Namibia
dióhéjban
Általános adatok |
 |
területe |
823
144 km2 ( mintegy kilenc Magyarországnyi !) |
lakossága |
kb.1
700 - 1 800 ezer fő (ebből kb.80-85 ezer fehér) |
fővárosa |
WINDHOEK
(kb.160-170 ezer lakos) |
államformája |
köztársaság
( államfő dr.Sam Nujoma) |
őslakosság |
törzsi rendszerben ovambo-, herero-, nama-, damara-, ovahimba-,
busman törzsek és még néhány kisebb nemzetiség. |
pénznem |
Namibia
Dollár (N$) 1 N$ = kb. 32 HUF (1 €= 7,5 - 8 N$) |
közigazgatás |
régió és tartomány (District) rendszer, 13 régió, tartományi központokkal |
vallás |
evangélikus,
kisebb részben katolikus és kisebb helyi törzsi vallások |
közbiztonság, infrastruktúra, egészségügy |
jó,
afrikai viszonylatban kiemelkedő. |
folyóvizei |
a
határfolyók, Kunene, Okavango, Zambezi és délen az Oranje. Ezeken
kívül csak
a Fish River (Hal folyó) déli szakaszán van állandó vízfolyás. |
jelentősebb helyi népcsoportok, törzsek |
owambo,
herero, nama-damara, ovahimba, san (busman) és néhány kisebb törzs |
hivatalos
nyelv |
angol
(dél-afrikai angol) általánosan elterjedt a német és afrikaans nyelv
használata is. |
helyi
nyelvek : |
oshiwambo,otjiherero,nama-damara,kwangali
és még néhány kisebb nyelv és nyelvjárás. |
Főbb
tájai, azok jellegzetességei, nevezetességei:

Ovahimba
asszony

A
Csontváz-partot hajóroncsok borítják
|
Északnyugaton,
az Atlanti óceán és Angola által határolt terület Kaokoland
(Kunene régió) az ország egyik leg félreesőbb ősi
állapotában található része,a nomád Himba (ovahimba) törzs hazája.
Az ovahimbák szarvasmarha tenyésztő vándor nép,akik most is őrzik
ősi kultúrájukat és hagyományaikat. Vad hegyek,füves szavannák
és sűrű dickbush bozótrengetegek borította hazájukba
az idegen csak alaposan előkészített terepjárókkal, vagy légi
úton juthat el. Természetes körülmények közt él ezen a területen
Afrika ritka vadjai közül a fekete orrszarvú, a hegyi vagy
Hartmann zebra és a sivatagi elefánt. A nyugati part szikláin
dübörgő hullámok között rengeteg helyen sok éve elsüllyedt hajók
roncsai és a hajótörés után a sivatagban elpusztult emberek ezreiről
kapta nevét a többszáz kilométer hosszú Csontváz-part, amely nyugatról
határolja Kaokoföldet. A hajóroncsok rozsdás mementóként borítják
a sziklás partot, a gyér sivatagi növényzet sok helyen takar emberi
csontokat a partvonal többszáz kilométeres hosszában.
A Csontváz-part a közelmúltig lezárt terület volt, most is csak
külön engedéllyel, légi úton látogatható.
Északi
természetes határ a Kunene folyó,amely az ország Angolával
közös határát is képezi.
A folyó igazí afrikai "vadvíz" a szó szoros értelmében,mert
krokodiloktól lakott vizét,rohanó folyását gyakran törik meg vízesések,amelyek
közül a Ruacana és Epupa a leghíresebbek. A térségben szilárd
burkolatú út nincsen,egyéb út is csak kevés.Jelentősebb település
a tartományi központ Opuwo és a régi német erőd, Fort Sesfontein.
|

