Diana Vadászhölgy Klub 2007-es Hírei

2007. október 19-21.

Horvátországi kirándulás

A horvát vadászhölgyek meghívására 2007. október 19. és 21. között immáron második alkalommal vehettünk részt a horvát és bosnyák határ mentén fekvő Hrvatska Kostajnicán az Európai Vadászhölgyek Találkozóján. A tavalyi évben első alkalommal megrendezett találkozón még nem volt egységes, összefogott szervezete a horvát vadászhölgyeknek, a közösen eltöltött napok után azonban 2007. márciusában formát és jogi kereteket kapott e sikeres kezdeményezés, így alakult meg a "Dama Dama", a horvát vadászhölgyek egyesülete.
Pénteken - az aznapi lábodi rendezvényünk miatt - későn éjszaka érkezett meg a hatfős magyar delegáció (Bíró Gabriella, Bótáné Batta Olga, Dákay Zsuzsanna, Juhász Sándorné, Schuszterné Dobó Katalin és jómagam), de ez sem jelentett akadályt a "Dama Dama" elnökének, Maja Vlaknak és még néhány horvát vadászhölgynek, hogy vidáman, kitörő örömmel fogadja a rég nem látott ismerősöket. Mondanom sem kell, hajnalig tartó beszélgetés kerekedett a nagy találkozás örömére, felelevenítettük a tavalyi vadászat legemlékezetesebb pillanatait, és sokat meséltünk a hazai klubéletről.
Bár a kontinesről összesen három ország vadászhölgyei (Szlovénia, Horvátország, Magyarország) érkeztek a tradicionális, két napos vaddisznóhajtásra, így is szép számmal, közel harmincan hallgattuk a szombat reggeli eligazításon Nenad Jagodic urat, a horvát vadászhölgyek mecénását, vadászati vendéglátónkat.
A hajtás idén is a Kostajnica közelében húzódó Zrinska Gora hegységben fekvő, igazi hegyvidéki, egybefüggő erdővel borított területen került megrendezésre. Talán a kicsit korai időpont - és ezáltal a rendkívül erős takarás, a fedett, sűrű lombos környezet volt az oka annak, hogy a két nap alatt összesen egy vaddisznót sikerült elejteni, ugyanakkor érdekes és izgalmas volt látni, hogy hogyan történik egy vaddisznóhajtás déli szomszédainknál, milyen szervezési elveket és biztonsági előírásokat követnek.
Dacára a nyelvi nehézségeknek, kellemes, vidám hangulatban telt el az együtt töltött három nap - nekem mindenképpen felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen azt az egyetlen vaddisznót nekem sikerült elejtenem…

Bán Beatrix

2007. október 19.

Kardosfa — Lábod

Diana Vadászhölgy Klub 2007. október 19- én szakmai konferenciát rendezett, mely második állomása volt a tavalyi évben Csongrádon megkezdett szakmai programsorozatnak. A konferencia témáját idén a nagyvadfajok minősítése és trófeájának elbírálása köré építettük. Délelőtt az alig egy hónapja felújított kardosfai vadászházban dr. Buzgó József úrtól hallhattunk kiválóan felépített és rendkívül színvonalas előadást a gímszarvasállomány minőségét meghatározó tényezőkről, annak időbeli változásairól, valamint az azt befolyásoló környezeti hatásokról. Az előadás második felében fényképekkel gazdagon színesítve felfrissíthettük a gímszarvas trófeájának alakulásáról és elbírálásáról korábban szerzett ismereteinket. A rövid szünetet követően Bőhm István, a Lábodi Vadászerdészet nemrégiben nyugdíjba vonult vadgazdálkodási ágazatvezetője a somogyi dámállomány minőségéről, trófeájának alakulásáról és a selejtezés szempontjairól beszélt a nagyszámú közönségnek.
Az ebédet követően autókkal a nagysalléri vadászházhoz mentünk, ahol gyönyörűen előkészített trófea- és hullott agancs bemutatóval vette kezdetét a konferencia gyakorlati része. A hallgatóság egyöntetű véleménye az volt, hogy az agancsalakulás mélyebb megismerése, valamint a gím- és a dámszarvas trófeájának minősítése terén rendkívül hasznos volt Heffter Tibor, a Lábodi Vadászerdészet fővadászának előadása, hiszen azzal, hogy egymás mellett láthattuk a különböző korú és minőségű trófeákat, sokkal mélyebben rögződtek a korábban megszerzett elméleti ismeretek.
A gyakorlati blokkot a Lábodi Vadászerdészet területén zártuk, mely bátran állíthatom, hogy a nap megkoronázása volt. Dr. Buzgó József úrnak köszönhetően ugyanis lehetőséget kaptunk arra, hogy egy rövid cserkelés után megtekinthessük és meghallgathassuk a lenyűgöző, méltán világhírű lábodi dámállományt.
A programnak sötétedés után lett vége, és dacára az akkor még előttünk álló jókora távolságnak, mindenkin láttam a megilletődöttséget, hiszen finoman szólva is nem mindennap adódik a vadászembernek lehetősége arra, hogy ilyen csodában részesüljön, nem mindennap lát ilyen vadsűrűséget, nem mindennap hall olyan barcogást, melytől még az erdő megszokott zajai, a levél zúgása, a madarak dala is csak csendes aláfestésnek, egy nagyszerű koncert észrevehetetlen háttérzajának tűnik csupán. Őszintén, tiszta szívvel köszönjük mindenkinek ezt a csodálatos napot, mely felejthetetlen élményt nyújtott a szakmai konferencia résztvevőinek.

