Diana Vadászhölgy Klub 2006-os Hírei

   
2006. december 3. Nyúlvadászat Karcagon.

16 Hajdú- Bihar megyei Diana és jómagam néhány férfi vadásztárssal "felvértezve" egy csodálatos nyúlvadászaton vettünk részt 2006. december 3- án a karcagi Nagykun VT területén. A terítéken 49 nyúl és 2 kakas feküdt, két hölgyet pedig közösen avathattunk nyúlvadásszá.
Dicséret illeti a szervezők munkáját, különösen Szabó Pálét, a VT vadászmesteréét, hiszen példaértékű és követendő határozottsággal vezette a vadászatot, keményen betartatta a társas vadászatokra vonatkozó előírásokat, és figyelmeztette azt, aki így vagy úgy, de vétett a szabályok ellen. Köszönjük mindenkinek, aki a vadászat szervezésében és lebonyolításában részt vett, hogy ismét egy felejthetetlen vadászélménnyel lettünk gazdagabbak.

Bán Beatrix

 

 

2006. október 27.

Adásban 2006. november 19.
Vadétel a Diana vadászhölgyek társaságában - Ízvadászat Zsidek Lászlóval

A vadászat sokak számára egyenlő állatok leölésével. A Diana vadász hölgyklub tagjai ezzel az állítással nem csupán szenvedélyesen vitatkoznak, de tevékenységükkel meg is cáfolják azt. Számukra a vadászat szellemisége éppen az állat állomány megfigyelésében, védelmében és ésszerű karbantartásában rejlik, nem elhanyagolva a meditatív belső nyugalmat, amit a természet csöndjében, befelé fordulva érhetünk el. Jókedvükkel, természetességükkel persze nem áll tőlük távol a jó étvágy sem, és a jó ételeket a leginkább együtt, nevetve szeretik elkészíteni.
A felvételhez segítséget a csongrádi Diana Vadász-felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola nyújtott, ahol a felvétel is készült.

Fényképek ide kattintva megtekinthetők.

2006. október 14-15.

Dianák Horvátországban.

Ezt a hétvégét néhány vadászhölgy Horvátországban töltötte és egy hangulatos vaddisznó hajtóvadászaton vett részt, ahol Éva sikerrel járt, hiszen két süldőt sikerült terítékre hoznia.

Bótáné Batta Olga

A képekre kattintva azok megjelennek nagyobb méretben.

Amikor 2003 októberében megalakítottuk és útjára indítottuk a VKE keretein belül működő Diana Vadászhölgy Klubot, alapvető célunk az volt, hogy a hazai vadászhölgyeknek lehetőséget teremtsünk arra, hogy találkozhassanak, és együttesen hódolhassanak közös szenvedélyüknek. Az azóta eltelt három esztendő során szoros barátságok szövődtek, és a sok közös program összekovácsolta a Klub tagjait. Nem titkolt szándékunk -de inkább távoli álmunk volt-, hogy minden évben más ország szervezésében részt vehessünk egy európai találkozón.
Az álom idén augusztusban megvalósulni látszott, amikor Horvátországból megkeresett és meghívott bennünket Nenad Jagodic úr az Európai Vadászhölgyek találkozójára. A jó ötletek nem ismernek határokat…
Külön érdekesség, hogy a vendéglátó horvát vadászhölgyeknek nincs még klubjuk sem, és a különböző tájegységek vadászhölgyei eddig egyáltalán nem tartották a kapcsolatot egymással. Ennek ellenére -vagy talán éppen ezért- elkezdtek "szervezkedni".
A meghívást elfogadtuk, így október 14-16. között a négyfős magyar delegáció -Bótáné Batta Olga, Juhász Sándorné Éva, Patakyné Szabó Éva és jómagam- három nagyon szép napot tölthetett a horvát és bosnyák határon fekvő Kostajnicában. Sajnos több ország vadászhölgyei más elfoglaltságra hivatkozva nem tudtak eljönni a találkozóra, amelyen így csupán a szlovén, a magyar és a szép számmal érkező horvát hölgyek vettek részt.
A program részeként egy vaddisznóhajtásra is sor került, a Zrinska Gora (Zrínyi- hegy) hegyvidéki, mintegy 600 méteres magasságban fekvő, mély árkokkal szabdalt 9 ezer hektáros, egybefüggő erdővel borított területen. Nekünk igazán furcsán hatott a még fedett, zöld, teljesen lombos környezet, amely erősen gátolta a látási viszonyokat. Szombaton hosszú, több mint 15 kilométeres hajtással kezdtük a napot, melynek csak szerény eredménye lett. Juhászné Évi sikeresen elejtett két vadmalacot, ezenkívül a hajtásban a vendéglátóink egy malacot és két süldőt lőttek.
Akkor lepődtünk meg igazán, amikor kiderült, hogy az öt terítéken fekvő vaddisznó közül kettő fehér és rózsaszín -még csak nem is babos- volt. A helybéliektől később megtudtuk a "tarka" teríték okát. Elmondták, hogy a háború idején házisertés- tenyészetek voltak as közelben, melyek a harcok során gazdátlanná váltak. Az állatok felügyelet nélkül maradtak, megszöktek, és azóta is folyamatosan keveredtek a vaddisznóállománnyal.
Másnap még egy kis kan is puskavégre került. A szerencsés elejtőnek ez volt élete első vaddisznója… Részesei lehettünk tehát egy horvát avatási ceremóniának, amely jóval hosszabb és bonyolultabb a mienknél.
A közös vadászat, az esti táncmulatság szinte el is feledtette velünk a nyelvi nehézségeket.
Külön öröm volt számunkra, hogy a rendezvényen három horvát televíziótársaság is forgatott, és számtalan újságíró volt kiváncsi a vadászhölgyekre.
Vasárnap felhőtlen jókedvvel búcsúztunk, és hogy mihamarabbújra találkozhassunk, meghívtuk vendéglátóinkat a IV. Országos Diana Bálra.
Meghívásunkat a helyiek egy gyorsan megtanult magyar szóval visazonozták: "Köszönöm"…