Az
Etosha-ban jó az elefántszaporulat

Fort
Namutoni tábor

Kavango
és Caprivi régiókban bőségesen akad víz.
|
Kaokolandtól
keletre az északi határon található Ovamboland és az Etosha
Pan vidéke, ami Omusati, Oshana, Ohangwena és Otjikoto ovambo
törzsbeli régiókat, valamint Kunene és Otjozondjupa régió egy részét
foglalja magában. Az Ovambo törzs tartományai, amelyek az angolai
határ közelében vannak, az ország sűrűn lakott részének számítanak.
A térség központját Oshakati-t szilárd burkolatú út köti össze az
ország belsejével és Angolával. Az ovambo tartományoktól délre található
Namibia legnagyobb vadvédelmi területe, az Etosha Nemzeti Park
(Etosha Pan). Etosha a helyi bennszülöttek nyelvén azt jelenti Nagy
Fehér Hely. Az elnevezés abból fakad,hogy a kb. 5000 km2
területű sós mocsarakkal, vízállásokkal borított terület nagy része
a száraz évszakban kiszárad,és visszamarad a fehéres színű sós homok
Az esős évszakot követően ebben az óriási, lefolyástalan teknőben
egy nagy (több Balatonnyi nagyságú) és sokezer kisebb-nagyobb vízállás
alakul ki, amelyeken afrikai vízimadarak milliói találnak otthont
és élelmet. Az Etosha növényvilága is rendkívül változatos, a tüskebozót-és
fűszavannákon kívül Mopani-, Tamboti- és Marula-erdők pálmák és
vadgyümölcsök is tenyésznek itt. A víz-és táplálékbőség miatt természetesen
az állatvilág is rendkívül változatos és gazdag. Orrszarvúk, elefántcsordák,
antilopok és a rájuk vadászó nagymacskák itt nagy számban élnek
sok más állatfaj mellett. Az Etosha Pan szigorúan védett terület,
ahova belépni csak engedéllyel, térítés ellenében lehet a két belépési
ponton, Okaukuejo-nál és Fort Namutoni-nál. Az Etoshán
belül a látogató (csoportos turisták is) megfelelő biztonsági intézkedések
mellett szabadon mozoghatnak, egyetlen feltétel hogy napnyugtára
el kell érniük a kijelölt szálláshelyet. A két belépési pontot út
köti össze egymással, amelynek mentén félúton van a nemrég épített
Camp Halali, az egyik igen kitűnően felszerelt szállás- és
pihenőhely. Ezen kívül a belépési pontokon Camp Okaukuejo és Camp
Namutoni is kínál igen nívós szállást-ellátást a látogatóknak. Namutoni
tulajdonképpen egy műemlékké nyilvánított erődből alakult át szállodává
és vendéglátóhellyé. Fort Namutonit 1903-ban építették a németek
Sir Francis Galton és Charles Anderson afrika-kutatók
1851 évi táborhelyének romjain. A nagy Herero-lázadás idején 1904-ben
azonban az owambók lerombolták és 1905-ben újjá kellett építeni.
1958-tól műemlékként látogatható, jelenleg idegenforgalmi célt szolgál.
A felsoroltakon kívül igen neves más luxus Guest Camp-ek
mint Mokuti Lodge, Aoba Lodge, vagy Ongawa
is igénybe vehetők, meglehetősen borsos áron. Egyik
legnépszerűbb vadmegfigyelő hely az Okaukuejo melletti nagy Vízlyuk
és Rietfontein. Az Etoshában vadászni tilos, a turistáknál lévő
fegyverek zárját leblombálják. Az Etosha-környék jelentősebb városai
Kamanjab, Outjo, Otavi és Tsumeb, ahova aszfaltozott út és vasút
is vezet.
Az ország északkeleti része kétségkívül a legszokatlanabb
területe Namibiának: Okavango és Caprivi régiók.
Okavango magáról a folyóról kapta a nevét, amely többszáz kilométeren
képez határt Namibia és Angola között, aztán belép Namibiába, majd
a Mamili-Linyanti mocsárvidéken szétterülve tovább hömpölyög
Botswanába, ahol aztán szinte azonnal az Okawango mocsárba fullad:
a többezer négyzetkilométeres mocsár képében nyomtalanul elnyeli
a folyót a hatalmas Kalahári
Caprivi egy hosszú, keskeny,
északkelet felé mutató nyúlványa Namibiának, aminek érdekes története
van: A földdarab a német gyarmati időkben hódítás útján került Namibiához
(akkor még Német-Délnyugat-Afrika vagy Südwestafrika) abból
a célból, hogy ezzel a keskeny átjáróval Délnyugat-Afrikát összekössék
a Kelet-Afrikai német gyarmatokkal. A kísérlet kudarcba fulladt,
de a földdarab ma is az akkori Birodalmi Kancellár, von Caprivi
gróf nevét viseli
Caprivit északon az Okavango mentén
Angola, majd a Zambezi, keleten kis szakaszon Zambia és Zimbabwe,
míg délről Botswana határolja. A nagy folyók, mocsarak, a vízbőség
meghatározza az egész térség jellegét, növény- és állatvilágát is.
A folyókban-mocsarakban rengeteg féle hal él, köztük a félelmetes
fogazatú tigrishal ami a piranha 8-10 kilósra is megnövő
afrikai változatának tűnik leginkább. A vizeken a krokodilokkal,
vízilovakkal együtt a halászó bennszülöttek ingatag kenui is ott
vannak mindenhol, dacolva a veszéllyel. A növényzet dús, ennek megfelelően
nagyobb a fűevők fajgazdagsága is. A vizesebb részeken a víziantilopok,
a szitutunga, a lechwe míg a bozótszavannákon a kardszarvú antilop
(Sable), a bivaly és a Roan vannak otthon. Caprivi régió közel felét
teszik ki a vadvédelmi területek: középen a Caprivi Game Park,
északkeleti végén pedig a kisebb Nemzeti Parkok, Madumu és
Mamili, amelyek a mocsárvidék élővilágát hivatottak megőrizni.
A térség nagyobb városa Rundu és Caprivi csücskében a Zambezi
parján lévő határváros Katima Mulilo, ahova ma már aszfaltozott
út vezet.
|

