2005 július 25 és augusztus 4 között csodálatos 10 napot tölthettem Namíbiában, ebben a nyugat-afrikai országban, ahol kék az ég, zöldek a pálmafák, halkan morajlik az Atlanti óceán és igazi vadbőség várja a vadászélményekre kiéhezett európai, amerikai és braziliai vadászokat.
Minden vadász gyermekkori és ifjúkori olvasmányélményeinek kincsei között az afrikai vadászírók művei-Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán- és hozzájuk hasonló, ismeretlenebb nevu szerzők könyvei szerepelnek. Melyikünk ne álmodozott volna arról, hogy a végtelen szavannákon üldözi a kafferbivalyokat és a sörényes oroszlánokat, párducokat, melyikünk nem nyúlt el gondolatban nappalijának zebrabőrből készült szőnyegén, a kandalló duruzsolását hallgatva.
Álmaink szinte soha nem válhatnak valóra, nincs az jó tündér, vagy aranyhalacska, aki álmainkban szereplő kívánságaink megvalósításában segédkezne.
Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy megvalósult álmaink papírra /inkább laptopra/ fektetésére teszünk hamvába holt kísérletet, mert a magyar nyelv páratlan gazdagsága is kevés ahhoz, hogy élményeink halovány visszaidézésében segíthetne.
Nincs szó, mely leírhatná az afrikai hajnal szépségét, nincsenek szavak, melyek visszaadhatnák a szökellő kuduk és vándorantilopok kecsességét, az afrikai szellő illatát, a bőrünket perzselő nap melegét.Nincsenek szavak, melyek leírhatnák azt az érzést, amikor a céltávcsőben látjuk a lövedék becsapódását követő tűzberogyott vad utólsó rúgását és fogadjuk a vadászat többi résztvevőjének őszinte gratulációját és látjuk kendőzetlen örömüket. Az ő egész évi munkájuk betetőzése múlik azon, hogy a lövedék nem téveszt-e célt, arról nem is beszélve, hogy egy jól célzott lövéssel esetleg egész napos utánkereséstől mentjük meg őket és persze magunkat.

Hát akkor kapcsoljuk be a biztonsági öveket , adjunk gázt, repítsen az emlékezet vissza — Namíbiába, oda, ahol kék az ég, zöldek a pálmafák…

Csaknem egy éves előkészület után léptem ki a főváros — Windhoek — kicsiny repülőterének termináljából, várva, hogy csomagjaim, köztük a kragojeváci gyártású Mauser rendszerű 8x57 JS kaliberű golyóspuskám 7x50 nagyítású Meopta távcsővel valamint Bühag gyártmányú 16-os duplapuskám előkerüljenek a kis gép gyomrából. Lőszereim a bevált Norma vulcan, néhány, erre az alkalomra vásárolt Norma oryx külön volt csomagolva, a sörétes lőszerekkel együtt.
A repülőtéren már vártak az Eintracht Jagdsafari's vadászfarm emberei, gyors vámolás után — mely tulajdonképpen a fegyverellenőrzést jelentette — Toyota terepjárójukon már röpítettek is a Windhoektól kb .160 km-re lévő 27 ezer hektáros vadászterület szélén található vadászfarmra, melynek tulajdonosa Peter Delport és felesége Ankie.
Delportot addigra már személyesen is megismertem, mivel a 2005-ös FEHOVA egyik pavilonjában már beszélgettem vele vagy fél órát, akkor sok kérdésemre adott választ az úttal kapcsolatban. Jó érzés volt vele saját otthonában újra találkozni, várva a kiadós vacsora utáni jótékony alvást, mely a másfél napos utazás után igen jólesett. A vacsora alatt kimerítő beszélgetést folytattam két kaliforniai vadásszal, akik másnap reggel szándékoztak hazautazni és szélesen gesztikulálva magyarázták el, hogy miért nem tudták a kiszemelt gepárdot elejteni. Mivel én nem szándékoztam gepárdra vagy leopárdra lőni, mivel a gereznájuk nem hozható be Magyarországra, balszerencséjüket kevés szánakozással, mondhatnám derűsen hallgattam végig.

Élménybeszámolóm egyik kulcsszereplője Delport mellett az a Keresztúri Gábor, aki ebben az időben balassagyarmati otthonát cserélte fel a vadászfarm konyhájára, fenségesebbnél fenségesebb ételeket készített számunkra , valamint kiváló humorérzékét csillogtatva tette még kellemesebbé ottartózkodásunkat. Biztos vagyok abban , hogy Balassagyarmat nem csak a huszonnéhány évvel ezelőtti túszdráma miatt lesz nevezetes hely, hanem egy második "Gundel", Keresztúri Gábor szakácsművészete okán is.

