|
SZAFARIVADÁSZOK
II. TALÁLKOZÓJA A Tengerdi
Vadászatszervező Iroda második alkalommal szervezte meg a hagyományteremtő
céllal elindított Szafarivadászok találkozója rendezvényt. A színhely
a cég balatonmáriafürdői Viktor Vendégháza volt. Az ingyenes
ebéddel és italfogyasztással egybekötött összejövetel minden évben az
induló vadászati szezon előestéjén, a FeHoVa vadászkiállítás előtt
az idén február 26-án zajlott le. Célja a marketingen kívül a vadászok
prezentációval egybekötött élménybeszámolója, eszmecseréje, trófea-bemutató
valamint a vadászati kultúra ápolása. Ennek megfelelően
a program a zalaegerszegi Nimród Kürt Kvartett nyitányával indult. A köszöntőjében
a házigazda Tengerdi Győző ismertette az elmúlt szezon referenciáit, tapasztalatait,
eredményeit, bemutatta az új programokat, kísért vadászatokat, akciókat.
A vadászatszervező iroda sikeresen utaztat az öt földrész mindegyikére,
referenciái a piacon a legjobbak. Ennek köszönheti erős piaci pozícióját Az élménybeszámolók
a Fekete Kontinenssel kezdődtek: Dr. Lukács Attila kitűnő videofilmes
előadásában namíbiai vadászatáról mesélt. Volt mit újságolnia, hiszen
a 7 vadásznap alatt 15 vadat zsákmányolt, köztük mintegy 10-12 érmes trófeának
örülhetett. A következő szereplő a namíbiai Fannie Gildenhuys volt. Sok
magyar vadász élte át első afrikai szafariját az általa vezetett Osnia
Hunting Farmon. Namíbiából Tanzániába invitálták a mintegy 150 fős hallgatóságot:
Dr. Hámori Ferenc a sikeres bivalyvadászatát mesélte el. Az előadó nemcsak
a vadászélményeit, de az országról, az emberekről, a flóráról és faunáról
kapott benyomását osztotta meg a vadásztársaival. A program Ázsiával
folytatódott: az új slágerről, a török vaddisznóvadászatokról Lencz György
tartott érdekfeszítő ismertetőt. A vendégek megtudhatták, hogy az általa
lőtt legnagyobb török kan trófeája 27 cm-es! Kisázsiából a Selyemútra
repítették az érdeklődőket: Tengerdi Győző a kirgiz kísért kőszáli kecske
vadászatáról mesélt. Az eredmény megnyugtató volt: 3 vadász 5 kiváló bakot
ejtett el. A magashegyek után tajga és tundra következett: Gyulai Gábor
a kísért kamcsatkai jávorvadászat alkalmával elejtett 31 kg-os trófeájú
bika elejtését mesélte el. Következett
a nap fénypontja, a kamcsatkai Rowland Ward világbajnok esélyes 41 kg-os,
179,5 cm terpesztésű, 44 ágú jávorlapát bírálata. A hivatalos bírálótól
megtudhattuk: 2004-ig bezárólag ekkora kamcsatkai lapátot nem jegyeztek
fel!
Az ingyenes
tombolajátékon közel 20 értékes nyeremény került kisorsolásra. Az utolsó előadáson
a rendezvény másik szponzora, Gémesi Tamás preparátor tartott értékes
előadást, amiben a külföldön vadászók megismerhették a trófeák előkészítésének
buktatóit, lényeges mozzanatait. A rendezvény
nagy sikere biztosítja, hogy a szervezők minden évben szép számú hallgatóság
előtt mutathatják be változatos programjaikat! Tengerdi
Győző
|