedővel várta a Vadászati Kultúra Napja rendezvényre a Városligetbe
érkező látogatókat. A versenyszámok teljesítése során a család minden
tagjának, kicsiknek és nagyoknak egyaránt akadt feladat: a kicsik szívesen
segédkeztek a növények és állatok felismerésében, a 13+1 találatos vadásztotó
kitöltésében, de a horgászbottal történő célba dobásban is, az asszonyok
a háztartási feladatlap kitöltésében jeleskedtek, végül a család összes
tagja az óriási méretű sítalppal küzdötte el magát a képzeletbeli célig.
Bár igyekeztünk a feladatokat úgy összeállítani, hogy a vetélkedőn vadász
és nem vadász családok egyforma eséllyel versenyezhessenek, mégis a
vadásztotón elért eredmény lett a döntő a végeredmény kialakulásában.
Így végül a fődíjat, egy gazdag ajándékkosarat Erdélyi Tamás és családja
vihette haza.
A rendezvény több programjában is jeleskedtek a Diana Vadászhölgy Klub
tagjai. Két csapatunk is indult a főzőversenyen, melyen a Hajdú-Bihar
megyei Dianák végül az előkelő második helyen végeztek, de bátran állíthatom,
hogy a történelmi vadászruha- bemutató is színesebb, érdekesebb, izgalmasabb
volt vadászhölgyeink részvételével.
Bán Beatrix
|
| 2009.
június 12. |
"Természeti értékeink női szemmel" címmel
hirdetett képzőművészeti pályázatot a Vadászati Kulturális Egyesület
Diana Vadászhölgy Klubja. A pályázat 200 ezer forint értékű összdíjazását
egy még korábban a vadászati kultúra megőrzésére lekötött betétből Bán
György és Bán Beatrix ajánlotta fel, a pályázaton való részvétel egyetlen
feltétele pedig mindössze az volt, hogy a pályázó a Diana Vadászhölgy
Klub tagja legyen. A megadott határidőre összesen 14 vadászhölgytől
érkeztek be képzőművészeti alkotások.
A pályázat színvonalát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a pályamunkákat
ugyanaz a szigorú szakmai zsűri értékelte, mint amelyik a "Találkozás
a természettel" című pályázat során a zsűrizést, a minősítést végezte.
A beadott pályaművekből Budapesten, a Vajdahunyad Várban a Vadászati
Kulturális Egyesület kiállítást rendezett, melynek ünnepélyes megnyitójára
és a pályázat díjkiosztására a Vadászati Kultúra Napját megelőző napon,
2009. június 12-én került sor.
A szigorú zsűri döntése értelmében végül a pályázat nyertese Lászlófalvi-Eördögh
Katalin lett, aki csodálatos ötvösmunkájával, egy női ékszerkollekcióval
vívta ki a szakmai grémium elismerését. Második helyen Szolnoki Erika
akvarellje, harmadik helyen pedig megosztva Szigeti Márta és Boros Andrea
festményei végeztek.
Bán
Beatrix


|
| 2009.
június 5. |
Vasi
vadászhölgyek sikere
Nyolc vadászhölgy vett részt Kemenesmagasiban 2009. június 5-én azon
a közös vadászaton, melyet a Diana Vadászhölgy Klub Vas Megyei Szervezetének
elnöke, Mesterházyné Koncz Bernadett ajánlott fel a Klub Vas megyei
tagjainak.
Megmosolyogtató volt, ahogyan az este hat órai találkozóra férfi vadászkísérőink
érkeztek: megborotválkozva, tiszta, vasalt ingben, kifényesített vadászbakancsban
várták a hölgyek érkezését. A babonásabb vadászok most biztosan rávágnák:
ennek (is) volt köszönhető, hogy az éjfél körüli terítéken három vaddisznó
és egy borz feküdt.
Kedves kötelességem is akadt az este folyamán: Tangl Jusztina, aki édesapja
halálát követően nemrégiben vált vadásszá, ezen az estén ejtette el
élete első vaddisznóját. Az avatási ceremónia olyannyira megindító volt,
hogy végül avatott és avató együtt könnyeztek a meghatottságtól. Jusztina
a töretet másnap édesapja sírjára helyezte.