Mi azonban nem elsősorban enni és nevetni mentünk oda, hanem vadászni, ezért hagyjuk csak a konyhát és az ebédlőt és induljunk ki a vadászterületre!
Lassan a testtel, ez még nem a szavanna, hanem a kertben lévő lőtér, ahol kipróbáljuk az itthon pontlövőnek titulált puskát. Kitalálták, a céltáblában sem volt benne a próbalövés. Nincs mit tenni, Delport pár csavarintással teszi helyre az utazás közben elmozdult célkeresztet, úgyhogy, ha hibázok, nem foghatom a fegyverre.
De elsőre nem hibázok, a vad, rögtön egy órával az indulás előtt egy oryx, amit jó 120 méterről sikerül meglőni. Persze, nem a Norma oryx volt betárazva , nem gondoltam, hogy ez a vad botlik belém elsőnek…
Nem is ment rajta keresztül a lövedék, ha keresni kellett volna, nem lett volna könnyű vérnyomot találni. A rálövés helyén eldőlt, mint egy zsák, kegyelemlövésre azonban szükség volt.

Jó óra múlva, már a kudut közelítettük meg csaknem 1 kilométerről, de nem találtunk ideális lövőszöget, a fű magas volt, ez kissé takarta a blattot. Nem is lett tökéletes a lövés, a kudu feldobta magát a levegőbe, jelezvén a találatot, aztán uccu neki,
irány a végtelen szavanna. Mi persze rohantunk a rálövés helyére. Én nem láttam ott semmit, de Delport, meg a szinesbőrű segítőnk Katitip azonnal észrevették a vérnyomokat a fűszálakon és rohanni kezdtek abba az irányba, amelyet a kudu futási irányának tartottak. Delport futott elől, Katitip utána, én meg csak cammogtam és igyekeztem a szúrós dolgokból minél kevesebbet megfogni és minél többet az arcom elől elhesegetni, nem sok sikerrel. Mire utólértem őket, a kudu már ki volt terülve, előtte persze megkapta Delportól a kegyelemlövést, amire nekem is nagy kő esett le a szívemről, mert már láttam lelki szemeim előtt a keselyűk és sakálok által preparált kudumat.

Persze a gratulációkat sokkal kisebb örömmel fogadtam, mint kevéssel korábban, az oryx elejtésekor. Le is vontam a hatalmas tanulságot: lőni csak akkor szabad, ha tisztán, takarásmentesen mehet a lövedék a cél felé. Na nem is volt semmi baj a következő lövéssel, amelyet még aznap sötétedés előtt sikerült leadnom egy vörös tehénantilopra kb 250 m-ről /nem tudtuk jobban megközelíteni, az időnk pedig rohamosan fogyott/ Mikor előkészítettük a fotózáshoz, Delport közölte, hogy nem elég szép a bőre, ezt az elejtést "bónusnak" tekinti, később majd lőhetek helyette másikat.

Nagyon fontosnak tartja, hogy a tőle származó trófeák hibátlanok, szépek legyenek, a vadász elégedetten távozzon a vadászat végén. Mit mondjak,az élménydús első napi vadászat után elégedetten vártam a második napot, amikoris több lest felkerestünk az itatók környékén, várva a megfelelő agyarú varacskosdisznót. Jöttek is szép számmal, nem csak disznók, de oryxok, kuduk, vörös tehénantilopok is, azonban az én disznómnak más elfoglaltsága akadt, ezért ezen a napon csak egy tanulságot sikerült levonni: ha sok a vad, abból ugyanúgy lehet semmit sem lőni, mint idehaza, ahol kevés a vad, és órákig tudom mesélni, hogy miért nem lőttem semmit. Órákig üldöztünk pl. egy kb 30 egyedből álló vándorantilopcsapatot, de lőni csak úgy tudtam volna, hogy egyszerre esetleg több állatot is eltalálok, gyakorlatilag mindig takarták egymást. Egy alkalmas pillanatban elhúztam ugyan a ravaszt, de elhibáztam, ekkor meg azt a tanulságot vontam le, hogy ha sokáig nem tudok lőni, akkor jobb, ha nem is lövök, mert az izgalom hatására a lövés pillanatában nem tudok megfelelően koncentrálni.
A következő néhány nap a sikeres vadászatokról szólt, szép lassan szaporodott a trófeagyüjtemény.A lövéseket 80 - 300 m közötti távolságokról adtam le, ahogy a helyzet megkivánta.
Talán csak a zebravadászat érdekessége érdemli meg, hogy kissé részletezzük . Történt ugyanis, hogy a zebra utáni kóborlás és keresgélés közepette egyre nőtt bennünk az izgalom, és mire lövéshez sikerült jutni, nem fogtuk fel azonnal, hogy a zebrák, miközben kifutnak a bozótból, eggyel kevesebben vannak , mint ahányan befutottak. Úgy találtuk, hogy csak sebzés történt, és gépkocsira ugrottunk, hogy a zebrákat utólérjük és elejtsük a sebzett állatot. Nosza rá is lőttem egyikőjükre , amelyikről úgy itéltem meg, hogy egyszer már láttam a céltávcsőben.
A lövés pillanatában rámkiáltott ugyan Delport, hogy ne lőjjek, de ez a jó tanács akkor már későn jött. Eldőlt a zebra, de ebben a pillanatban a kisérőink megtalálták a másikat is, néhány lépésre a rálövés helyétől, tökéletesen blattonlőve. Igy két zebrám lett , ami azért lesz jó, mert így kitömött is lesz, meg faliszőnyegnek való is.