Bán Beatrix

2007. szeptember 25-30.

Kirándulás Erdélyben

Az elmúlt 4 évben több megyei szervezetünk is szervezett rövidebb- hosszabb utat Erdélybe, mégis régóta álomként dédelgettük, hogy egyszer közösen szervezzünk egy kirándulást. Az álmunkat a FeHoVa kiállításon, az Országos Diana Találkozón váltottuk valóra, amikor Kászoni Zolti bácsi felajánlotta segítségét a program megszervezésében. Elhatározásunkat a 12 Ordas Baráti Társaság meghívása erősítette meg, akik Gróf Széchenyi Zsigmond és a kárpáti bika emlékére állítandó kopjafa avatására invitálták a Dianákat — meghívásukat azzal indokolták, hogy számukra lenyűgöző és követendő a Dianák barátsága, összetartása, és véleményük szerint a Dianák azok, akik e neves eseményen méltóképpen képviselhetik a magyar vadásztársadalmat.
Meghatottan hallgattuk indoklásukat, és kicsit kétségek között, de annál nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele a szervezésbe. Rövid idő alatt közel 90 jelentkező akadt, és bár többen óva intettek minket ekkora létszámtól, nem voltunk hajlandóak tudomásul venni az ezzel járó nehézségeket és veszélyeket. Nem, mert tudtuk azt, hogy a minket összekötő kapocs sokkal erősebb és szilárdabb annál, mintsem hogy komolyabb konfliktus alakuljon ki az együtt töltött napok során.
Hosszú, fárasztó út után késő este érkeztünk Tibódra, ahol szállásadóink, a Szőke család tagjai szívélyesen és barátságosan, meleg kaláccsal és mennyei házi készítésű áfonyapálinkával fűszerezve fogadtak bennünket, mely hamar feledtette velünk az út fáradalmait. Aznap este még korán nyugovóra tértünk, tudtuk, hogy programokban gazdag és fárasztó napok várnak még ránk. Zolti bácsi ugyanis rendkívül feszített, de annál színesebb és érdekesebb programtervet állított nekünk össze, e pár napban a közeli nevezetességek, látványosságok és érdekességek mindegyikét szerette volna megosztani velünk. Így — többek között — megtekinthettük Parajdot, Korondot, Szovátát és a Szent Anna tavat. Szombaton kettészakadt a népes csapat, az egyik busz — tartva az előre tervezett programot — meglátogatta Brassót és Pojánát, mi egy másik busszal alternatív programot választottunk: reggel meglátogattuk Székelyudvarhelyen a XV. Őszi Vadászati Kiállítást, majd Ivónak vettük az irányt, hogy eltöltsünk egy napot a Hargitán. Ivótól traktorokhoz erősített szekérrel utaztunk majd egy órát a Madarasi Hargita lábáig, majd gyalog folytattuk utunkat egészen a tetőig. Mire visszértünk a szekerekhez, már ropogott a tűz, hogy egy baráti, csendes szalonnasütéssel koronázzuk meg a napot.
Vasárnap korán reggel Maroshévíz felé indultunk, hogy a kirándulás végén részt vegyünk a 12 Ordas állította kopjafa avatásán. Impozáns környezetben, csodálatosan megrendezett ünnepségnek lehettünk részesei, mely méltóképpen zárta le az együtt töltött felejthetetlen napokat.
Hazafelé úton kicsit megcsendesedett a csapat, talán a fáradtság is látszott már a java részén, talán már az elválás szomorúsága is benne volt a csendességben. Egyedül akkor tudtunk az arcokra mosolyt csalni, amikor megegyeztünk, hogy hagyományt teremtünk az erdélyi utazásból, és bármerre is vesszük az irányt, minden évben a közös kopjafa megkoszorúzásával zárjuk majd a programot.
Nehezen vettem rá magam, hogy ezt a beszámolót megírjam. Nehezen, mert a kirándulás hangulatát, örömeit, barátságos pillanatait, a közösen áténekelt és közösen áttácolt — vagy éppen jó borok társaságában átvirrasztott — esték, éjszakák hangulatát, a buszon uralkodó folyamatos jókedvet, a fergeteges poénokat és aranyköpéseket, a kiránduláshoz kapcsolt élményeket, érzéseket nagyon nehéz szavakba önteni, de még a fénykép is kevés ahhoz, hogy akár a töredékét is hűen tükrözze. A magam részéről az Erdélyben töltött napokat a legcsodálatosabb élményeim közé helyeztem a szívemben, melyre később is szeretettel gondolok majd vissza. Szeretettel és oly élességgel, mintha csak tegnap történt volna…