A Vas megyei vadászhölgyek soron következő programjai:
2009. június 23. közös vadászat a TAEG Zrt.- nél
2009. július 4. családi nap Kemenesmagasiban koronglövészettel, bográcsozással
2009. szeptember 5. Vas megyei vadásznap, a rajzpályázat eredményhirdetése
Mesterházyné
Koncz Bernadett

|
| 2009.
május |
Tölgyfát
ültettek a Vas megyei vadászhölgyek
A Diana Vadászhölgy Klub Vas megyei szervezetének tagjai a(szombathelyi
Jókai parkban gyűltek össze, ahol egy tölgyfát ültettek el a nemrégiben
történt megalakulásuk alkalmából, valamint demonstrálva azt, hogy a
vadászat nem csak a vad elejtéséről, hanem a természet szeretetéről
és védelméről is szól.
Dianákhoz méltóan - első kezdeményezésüket követően - több programmal
a tarsolyukban néznek elébe a következő hónapoknak. A klub céljai között
szerepel vadkárelhárító vadászat, koronglövő verseny, családi nap és
gyermekrajz pályázat szervezése, valamint szemétgyűjtési akció is.
Mesterházyné
Koncz Bernadett

|
| 2009.
május. 30. |
Rajzpályázat
gyerekeknek Bács-Kiskun megyében
A
Diana Vadászhölgy Klub Bács- Kiskun Megyei Szervezete április végén
rajzpályázatot írt ki a bajai általános iskolások részére, három kategóriában.
Nagy meglepetésünkre és örömünkre a pályázatra közel 100 pályamunka
érkezett. A pályázat eredményhirdetését, a díjak átadását május utolsó
vasárnapjára, a gyermeknapra időzítettük.
A megnyitót követően a helyezettek értékes jutalmakat vehettek át:
az I. helyezettek a Diana Vadászhölgy Klub és a VKE Ifjúsági Tagozata
felajánlásának köszönhetően szeptemberben részt vehetnek a II. Szarvasbőgő
táborban Telkibányán, a II. és III. helyezettek pedig értékes könyvjutalomban
részesültek. Tizenhárman különdíjat kaptak, és minden résztvevő emléklapot
vihetett haza.
I. helyezettek:
7-8. osztályosok: Horváth Fanni III. Béla Gimnázium
4-5-6. osztályosok: Csányi Szabolcs EJF Gyakorló Általános Iskolája
1-2-3. osztályosok: Rozinka Roland EJF Gyakorló Általános Iskolája
II. helyezettek:
7-8. osztályosok: Ritter Alex III. Béla Gimnázium
4-5-6. osztályosok: S. Nagy Roland EJF Gyakorló Általános Iskolája
1-2-3. osztályosok: Valter Liza EJF Gyakorló Általános Iskolája
III. helyezettek:
7-8. osztályosok: Jenei Ágnes III. Béla Gimnázium
4-5-6. osztályosok: Déri Martin EJF Gyakorló Általános Iskolája
1-2-3. osztályosok: Busam Laura MNÁMK
A díjátadást követően vadászkutya fajtabemutatót tartottunk a gyermekek
nagy örömére. Bemutatásra került rövidszőrű német vizsla, hannoveri
véreb, beagle, drótszőrű tacskó és magyar vizsla. A legnagyobb sikere
a kutyák simogatásának volt. Ezután a pályázaton résztvevőket egy kis
uzsonnával láttuk vendégül.
Ezúton köszönjük meg az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ
munkatársainak a sok-sok segítséget, amit a pályázat megszervezésében
és lebonyolításában nyújtottak. A nagy sikerre való tekintettel úgy
döntöttünk, hogy jövőre nemcsak a bajai, hanem a szűkebb régióba tartozó
iskolásoknak is meghirdetjük a pályázatot.
Jerkovics
Csilla
Fodermayer Judit
|
| 2009.
május 05. |
Bakonyi
Vadász Estek
A
mai program egyik érdeklődésre számot tartó pontja a "Vadászhölgyek,
vadászfeleségek" téma volt, melynek keretében Bán Beatrix és Markó
Jánosné, Marika meséltek a hölgyek sorsáról a vadászatban. Bán Bea röviden
a Diana Vadászhölgy Klubbot is bemutatta a szép számú résztvevők közül
azoknak, akik még nem ismerték. A hangulatos rendezvényen részt vettek
meghívottként a Tolna és Bács-Kiskun megyei szervezetek képviselői.
Surányi
Gabriella

|
| 2009.