Bíró Gabriella

2006. szeptember 15.

Dianák a biztonságos társasvadászatokért
A rendezvény résztvevőit Bán Beatrix elnök bevezető szavai köszöntötték, mely arra a szomorú aktualitásra hivatkozva vált fontossá, hogy sajnálatosan megnövekedett a társasvadászatokon bekövetkezett halálos balesetek száma. Előszavában felhívta a jelenlévők figyelmét a helybéli Diana Felnőttképző Szakiskolában folyó vadászatvezetői oktatás szükségességére, amelyről az iskola menedzsere adott tájékoztatást. Bozó Gábor azt is hozzátette: szívesen látnának a hallgatók közt még több vadászhölgyet, mint ahogy erre már több példa is volt. A "hivatalos" megnyitó keresetlen szavait Mészáros György, az OMVK Csongrád megyei alelnöke mondta el.
Buzgó József, a SEFAG vadászati igazgatóhelyettese a vaddisznóhajtás szervezéséről és levezetéséről tartott vetített képekkel és ábrákkal illusztrált szakmai előadást, megfogalmazása szerint a jól előkészített hajtás olyan, mint egy gondosan megtervezett katonai hadművelet. Kővári Ferenc, az OMVK Jász- Nagykun- Szolnok megyei titkára és segítői, Kasuba András megyei fővadász és Györyg Imre megyei alelnök, a hivatásos vadász szakosztály elnöke az apróvad hajtóvadászatokról, az új vadászok felkészületlenségéből is adódó veszélyhelyzetekről, s az ezt kivédendő szervezési és levezetési "mesterfogásokról" tájékoztatta a hölgyeket. Békés Sándor újságíró a természetért érzett felelősségről, a vadászetikáról és az etikettről tartott színes előadást, amelyben külön figyelmet szentelt annak, hogy a nők jelenléte -a közfelfogással ellentétben- mennyire pozitív hatással van a vadászatok hangulatára, a résztvevők kulturáltan visszafogott viselkedésére. Jót tenne a hazai vadásztársadalomnak, ha nagyobb arányban képviselné a szebbik nem a vadászokat- s ez a civil társadalom részéről is jobb megítélést eredményezne.
Székely László alezredes, a BRFK fegyverügyi gyakorlatáról, a hatályos rendeletek egyre szigorúbb előírásainak buktatóiról tartott -interaktív módon- előadást. A fegyverengedélyezéssel és fegyvertartással, valamint tárolással, és az átengedéssel- átadással kapcsolatban az előadó "kényes" kérdések özönét kapta a hölgyektől. Elmondta, hogy harmincötezer "fegyveres" ügyfelük többsége vadász, s mint gyakorló vizsgáztatónak az a megállapítása, hogy a hölgyek sokkal felkészültebben jelennek meg a vadászvizsgán, mint a férfinép…
Az alapos, de cseppet sem felesleges "fejtágító" után pihenésül a Dianák a nevezetes csongrádi lőtéren gyakorolhatták a fegyverkezelést- korongokon.