Meglett tehát az összes vad, amiért kiutaztam, már csak türelmesen meg kell várni , hogy szépen becsomagolva megérkezzenek és a preparátor műhelyében újra “életrekeljenek” a falon Afrika szobámat díszítvén lakásunk ékességeivé váljanak .
Elcsomagoltuk a fegyvereket, a maradék lőszereket már korábban ellövöldöztük, hogy ne kelljen külön csomagban visszahozni, és felkészültünk a következő kalandra.

A sikeres vadászat után 5 napos kirándulás következett a Fish river canyonba, a Namíb sivatagba, a sossusvlei dúnékhez, az Atlanti óceán partján lévú Walvis bay és Swakopmund városokba majd a fővárosban, Windhoek-ban fejeztük be. Ezt a programot Peter Delport szülei, Suzi és Dani szervezték és saját terepjárójukkal hajtották végre, maradéktalan megelégedettségünkre. A vadászati portál kereteit szétfeszítené, ha részletes élménybeszámoló következne itt, engedjék meg azonban, hogy néhány képet közkinccsé tegyek erről a programról, hátha valaki ezek megtekintésére is kedvet kap és követi példánkat.
A hazautazást követően néhány hónappal meghívást kaptam Balassagyarmatra vaddisznóvadászatra Forgács Ákostól, aki ezen a vadászaton több olyan vadászt is vendégül látott, akik Delport vendégei voltak Namíbiában és a vadászatra Delport is megérkezett.
Mondanom sem kell, a legtöbb disznót ő ejtette el, a második hajtásban mellettem akasztott meg kettőt. Az utólsó képen ennek a vadászatnak egyik pillanata látható, itt Dr.Paraicz Tamás, kollégám és Juhász György, az utazásomat szervező Dragon iroda vezetője állnak Peter Delport mellett. Jó volt újra találkozni és együtt vadászni ezzel a remek emberrel, aki mellett életem egyik legnagyobb élményét tehettem magamévá.
Szeretném, ha ezt az élményt sok honfitársam, nők és férfiak (mint én), soványak és kövérek (mint én), teljesen egészségesek és a nem teljesen egészségesek(mint én), gazdagok és nem nagyon gazdagok (mint én) ugyanígy átélhetnék, ezért írtam meg ezt a pár soros élménybeszámolómat és csatoltam hozzá a képeket.
Köszönet mindenkinek, aki hozzásegített.

Dr. Zádori Zoltán

Elérhetőségeim: zadoriz@yahoo.com
30- 938-11-99

A kövi bak elejtése után	A kudu és akik az elejtésben segítettek	A második vörös tehénantilop
Szövőmadárfészek a majomkenyérfán	A tévedésből elejtett második zebra	A vándorantiloppal
A varacskosdisznó terítéken	Afrikai hajnal	Az amerikai vadászok, valamint trófeák társaságában
Az Atlanti óceán partján	Az első vörös tehénantilop	Az első zebrám
Az oryx elejtése után	Delport szüleivel, Suzivel és Danival	Dűnék
Dűnék	Dűnék a levegőből	Fish River canyon 1
Fish River canyon 2	Keresztúri Gábor, a főszakács	Swakopmund
A tegezfa		2005 decemberében Balassagyarmaton Peter Delport, Dr. Paraitz Tamás, Juhász György