április 25. |
Jász-
Nagykun Szolnok megye is "felébredt"
A Diana Vadászhölgy Klub megalakulása
óta bebizonyosodott, hogy nem tudunk minden megyében, az ország minden
területén egyformán sikeres munkát végezni, mert sajnos több olyan hely
is van az országban, ahol mindeddig nem tudtunk aktív, összetartó közösséget
kiépíteni. Az elmúlt évben azonban több olyan megyében is megindult
végre a Dianák közösségi élete, ahol megalakulásunk óta, tehát közel
5 éve nem történt semmi, így mára már működő és aktív szervezettel rendelkezünk
Bács-Kiskun és Tolna megyében is.
Jász-Nagykun-Szolnok megye is az "alvó" megyékhez tartozott,
ahol azonban az Országos Magyar Vadászkamara területi szervezetének
segítségével 2009. március 17-én 15 vadászhölgy részvételével egy nagyon
jó hangulatú, ötletekben és javaslatokban gazdag megbeszélést tartottunk
a megye vadászhölgyeinek. Öröm volt látni a hölgyek lelkesedését, akik
máris nekikezdtek az idei évi megyei programok szervezéséhez.
Első közös rendezvényüket, egy bográcsozással egybekötött koronglövészetet
2009. április 25- én tartották. A családi napon a 14 részt vevő vadászhölgynek
alkalma nyílt egy kicsit az ismerkedésre, a kötetlen beszélgetésre,
a vidáman eltöltött, aktív kikapcsolódásra.
Jász-Nagykun-Szolnok megye vadászhölgyei Hegedűsné Vadnai Annamáriát
(06-70-331-7326) vagy Tóth Arankát (06-30-430-8843) kereshetik, ha kedvet
éreznek a közös munkához, a barátkozáshoz, vagy akár csak egy kellemesen
eltöltött naphoz.
Bán Beatrix


|
| 2009.
április 15. |
Veszprém
megyei újjászerveződés.
Veszprém
Megyei Dianák, megtartották 2009 évi második találkozójukat, melyen
részt vett Bán Beatrix országos elnök és Bíró Gabriella titkár.
Bea köszöntötte a megjelenteket, s külön köszönetét fejezte ki a Megyei
Kamara Vezetőségének, hogy elfogadta a meghívásunkat. Ezután tájékoztatta
a jelenlevőket hogy Egyed Erika 5 év elnökség után lemondott, és az
országos találkozón megválasztottuk Markó Jánosné, Marikát helyi alelnöknek.
Rövid bemutatkozás követte a találkozót, majd beszéltünk az idei tervekről
országos és megyei szinten.
Megyei kamara vezetősége, biztosította a Dianákat, hogy a lehetőség
szerint támogatást kapunk az éves programjaink megvalósításához.
- Az első volt a kamara épülete hol a termet biztosította az értekezlethez.
- S rögtön itt a második Pápai Agrárexpó- Megyei Vadásznap.
Végül, de nem utolsósorban megkezdődött a kötetlen beszélgetés, hogy
minél jobban megismerjük egymást, és azzal köszöntünk el hogy találkozunk
legközelebb 19-én Pápán.
Mindenkit őszinte igaz barátsággal várunk a rendezvényre, vadászt, nem
vadászt, felnőttet, gyereket.
Fódi
Lászlóné
|
| 2009.
március 19-22. |
FeHoVa
A
tavalyi sikereken felbuzdulva, a kiállítás főszervezőinek kifejezett
kérésére a Diana Vadászhölgy Klub idén is színes, kézműves foglalkozásokban
és számtalan érdekes programban gazdag gyermekfoglalkoztatóval várta
a kiállítás legkisebb látogatóit. Természetesen a siker idén sem maradt
el, hiszen már csütörtök délelőttől folyamatosan érkeztek a gyerekek,
hogy próbára tegyék tudásukat a korosztályuknak megfelelő vadásztotóban,
vagy kedvük szerint válogassanak a kézműves foglalkozásokban, melyet
idén is Surányi Gabriella pedagógus, a Diana Vadászhölgy Klub Veszprém
megyei tagja tette igazán változatossá. A gyerekek készíthettek húsvéti
díszeket, virágokat, száraztésztából láncot, vagy Boros Zoltán grafikáinak
és Polster Gabriella fotóinak felhasználásával terményekkel, bogyókkal,
és csupa természetből nyert anyagokkal díszített képeket. Nagy sikere
volt a foglalkoztatóban kialakított élőhelynek is, sorra érkeztek a
csíkos vadmalacot, a kis gidát, és az összes többi vadat fotózni vágyók.