A
füves bozótszavanna, háttérben hartebeestek.

Trans
Kalahari Highway kuduval
|
Namibia
keleti határa vonalzóval meghúzott, egyetlen törést tartalmazó
észak-dél irányú nyílegyenes vonal,amely keleten a botswanai, délkeleten
pedig a délafrikai határt képezi. Otjozondjupa régió keleti része,
a teljes Omaheke régió, valamint Hardap és Karas régiók keleti része
tartoznak ide, ez a térség a Kalahari namibiai része. Domborzata
sík, vagy enyhén hullámos, szelídebb dombokkal, folyóvize szinte
egyáltalán nincs, csak az esős évszakban szállítanak vizet a térség
északi határán lévő Omuramba-Omatako valamint a déli határon lévő
Nossob és Olifants (Elefánt) folyók.
Az éghajlat különösen április-október hónapokban szélsőségesen száraz,csak
a legalkalmazkodóbb fajok viselik el.
Jellemző növénytársulás a ritkás,füves bozótszavanna,a fás szárú
növényeket főleg a szárazságtűrő Camelthorn-akác és
az elpusztíthatatlan Hakibush (Horgas bozót,Várj
egy kicsit-tüske) képviselik. A térség jellemző állatai a
homoki tyúkok különféle fajai, az oryx-antilop, a hatalmas csapatokat
alkotó springbok és a kistermetű steenbok.
Otjozondupa és Omaheke régiók a herero és a busman nép hazája (Busmanland,
Keleti-és Nyugati Hereroland), akik csodálatos találékonysággal
és az őseiktől kapott tapasztalattal képesek a szélsőséges viszonyok
közt boldogulni. Jelentősebb települések Grootfontein és
Gobabis (mindkettőhöz aszfaltozott út és vasút is vezet),
valamint Tsumkwe, a busmanok fővárosa, egy igen
ritkán lakott, irdatlan térség közepén. Tsumkwe-tól északra terül
el mintegy 800 km2 területű Kaudom Game Reserve, ahol szép
számmal található a Roan és Sable antilop és az egyik legnagyobb
namibiai kafferbivaly állomány. A térséget szeli át a Trans Kalahari
Highway, amely Windhoeket köti össze keleti irányban Gobabison
keresztül az Okawango-delta fővárosával, a botswanai
Maun várossal. Az út csak Gobabisig aszfaltos
|

A
Duwisib Kastély ma múzeum.