Somfalvi Ervin


2006. augusztus Országos Vadásznap Szőcsénypuszta

A Diana Vadászhölgy Klub -a szervezők kifejezett kérésére- a tavalyi évhez hasonlóan idén is a gyermekek szórakoztatására helyezte a fő hangsúlyt. Várakozásainknak megfelelően az ugrálóvárnak, a rodeóbikának és az arcfestésnek hatalmas sikere volt, arra viszont mi sem számítottunk, hogy a kézműves foglalkozások is így lázba hozzák a gyermekeket. Egész nap rajzoltak, gyöngyöt fűztek, tobozokból és termésekből képeket ragasztottak. Öröm volt látni, hogy manapság, amikor a fiatal nemzedék legkedvesebb időtöltését a számítógépes játékok jelentik, azért még komoly érdeklődést mutatnak a kreatív elfoglaltságok iránt is. Ügyességüket a Klub logójával díszített sapkákkal jutalmaztuk. Természetesen igyekeztünk gondoskodni éhes gyomrú vadásztársainkról is: egy tál ízletes vadpörkölttel kínáltuk minden felénk látogatót.

Bán Beatrix


2006. június 11.

III. Diana Kupa Koronglövő verseny

A ZALAERDŐ ZRT. Lenti Erdészetének köszönhetően a pusztaapáti lőtér adott otthont a 2006. június 11- én harmadik alkalommal megrendezett Diana Kupa országos koronglövő versenynek.
Legnagyobb örömünkre idén ismét tekintélyes hölgycsapat gyűlt össze, hogy összemérje koronglövő tudását. A versenyen részt vevő 17 hölgy Gróf Andrásnak és Kálmán Györgynek köszönhetően komoly szakmai segítség mellett csiszolhatta tudását, akik páratlan elhivatottsággal és türelemmel próbálták meg megtanítani a hölgyeknek a sörétlövés időnként nagyon is nehéznek tűnő gyakorlatát.
A Keszthelyi Jenő, Polster Gabriella és a zalaegerszegi Nimród Vadászbolt felajánlásából szép és értékes nyereményekért folyó kűzdelemben végül Kovács Magdolna végzett az első helyen 16 találattal, második helyezett Bagi Miklósné 12 találattal (szétlövésben 4 találat), harmadik helyezett pedig Bán Beatrix lett 12 találattal (szétlövésben 1 találat).

Bán Beatrix


A képekre kattintva megjelennek nagyobb méretben

2006. április 2.

Szalonka vadászat a Bükkben.

A Diana Vadászhölgy Klub Hajdú-Bihar megyei Szervezetének 6 tagjával közösen lestük az erdők királynéját a Bükk varázslatos erdeiben április első hétvégéjén. Megszokott, hogy az együtt töltött napok nagyon jó hangulatban telnek, ez a hétvége azonban különösen fergetegesre és emlékezetesre sikerült. Különösen Erdősné Szabó Katalinnak, akinek sikerült élete első szalonkáját elejtenie, így együtt köszönthettük őt az avatott szalonka-vadászok táborában. Örülök, hogy együtt örülhettem vele, és ezúton is nagy szeretettel gratulálok neki.

Bán Beatrix

2006. március 24.