A tavalyi évhez hasonlóan idén sem maradt egy szabad perce sem a két
profi arcfestőnek, de a Diana Vadászhölgy Klub standjának közvetlen
szomszédjában helyet kapó Veszprémi Állatkert állatsimogatójánál is
folyamatos volt a sokadalom.
A szétosztott ajándékok alapján több mint háromszáz gyermek fordult
meg a 4 nap alatt a gyermekfoglalkoztatóban, akik a Diana Vadászhölgy
Klub tagjainak fáradhatatlan munkájának köszönhetően kivétel nélkül
nagyszerűen érezték magukat az ott eltöltött órákban.
Hagyományosan a FeHoVa ideje alatt, a pénteki kiállítási napon rendeztük
meg az Országos Diana Találkozót, melyen több mint 60 vadászhölgy vett
részt. A találkozón szóba kerültek az elmúlt év szervezeti változásai
is, mely többnyire azokat a megyéket érintette, ahol mindeddig nem sikerült
aktív, összetartó közösséget felépítenünk. Az utóbbi időben azonban
több „csendes” megyében is megkezdődött a vadászhölgyek szervezkedése,
így mára működő szervezettel rendelkezünk Tolna, Bács- Kiskun, Jász-
Nagykun és Vas megyében is. A találkozón ismertettük a 2009. évre tervezett
programjainkat is, melyek között a hagyományos programok mellett (Vadászati
Kultúra Napja, Diana Kupa, szakmai konferencia) idén helyet kap egy
külföldi vadászati lehetőség és egy háromnapos keszthelyi kirándulás
is.
Bán Beatrix
|
| 2009.
február 27. |
Dianák
a salzburgi vadászati kiállításon.
Lelkes
kis csapatunk 26-án csütörtökön indult útnak, hogy meglátogassuk osztrák
szomszédaink vadászati kiállítását, melyet leginkább az itthoni FeHoVa
rendezvényhez tudnék hasonlítani, bár a salzburgi kiállítás jóval nagyobb
volumenű, többféle látnivalót kínál. A klub öt tolna megyei tagja, Schuszterné
Dobó Katalin, Acsádiné Varju Ildikó, Pintér Anita, Klézli Erika és Hajas
Krisztina, valamint nógrádból Pulai Judit és dr. Seresné Éva tartott
velünk. Természetesen a Diana Klub egyenruhájába bújtunk, szerettük
volna megmutatni, hogy egy közösséget alkotunk, a magyar vadászhölgyeket
képviseljük.
Megérkezésünkkor klubtársunk Tamás Krisztina, a Naturhun vadászatszervező
iroda munkatársa köszöntött bennünket, Balogh József irodavezető, tulajdonos
szívélyesen fogadott, kávéval, üdítővel kínált.
Innen indultunk felfedező útra. Találkoztunk különböző nemzetiségű vadászatszervezőkkel,
köztük magyarokkal is, akik a világ minden tájára kínálták vadászataikat.
A számos látnivaló mellett sok-sok hasznos holmit kínáltak az árusok.
Vadászruházatot, kiegészítőket, bőr termékeket, vadászkürtöt, tőröket,
késeket, ékszereket és még sorolhatnám. Idegenül hatott a vadászruházatban
megjelenő lila és pink szín, összedolgozva a megszokott zölddel. A férfiak
zergetollas kalapja és a tradicionális, bőrből készült kantáros térdnadrágja
viszont nagyon tetszett. Az egyik standon jellegzetes osztrák harmonikaszó
ütötte meg fülünket.
A ferlachi kézi munkával készített fegyverektől a nagyobb cégek fegyveréig
mindent megtalálhattunk, a vásárlót csak a pénztárca vastagsága befolyásolhatta
a választásban. Megállapítottuk, hogy bizonyos termékeket kedvezőbb
áron lehet beszerezni, mint idehaza, pl. a vadászfegyvereket is. Ami
meglepő volt, hogy egyes standoknál remekül alkudtak társaink, hiszen
két kendő áráért hármat vásároltak. Minket, lányokat elsősorban természetesen
az ékszerek, ruházati kiegészítők vonzottak, de sajt- és borkóstoló
is várta a vendégeket.