Az
elhagyott gyémántvárost elnyelte a sivatag.
|
A
déli határ az Orange (Naracs-folyó), amely állandó
vízfolyás ,a vadvízi sportok paradicsoma. A déli országrészt kizárólag
Karas régió alkotja, amelynek felszíne, éghajlata, növény-
és állatvilága 3 jól elhatárolható részre különül:
A régió keleti része Dél-Afrikával határos, ez a Kalahári nyugati
pereme. A középső részt az igen kietlen, sziklás-szakadékos hegyvonulat
alkotja, ami egyébként 80-120 km szélességben egész Namibián végighúzódik
észak-déli irányban, az Atlanti Óceántól partjától mintegy 100-200
km távolságban. Ez a hegyvonulat, amelynek Hardap tartományba
eső része a nama törzs hazájaként Namaland néven is ismert,
ásványi kincsekben rendkívül gazdag, szinte geológiai csoda. A
vad formájú, szakadékos hegyvonulatok több színben pompázó bércei
és szakadékai aranyat ,rezet, cinket, uránt és rengeteg féle féldrágakövet,
kristályokat, sőt gyémántot rejtenek. A hegyvonulat keleti
lejtőinek szakadékaiból lezúduló ritka esővíz táplálja a Fish
River-t (Hal folyó), amely évmilliók alatt természeti csodát
alakított ki a sziklás vidéken, a Fish River Canyon-t,
az USA-beli Grand Canyon után a világ második legnagyobb
ilyen képződményét. A mintegy 160 km hosszú, 25-27 km széles
hatalmas szakadék, helyenként 550 m mély és kedvelt helye
a gyalogos vándoroknak, túlélőtúrák résztvevőinek,
de be lehet járni bérelt repülővel, sőt hőlégballonnal is. A folyó
a Fish River Canyon alján, többszáz méteres mélységben csillogva
kanyarog az Orange folyó felé. A Canyon déli végében található
Ai-Ais, a világhírű termál gyógyforrás és fürdőhely.
A növényvilág fajokban szegényes, a naptól felforrósodó sziklák
közt a mélyedéseket homok tölti ki, ritka kincs a zöld növényzet.
Az állatvilág is kevésbé változatos, azonban a térség mégsem lakatlan.
Előfordul itt az örökké vándorló oryx, a springbok, állandó lakója
a szikláknak az itt elemében lévő klipspringer, vagy a
nagytestű rágcsálók közül a hyrax, vagy dassie. A sziklákon
sarlós fecskék, sólymok, baglyok és keselyűk költenek, a barlangokban
denevérek ezrei tanyáznak, a homokon és a kőtörmelék között különféle
kígyók, gyíkok vadásznak zsákmányra. Nem ritka a leopárd sem.
A szakadékok közt van olyan mély és eldugott, amelynek aljára
sosem süt be a Nap és a sziklákat jég borítja.
A hegyvonulat nyugati lejtőjén, ahol a sziklákat már eléri a Namib-sivatag
homokja, áll egy furcsa vár, egy kőből készült erőd, Duwisib
Castle. A német gyarmati időkben építette egy őrültnek tartott
német, Hansheinrich von Wolf báró, aki itt egy 300 db
nemesvérű lóból álló ménessel lótenyésztésbe kezdett. Az első
világháborút követően 1916-ban a délafrikai csapatok bevonulásával
a báró eltűnt, a vár gazdátlanná vált, a lovak szétszéledtek.
Azóta a leglehetetlenebb körülmények ellenére kisebb-nagyobb vadló
(elvadult ló) csapatok élnek itt, járják a sivatagot és a sziklás
fennsíkokat, ingázva az egyetlen ivóhely, és a 35-50 km-re lévő
szerény legelők között. A lovak küllemre az angol telivér
és a délafrikai Cape Horse-ra emlékeztetnek, és a helyiek
szerint az őrült báró lovainak leszármazottai. 1990 óta védelem
alatt állnak.
Karas
régió nyugati része a hegyvonulat és az Atlanti Óceán között
terül el és nagyrészt kisebb sziklakibúvásoktól szabdalt steril
homok, a Namib-sivatag déli végződése, helyenként tekintélyes
dűnéket alkotva. Növényzet elvétve található, annál inkább drágakövek
és gyémánt a felszínen, vagy a homokban. Ebből a területrészből
egy kb. 3500 km2 nagyságú terület a Diamond Area
1 külszíni gyémántbányászat miatt a látogatók elől
teljesen elzárt.
Az egyetlen kísérettel látogatható pont 2 év óta a halászati kikötő,
Lüderitz közelében lévő elhagyott gyémántváros, Kolmanskop.
A valaha virágzó szellemvárost német gyémántkutatók építették
az 1800-as évek végén, de az első világháborút követően lakói
elhagyták. Az utcákat, a házak szobáit azóta visszafoglalta és
vastagon homokkal temette be a félelmetes ellenség, a Namib-sivatag
homokja
A
térség jelentősebb városai : Karasburg, Keetmanshoop
és Lüderitz, mindhárom aszfaltozott úttal, vasúttal ellátva,
valamint a lezárt Diamond Area területén a szintén lezárt határváros
Oranjemund.
|