Megalakult a Diana Vadászhölgy Klub Győr-Moson-Sopron megyei szervezete

Ünnepélyes vacsorával és egy esti szalonkavadászattal egybekötött találkozóra invitálta az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron megyei Területi Szervezete a megyében vadászó összes hölgyet 2006. március 24- én a Lajta- Hanság ZRT vadászházába.
A találkozót több szempontból is rendkívül fontosnak értékelhetjük, hiszen a Diana Vadászhölgy Klub megalakulása óta többször igazolódott már, hogy valós igény volt egy ilyen klubra, és azt gondolom, hogy mi magunk is többször bizonyítottuk, hogy hölgyként is akarunk és képesek is vagyunk tenni a magyar vadászatért, legyen szó akár a közmegítélés alakításáról, a magyar vadászati kultúra ápolásáról vagy arról, hogy a gyermekekkel megismertessük a természet szépségét és a vadászat értelmét. Munkák során azonban bebizonyosodott, hogy nem tudunk minden megyében, az ország minden területén egyformán sikeres munkát végezni, mert több helyen hiányzik valami. Egészen pontosan valaki, egy kellően agilis, elkötelezett hölgy, akinek van ideje és energiája arra, hogy összefogja a megyében vadászó hölgyeket és kezébe vegye a szervezés feladatait. Így fordulhat elő az, hogy míg Hajdú- Bihar megyei tagjaink mondhatni kéthetente szerveznek közös programokat — szemétgyűjtést, vadászatot, disznóvágást — addig több megyében gyakorlatilag a Klub megalakulása óta nem történt semmi. Ez utóbbi kategóriába tartozott Győr-Moson-Sopron Megye is, mindaddig, míg prof. Dr. Náhlik András, a kamara megyei szervezetének elnöke fel nem karolta a megyei Dianák sorsát. Neki köszönhető, hogy közel két és fél év elteltével alkalmunk és lehetőségünk volt arra, hogy a megyében vadászó hölgyeket személyesen is megismerhessük, tájékoztassuk őket a Diana Vadászhölgy Klub eddigi működéséről, elért eredményeiről, programjairól, és végre itt is elkezdődhessen valami.
Köszönettel tartozunk az Országos Magyar Vadászkamara központi és megyei szervezeteinek a megalakulásunk óta nyújtott sok-sok segítségért, hiszen számtalan esetben támogatták a Klub működését, programjainak sikerességét, és biztosítottak technikai segítséget a megyei vadászhölgyek szervezkedéseihez.

Bán Beatrix

2006. március 24. Szalonkázás a Rakacai — víztározónál

2006. március 24-én Borsod megyében immár 3. alkalommal rendeztük meg a Hajdú Bihar megyei Dianákal közös szalonka vadászatunkat.

Ekkor került megrendezésre a Rakaca-tó partján fekvő Karola Majorban az OMVK BAZ megyei szervezete szervezett vadászkürtös tanfolyam, mellyen megismerkedtünk a vadászatok régi hagyományaival, a mai napig ismert — bár az utóbbi időkben egyre inkább feledésbe merülő — vadászati kürtjelekkel, a vadászat etikájával.

Így, a csapatunkhoz csatlakozó Dianákkal közel harmincan indulhattunk a vadászatra. Az esti húzás során szinte mindenki látott madarat, de felvenni senkinek nem sikerült.
Azért, hogy ne csak szellemileg, de lelkileg is előbbre jussunk, Nagytiszteletű Sáfrány Zoltán református lelkipásztor — vadásztársunk, és egyben a tanfolyam résztvevője — egy rövid áhítat alkalmával szólt arról, hogy miként tekintsünk a vadászatra, mint hívatásra a Szentírás fényében.
Itt kell külön köszönetet mondanom a Négy Évszak Vadásztársaságnak, illetve vezetőinek, akik ezen jeles alkalomból a hölgyeket egy-egy szál virággal, finom vacsorával várták, majd reggelig tartó tánc következett.
A jó hangulatot másnap reggel a kürtös tanfolyam résztvevőinek vizsgája zárta, melyet a Dianák kritikus szeme előtt kellett letenniük.

Bótáné Batta Olga


A képre kattintva megjelenik nagyobb méretben

2006. március 1-5.

FEHOVA 2006.

A Diana Vadászhölgy Klubnak idén először nyílt lehetősége arra, hogy önállóan, egy kiállítás megrendezésével mutatkozzon be a FeHoVá-n. Kiállításunk kiemelt szerepet töltött be a rendezvényen, hiszen a minden évben nagyon sikeres élőhely szerves részeként a pavilon központjában volt megtekinthető. A kiállítás fő témájának -igazodva az élőhely adottságaihoz- a szarvasbikát választottuk. A hölgyek kiváló trófeagyűjteménye mellett Valaczkai Erzsébet festőművész, Seres Erzsébet porcelánfestő és Eördögh Katalin ötvösmester színvonalas munkái színesítették bemutatkozásunkat.
Immár hagyományosan március 4-én, szombaton Országos Diana Találkozót szerveztünk, ahol megbeszéltük az elmúlt év tapasztalatait, és megvitattuk az idei évre tervezett programokat. Tájékoztattuk tagjainkat a VKE Ifjúsági Tagozatának megalakulásáról, és kértük Őket, hogy mindenben segítsék, támogassák az új szekció munkáját, sikeres működését. Mindemellett a részt vevő hölgyek több hasznos információval is gazdagabbak lettek, hiszen összeállítottunk egy listát azokról a cégekről, amelyek megbízható minőségben és választékban foglalkoznak elegáns- és praktikus női vadászruházattal, illetve bemutattunk egy, a zord hideg télben, sok réteg ruhában rendkívül praktikus szerkezetet. A poént nem lőjük le, de előrebocsáthatjuk: hamarosan megfosztjuk egy kiváltságától férfi vadásztársainkat.