Ismerős arcok bukkantak fel a tömegben, legnagyobb örömünkre. Egyenruhánkban
nagy feltűnést keltettünk, volt, aki közös fotót készíttetett velünk.
Sokan érdeklődtek, honnan jöttünk, mit képviselünk. Büszkén felelhettük,
hogy magyar vadászhölgyek vagyunk, a Diana Klub tagjai.
Acsádiné
Varju Ildikó
|
| 2009.
február 21. |
Tolnai
Diana Bál
Idén első
alkalommal került megrendezésre a Tolna megyei Diana Bál, melynek a
tolnai Bezerédj Pál Szabadidőözpont adott otthont, 2009. február 21-én.
A bál a maga 125 vendégével meglehetősen jól sikerült.
A megnyitó kürtszóval kezdődött, majd Schuszterné Dobó Katalin köszöntötte
a vendégeket. Elmondta, hogy a bál fővédnöke Cseterki Imre jókívánságait
fejezte ki, de betegségre hivatkozva távolmaradt a rendezvénytől. A
megnyitót a Gemenc Táncsport Egyesület fiatal táncosai zárták, valamint
a bált bécsi keringővel nyitották meg.
Este 8 órakor került a vacsora a svédasztalra, amely tárkonyos vadmalac
levessel kezdődött, majd szarvasraguval, vadisznósülttel, roston sült
csirkemellel kínálták a vendégeket. A desszertet szintén svédasztalon
tálalták.
A tánccsoport újabb előadással lepte meg a közönséget, ezúttal latin
táncshowt varázsoltak a terembe. Remek hangulat kerekedett a bálozók
közül sokan ropták a táncot. Ehhez a talpalávalót Murzsa Tibor és zenekara
szolgáltatta.
Késő este a házigazdák meglepetésműsora következett, a Dianák vígan
járták a kán-kánt, amelynek hatalmas sikere lett, visszatapsolta a közönség.
A hölgyek ezután bevonták a vendégeket is a táncba, egészen az éjféli
tombolasorsolásig élenken ropták a párok.
A tombolán számos apró és értékes ajándékot sorsoltunk ki, sok-sok vadászati
lehetőséget ajánlottak fel a környékbeli társaságok, a fődíj pedig egy
Dél- Afrikai szafari volt, melyet Kántor Gábor a Gemenc Zrt. hivatásos
vadásza nyert.
Éjfélkor újra megrakodva várta az éhes szájakat a svédasztal, a vendégek
hajnalig mulattak. Összegezve elmondhatjuk, hogy a bál jól sikerült,
reméljük a jövő évi bálon még többen választanak minket, hogy együtt
ünnepelhessünk.
Acsádiné
Varju Ildikó
Támogatóinknak
köszönetet mondunk, hiszen segítségük nélkül nem jöhetett volna létre
rendezvényünk ezen a színvonalon:
Safari
Club International Közép-Magyarországi Egyesület, Cseterki Imre
elnök
Gemenc Zrt., Fodermayer Vilmos
Dömsödi Vadásztársaság, Gergely Imre
Stefán Vadászcentrum
Medina-Dalmand Vadásztársaság
Szekszárd-Szálkai Vadásztársaság
Teveli Hubertusz Vadásztársaság
Dunakömlődi Vadásztársaság
Szekszárdi Béri Balogh Ádám Vadásztársaság
Mőcsényi Hubertusz Vadásztársaság
Faddi Új Élet Vadásztársaság
Kölesd-Dalmand Vadásztársaság
Regölyi Kapos-Koppány Vadásztársaság
Bán Beatrix, a Diana Klub elnöke
|
Országos
Magyar Vadászkamara Tolna megyei Területi Szervezete
Gyulaj Zrt., Fehér István
Antal autószervíz
Tolnatex Bt.
Magyarné Kelemen Gyöngyike
Szil-Már Major Kft., Néber Szilveszter
Pontex Kft.