Bán Beatrix

 

2007. június 23. Mátrafüred- Sástó

    Első alkalommal került megrendezésre a festői Sástón a vadászok és kutyások országos találkozója. A rendezvényen számos hazánkban kedvelt vadászkutyafajta bemutatkozott, szép számmal találkozhattunk tacskókkal, magyar vizslákkal, retrieverekkel, ugyanakkor hiányoztak a palettárol a vérebek, a német vizslák és a terrierek. A nem túl népes nézőseregnek színes és érdekes programokban volt része, láthattunk vadászkutya munka- és fajtabemutatót, kutyaszépségversenyt, örző-védő bemutatót, a délután folyamán pedig Csonka András és a Dolly Roll együttes szórakoztatta a közönséget.
    A kutyás ünnepen a Diana Vadászhölgy Klub Heves megyei szervezete is részt vett, mégpedig egy ízletes vaddisznópörkölt megalkotásával és az elmaradhatatlan vidám hangulat szolgáltatásával.

Bán Beatrix


2007. június 16. Hercegkút

Negyedik alkalommal rendeztük meg 2007. június 17- én a Diana Kupa országos koronglövő versenyt a hercegkúti Zemplén Lőtéren, Olasz László lőtérvezető felajánlásának köszönhetően.
A nagy távolságra való tekintettel azonban idén két naposra bővítettük a programot, hiszen a versenyt megelőző napon este a hercegkúti pincesoron szervezett borkóstolással és éjszakába nyúló szalonnasütéssel "alapoztunk" a versenyre. Talán ennek (is) volt köszönhető, hogy másnap, a lőtéren sokan -finoman szólva- nem tudtuk megszokott koronglövő formánkat hozni. Ez alól egyetlen kivétel Bagi Miklósné Ági volt, aki kimagasló, csodálatos teljesítménnyel (25 korongból 19 találat) hódította el a IV. Diana Kupát. Második helyezett Bán Beatrix, harmadik helyezett Nánási Nikoletta lett.
Tekintettel arra, hogy idén először két profi, leigazolt versenyző is részt vett a versenyen, kivételesen külön kategóriát alapítottunk nekik. Ezt a kategóriát Szabó Krisztina nyerte meg, nyereménye -felkészültség híján- egy gazdag ajándékkosár volt. A versenyt követő ebéden azonban megegyeztünk, hogy jövőre már méltó körülményeket és külön kupát biztosítunk ennek a kategóriának is.

Bán Beatrix


2007. április 23.

    Pápán, az Agroexpo rendezvényeinek keretében került megrendezésre 2007. április 22- én a Veszprém megyei Vadásznap, ahol a Diana Vadászhölgy Klub Veszprém megyei szervezete is részt vett. Nagy sikert arattak a nyárson sült vegyes vadas finomságokkal (nyúl, fácán, szarvasborjú), melyet a főzőverseny értő zsűrije különdíjjal jutalmazott. Természetesen nem feledkeztek meg a legifjabb nemzedékről sem, a gyermekek egy vadásztotó helyes kitöltéséért értékes nyereményeket vehettek át.