Bán Beatrix

2006. február 04.

Hajdúszoboszló

A két egymást követő évben Budapesten megrendezett bált követően idén országos körútra “indítottuk” az immáron hagyományosnak tekinthető rendezvényünket, így 2006. febrár 4-én Hajdúszoboszlón a Barátság Hotel adott otthont a III. Országos Diana Bálnak.
Az ízletes, hajdúsági specialitásokból összeállított vacsorát követően a Borsod Megyei Vadászkamara Kürtegyüttese egy szalonkavadászat hangulatát csalta a szálloda falai közé, majd a Földesi Szélrózsa Néptáncegyüttes somogyi, mezőségi, jászsági táncokkal és egy össznépi nyitótánccal kedveskedett a közönségnek. Az est fénypontját azonban mégis a Diana Vadászhölgy Klub Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének tagjai szolgáltatták, akik egy fergeteges Apáca-Showt adtak elő. Műsorukat a legnagyobb titokban szervezték, nemhogy családjaikat, de minket sem avattak be abba, hogy mire készülnek. A közönség elsöprő tetszéssel fogadta a magánszámot, bátran állíthatom, aznap este nekik volt a legnagyobb sikerük. Kicsit megkésve, 1 órakor került sor a tombola húzására, ahol a számtalan gyönyörű ajándék mellett több értékes vadászati lehetőséget is kisorsoltunk.
A szervezkedés utolsó hetében már éreztük, hogy ez a bál az eddigiek közül a "leg"-ek bálja lesz, és az a bizonyos, méltán híres női megérzés ismét kiválóan működött: ezen a bálon köszönthettük a legtöbb vendéget, szám szerint 224-et, ezen a bálon került kisorsolásra a legértékesebb tombolafőnyeremény, egy dél-afrikai vadászati lehetőség a Safari Club International Közép-Magyarországi Szervezetének jóvoltából, ez a bál sikerült a legfergetegesebben, és minden bizonnyal ez lesz az a bál, melyet az egyik legkellemesebb élményünkként még sokáig emlegetni fogunk.
A kiváló szervezésért külön köszönetet érdemel a Diana Vadászhölgy Klub Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének minden tagja, kiemelve Patakyné Szabó Évát, a Szervezet elnökét és Juhász Sándorné Évát, a Szervezet titkárát, akik ismét bebizonyították, hogy barátsággal, akarattal, fáradhatatlan munkabírással bármilyen nagy feladattal is képesek megküzdeni.

Bán Beatrix

Támogatóink:

Bagi Tabak Hegyes Zoltán
Barátság Gyógy- és Welness Hotel***+ Hortobágyi LÚD RT Varga Ferenc
Belovai Pál KARÁT KFT
Biharnagybajomi Dózsa VT Kellerman István
D- SODA KFT KÉSZ- GÉP KFT
Dedinszky Márta természetfestő Medina-Dalmand Vadásztársaság
Diana Vadászhölgy Klub Hajdú- Bihar megyei tagjai NOVOTERRA BT
Dr. Sápi Levente
ELÁN Tours KFT Nádudvari VT
Eördögh Katalin Morotva VT Széles Zoltán
Fóny KFT Polster Gabriella természetfotós
Frankonia Trófea KFT Seres Erzsébet porcelánfestő
Gál István Balmazújváros Polgármestere Safari Club International Közép- Magyarországi Szervezete
Hajdú- Bihar Megyei Vadászkamara Somogyi Erdészeti- és Faipari ZRT
Hajdúsámsoni VT Nánási András Téglási VT

A képekre kattintva megtekinthetők nagyobb méretben.