Hotel Thelena
Pulai Judit és dr. Seresné Éva
Totterweich József
Punk János, Vadászati Információs Portál
Romcar Travel Utazási Iroda, Rohr János
Kata-Bau Kft., Schuszterné Dobó Katalin
Sióagárdi Vadásztársaság |
|
| 2009.
február 7. |
A
hatodik
Hatodik
alkalommal rendeztük meg 2009. február 7- én hagyományos Országos Diana
Bálunkat, melynek idén a Napfény városa, Szeged adott otthont. Mire
a rendkívül impozáns, 120 éves Tisza Hotel*** Koncerttermének páholyáról
felcsendült a kürtszó, a tágas, régi idők arisztokratikus hangulatát
idéző bálteremben már egy szöget sem lehetett leejteni, hiszen az előző
évekhez hasonlóan idén is több mint 200- an választották a Diana Vadászhölgy
Klub rendezvényét a számtalan egyéb báli lehetőség közül.
A bált a Vadászhimnusz hangjai nyitották, melyet idén Gálfi István szolgáltatott
vadászkürtön. A "Rögtönzött" Kürtegyüttes (Bótáné Batta Olga,
Rostás Annamária, Bognár Sándor, Gálfi István és Siklósi Kálmán) rövid
műsora után a bált Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke
nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a hölgyek szerepét a magyar vadászati
közéletben, a Diana Vadászhölgy Klub által elért eredményeket, és nagyrabecsüléssel
szólt a hölgyek munkájáról, hiszen - ahogyan mondta - példaértékű feladatokat
tűztek ki maguk elé, melyet mindig hihetetlen akaraterővel és tenniakarással
végeztek el.
A nyitótáncot az üllési Fonó Táncegyüttes járta, és bár műsoruk hatalmas
tetszést aratott a báli vendégek körében, nyitótáncként mégsem funkcionálhatott:
mire előadhatták dél- alföldi táncokból összeállított műsorukat, addigra
a Szerenád Együttes által szolgáltatott slágerdallamokra megtelt a táncparkett.
Ismét fergeteges sikert aratott Hevele Éva művésznő, aki cigány dalcsokrával
még a kevésbé táncoslábúakat is a parkettre csalogatta. A legnagyobb
sikert azonban idén is a Hajdú- Bihar megyei Dianák műsora aratta. Azt
már megszokhattuk tőlük, hogy minden évben humoros, zenés- táncos összeállítással
készülnek a bálra, a műsor tartalmát illetően azonban minden évben szolgálnak
meglepetéssel. Idén örökzöld Hungária slágerekre ropták a rock and rollt,
a twistet, a limbót, a báli közönség hangos tetszésnyilvánítása és tapsvihara
közepette.
Idén is gazdag felajánlásokkal segítették nagylelkű támogatóink a tombola
sikerét, így az éjfél utáni tombolahúzáson számtalan értékes vadászati
lehetőség, ajándéktárgy, ajándékcsomag talált gazdára, de akadt boldog
nyertese a Valaczkai Erzsébet által felajánlott csodálatos festménynek
is.
Természetesen a vadból készült ínyencségekből összeállított menüsor,
a PRÉSHÁZ KFT által összeállított borpult, a zenekar profizmusa, és
a kiváló műsorszámok mind-mind hozzájárultak a vendégek elégedettségéhez,
de őszintén szólva így a hatodikkal a hátunk mögött bátran állíthatjuk:
egy bál sikere elsősorban és leginkább az azon résztvevő vendégeken
múlik. Szervezőként álmodni sem tudnánk a mienknél jobb báli közönséget!
Bán
Beatrix
Támogatóink
Safari
Club International Közép- Magyarországi Egyesülete
PUHI- TÁRNOK Út- és Hídépítő KFT
Valaczkai Erzsébet
Pál Gyula
VADÁSZLAP KFT
Mecseki Erdészeti Zrt.
Majer Tamás
Hargita Jagd Vadászbolt
SEFAG Zrt.
Ópusztaszeri Vízügyi VT
Debreceni Attila
Fülöpjakabi Aranyfácán VT
MOROTVA VT, Polgár
Tisza Hotel***, Szeged
VOLIER Vadászbolt, Érd
|
Nimród
Vadászújság
FOREST KFT, Szeged
PARUS Ruhaszalon
Stüszi Vadász Étterem, Szeged
Eördögh Katalin
Dömös Helga
Mesterházyné Koncz Bernadett
Bótáné Batta Olga
Lovászi Olajbányász VT
VADHŰTŐHÁZ KFT, Zalaegerszeg
Diana Vadászhölgy Klub Hajdú- Bihar Megyei Szervezete
Diana Vadászhölgy Klub Békés Megyei Szervezete
Pullai Károlyné
Punk János
… és a Diana Vadászhölgy Klub sok- sok tagja
|
|