2007. március 31.

Szany
     Baráti koronglövésre és szalonkavadászatra invitálta a Győr- Sopron- Moson megyei Dianákat Rippert Ottó 2007. március 31- én. Délelőtt mindenkinek lehetősége volt sörétes fegyverével gyakorolni, finomítani koronglövő tudását, ezt követően délután élesben, egy verseny keretében mérhették össze tudásukat a Dianák. A verseny végeredménye: 1. Bán Beatrix (20 korongból 15 találat) 2. Kovács Magdolna (11) 3. Kolonics Anita (7). Közben rotyogott a vargányás vaddisznópörkölt és az ízletes sült, amit jóízűen fogyasztottunk el a verseny fáradalmai után. Köszönjük a meghívást és a jó hangulatú, kellemes szombati programot.


2007. március 29.

Somogyzsitfa- Szőcsénypuszta
    A Diana Vadászhölgy Klub népes képviselete és Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke látogatta meg 2007. március 29- én a somogyzsitfai Széchenyi Zsigmond Szakiskolát, ahol a januári tűzesetben megrongálódott kollégium helyreállításához összesen 300.000.- Ft- ot nyújtottak át Kiss Vince igazgató úrnak. Mint korábban azt már megírtuk, a IV. Országos Diana Bál eredményéből a szervezők (OMVK Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Területi Szervezete és a Diana Vadászhölgy Klub) 200.000.- Ft- ot ajánlottak fel, melyet a Vadászati Kulturális Egyesület további 100.000.- Ft- tal egészített ki.
    A kollégium helyreállításának teljes költsége meghaladja a 200 millió forintot, melynek jelenleg csak töredéke áll az Iskola rendelkezésére, így továbbra is várják a felajánlásokat a Marcali Város Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskolája KHB 10403947-49575349-52531020 számlaszámra.


2007. március 24.

IV. Diana bál Debrecenben
    Negyedik alkalommal rendezték meg a Hajdú-Bihar megyei Dianák saját, megyei báljukat. A hangulat ismét fergeteges volt, hiszen már a leves és az előétel elfogyasztása után komoly nehézséget jelentett visszaültetni a vendégeket a helyükre. A jókedv egészen hajnalig kitartott, amit csak fokozott Hevelei Éva népdalénekes műsora. Ismét hatalmas sikert aratott a Hajdú-Bihar megyei Lányok bajor sörtánca, de nagyon kedves színfoltja volt a bálnak, hogy a Lányok itt, nagyközönség előtt avatták szalonkavadásszá 67 éves hölgy vadásztársukat, aki március 15-én lőtte élete első szalonkáját. Az este folyamán a kürtszót Bótáné Batta Olga szolgáltatta.
    Köszönjük a bál támogatóinak a segítségét, a résztvevőknek a jelenlétét, és azt, hogy ezzel is hozzájárultak a szervezet további sikeres működéséhez, a Hajdú-Bihar megyei Dianáknak pedig a szervezést, ami ismét tökéletes volt, és a jókedvet, amiben ismét nem volt hiány.


2007. március 17.

Megalakult a "Dama Dama", a horvát vadász hölgyek klubja

STARO ČIČE -VELIKA GORICA - Szombaton, 2007. 03.17-én a Phoenix étteremben Staro Čiče városában Velika Gorica mellett megtartották az első alapító és választó közgyűlésüket a horvát "Dama dama" vadászati egyesület tagjai. Céljuk a vadállomány védelme, vadászata és gondozása. Folytatva a horvát vadászatra és a vadászati etikára gyakorolt hatást, a természet és a vad iránti szerelemtől vezérelve, valamint, a korábban már megélt néhány közös vadászat élményének hatása arra sarkallta vadászhölgyeinket, hogy a "Dama dama" VE megalapításával érthető célokat fektessenek le maguk elé, közös akciók és a vadászatra és a kinológiára gyakorolt hatás formájában.

Egyhangúan és nyílt szavazással elfogadták a határozatot a "Dama dama" Vadászati egyesület megalapításról a vadállomány védelme, a vadgazdálkodás fejlesztése és vadászat céljával. Az Egyesület székhelye, u, Trg Hrvatske kraljice Jelene 2, 49223 Sveti Kriľ Začretje. A határozat átolvasása és rövid egyeztetés után létrejött az Egyesület alapító okirata.

Az alakuló közgyűlésen részt vettek:

  • Sonja Grobotek- vadászhölgy V.T. "STRAHINJČICA" Radoboj
  • Josipa Carović- vadászhölgy V.T. "TRČKA" Čakovec
  • Martina ©pehar- kinologus, vadászterierrek tenyésztője
  • Irena Jelić- V.T. "JELEN" Sisak, kinologus
  • Maja Čanjevac-Vlak- vadászhölgy L.U. "©OLTA" ©olta
  • Ivana ©enjug- vadászhölgy V. T. "ZAJEC" Sv. Kriľ Začretje, "JAGDEXPERT" - rövidszőrű kotorékebek és rövidszőrű német fürjész ebek tenyészetének tulajdonosa
  • Jagoda Pilko- vadászhölgy V.T. "TETRIJEB" Delnice
  • Petra Badovinac- vadászhölgy V.T.. "KORANA" Slunj, szakelőadó LGO u L.D. "KUNA" Osekovo
  • Maja Jurkovac- vadászhölgy V.T. "GOLUB" Sv. Jana
  • Anita Bračun- vadászhölgy, Horvát vadászat és horgászat szervező társaság elnöke
  • Nikolina Krpan- vadászhölgy V.T. " FAZAN" Petrinja
  • Petra Musić- vadászhölgy V.T. "Jarebica" Mraclin i "ZRINSKA GORA II"
  • Sanja Ljubić- vadászhölgy V.T. "KUNA" Rakovica i tag V.T. "©OLTA" ©olta
  • Ana Ljubić- vadászhölgy, Vadászturisztikai iroda tulajdonosa, tag V.T. "©OLTA" ©olta
  • Vesna Dragčević - vadászhölgy V.T. "FAZAN" Krapinske Toplice
  • Katja Beara, V.T. "KUNA" Rakovica
  • Renata Barics, a magyar vadászhölgyek hivatalos tolmácsa
  • Branko Miletić - vadász V.T. "JELENSKI JARAK" Vrbovsko
  • Mario Kolić - kinológus

A közgyűlésen díszvendégként részt vett: Branko Miletić Úr V.T. "JELENSKI JARAK" Vrbovsko, Nenad Jagodić Úr, kinologus "ZRINSKA GORA II" aki egyéb elfoglaltsága miatt, csak az ülés végén társult a hölgyekhez. Az ülés végén a szervezőkhöz társultak ismert horvát kinologusok és kiniklógusnők és egy kellemes kávé mellett folytatták a beszélgetést és a barátkozást.

A közgyűlésen az alábbi elnökséget és bizottságokat választották meg:

  • Elnök: Maja Čanjevac Vlak
  • Elnökhelyettes : Sonja Grobotek
  • Titkár: Ivana ©enjug
  • Vadászatszervező: Martina ©pehar
  • Pénztáros : Josipa Carović

Felügyelő Bizottság:

Elnök: Vesna Dragčević
Tagok: Branko Miletić, Mario Kolić

Etikai Bizottság:

Elnök: Jagoda Pilko
Tagok: Irena Jelić, Anita Bračun

Kívánunk a vadászhölgyeknek és vadász uraknak az újonnan alapított "Dama dama" Vadászati Egyesülethez jó sorsot, sok szerencsét a munkához, és Maja Čanjevac-Vlak elnöknőnek még több hasznos tagot és sok új alkalmas vadászhölgyet és vadászt a "Dama dama" V.E, hogy megvalósíthasák minden magasztos céljukat.

Az alakulásról írt cikk.

 

2007. február 28.- március 4. FeHoVa

A Diana Vadászhölgy Klub idén is nagy sikerrel vett részt a FeHoVa rendezvényén. A Diana Szakiskolával közösen felállított standunkon egész nap vártuk a Klub tagjait, és természetesen minden érdeklődőt. Sokan kérdezősködtek a Klubról, annak tevékenységéről, és szép számmal akadtak olyanok is, akik célirányosan kerestek meg minket, hogy tagjaink sorába lépjenek. Rendhagyó módon idén nem a legforgalmasabb napon, szombaton, hanem csütörtökön rendeztük meg a hagyományos Országos Diana Találkozót, és talán éppen ennek köszönhető az, hogy minden eddiginél többen vettek részt rajta. A találkozón megvitattuk az elmúlt év tapasztalatait, és megterveztük az idei évi programjainkat, melyek között az állandó programok mellett (Diana Kupa, szakmai konferencia) idén több újdonsággal is szolgálunk (táborozás az Ifjúsági Tagozattal, erdélyi kirándulás, közös vadászatok). Mindemellett egyöntetű támogatásunkról biztosítottuk az OMVK kezdeményezését, mely egy országos pedagógushálózat kiépítését tervezi, akiken keresztül útjára indíthatunk egy kötetlen, szabadon választható, egységes tematika alapján szervezett, a vadászat valódi tartalmát, értékeit bemutató oktatást, nemcsak az általános- de a középiskolákban is.

Bán Beatrix

2007. február 03.

Immáron negyedik alkalommal rendeztük meg 2007. február 3- án az Országos Diana Bált, melynek az idei évben a csodálatos borsodi város, Sárospatak adott otthont. Idén azonban nem önállóan, hanem az Országos Magyar Vadászkamara Borsod- Abaúj Zemplén Megyei Területi Szervezetével közös szervezésben hívtuk életre hagyományosnak mondható bálunkat, remélve, hogy az általuk évek óta nagy sikerrel megrendezett megyei vadászbált országos rendezvénnyé bővítve még teljesebb szórakozást, és nem utolsó sorban kiváló ismerkedési, közeledési lehetőséget kínálhatunk a bálon résztvevőknek.
A rendkívül impozáns, Makovecz Imre tervei alapján készült Árpád Vezér Gimnáziumba 6 órától folyamatosan érkezett a népes vendégsereg. A Borsodi Vadászkürt Együttes csodálatos köszöntése után a bált Dr. Székely László, az OMVK Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Területi Szervezetének elnöke nyitotta meg, aki beszédében méltatta a Klub tevékenységét, valamint a hölgyek szerepvállalását a magyar vadászati életben. Az ízletes vadvacsora elfogyasztása után következett a nyitótánc, a Bodrog Néptáncegyüttes Sárospatak Egyesület, valamint a a Sárospataki Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény növendékeinek előadásában (művészeti vezető Darmos Csaba). A műsor több meglepetéssel is szolgált az este folyamán, az Urban Ghawazee táncegyüttes különleges és felejthetetlen hastáncműsorát követően az est fénypontját ismét a Diana Vadászhölgy Klub Hajdú- Bihar Megyei Szervezetének tagjai szolgáltatták, akik egy fergeteges bajor sörtáncot adtak elő. A közönség -ahogyan tavaly is- elsöprő tetszéssel fogadta a magánszámot, bátran állíthatom, aznap este nekik volt a legnagyobb sikerük. Éjfél után került sor a tombola húzására, ahol a számtalan gyönyörű ajándék mellett több értékes vadászati lehetőséget is kisorsoltunk.
A helyszínválasztás idén is tökéletesnek bizonyult, hiszen Sárospatak történelmi értéke önmagában is vonzó a turisták számára, ha azonban mindezt összekapcsoljuk egy wellness hétvégével és egy kiváló szórakozást ígérő estével, biztosan felejthetetlen élményekkel lehetünk gazdagabbak.
Külön köszönettel tartozom a fárdahatatlan szervezőmunkáért Bótáné Batta Olgának, a Diana Vadászhölgy Klub Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Terület Szervezetének elnökének, illetve Molnárné Varga Marikának, a Klub tagjának, mert nagyban hozzájárultak a bál sikeréhez, ezáltal pedig ahhoz, hogy a bál eredményéből támogathassuk a 2007. január 15- i sajnálatos tűzesetben megsemmisült somogyzsitfai Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola kollégiumának helyreállítását.


Támogatóink:

Safari Club International Közép- Magyarországi Szervezete
Diana Vadászhölgy Klub Hajdú- Bihar megyei tagjai
Sárospatak Város Önkormányzata
Ráckevei Kék Duna Wellness Hotel****
Hotel König*** Sátoraljaújhely
Mecseki Erdészeti ZRT
Eördögh Katalin ötvösmester
Seres Erzsébet porcelánfestő
SEFAG ZRT
Sárospataki Kossuth VT
Zempléni Hubertusz VT
Zempléni Koronglőtér
Nyírerdő ZRT
MAVAD
Őrhegy VT
HAIX
VKE
Magyar Vadászlap
Hegyes Zoltán
Bótáné Batta Olga
Kismartoni Szilárd
Dobó Kata
Bors Vendelné
Szalay Rita