A
homokdűnék a 300 m-es magasságot is elérik

A
homoktenger és a víztenger közvetlen találkozása

Rózsás
flamingók a Laguna felett.

Namíbia
régiói
|
A
Namib-sivatag az ország tengerparti részét foglalja el
az közvetlenül az Atlanti Óceántól kezdődően egészen a 100-150
km-re kezdődő hegyvonulatig. A Namib, a világ legöregebb sivataga
alkotja Erongo, Hardap és Karas régiók nyugati, tengerparti részét,
területe mintegy 50 ezer km2.
Neve a nama törzs nyelvén Puszta (kopár) ország-ot
jelent. Hitviláguk szerint a Holtak Országának része
Igazából nehéz a Namib éles határát meghúzni, mert a homok behatol
a hegyek szakadékaiba, a völgyekbe, homoklejtők kúsznak fel a
sziklás hegyoldalakon, a sivatagot határoló területek képe állandóan
változik. A Namib belső, tengerparti része valódi, szinte steril
homoksivatag ahol a homok és a szél óriási, többszáz méter
magas homokhegyeket, dűnéket alkot és azt a képet nyújtja,amilyennek
az ember egy igazi sivatagot elképzel
!
Namibiában
Sossusvlei térségében vannak a világ legnagyobb,
több mint 300 m magasra nyúló homokdűnéi.
A Namib külső, szárazföld felőli része részben homokkal borított
hegyvidék, kősivatag. Míg az előbbi rész uralkodó színe a sárga,
ezen külső rész színe vidékenként más és más színű is lehet, az
alapkőzet anyagától függően.
A Namib-sivatag igen szélsőséges élőhely, ahol az évi átlagos
csapadék 50 mm körül mozog, de vannak olyan térségei ahol
a megfigyelések alapján még soha nem esett eső! Két időszaki
folyó tudott magának utat törni mély kanyonok formájában a Namib-sivatagon
át az Atlanti Óceánig: a Swakop és a Kuiseb, amelyek
partján az esős évszakban hozott víz maradékain valamiféle vegetáció
tudott kialakulni. Említésre méltó növényzet csak itt, és a sivatag
peremvidékein alakulhat ki, igen szárazságtűrő növényekből. A
sivatagban is van élet, rovarok, gyíkok, kígyók fordulnak elő,
sőt vándorlás közben az igen szárazságtűrő oryx antilopok csapatai
is megfordulnak itt. A sivatagban élő kisebb élőlények a nap melege
és ellenségeik elől rendszerint a homokba rejtőzve keresnek védelmet.
A Namib peremvidékén, a Swakop és Khan folyók közti
területen nagyobb mennyiségben fordul elő egy egyedülálló víztakarékos
pozsgás növény, a Welwitschia (Welwitschia mirabilis).
Ez a lassan növő, de tekintélyes méretet elérő növény igen hosszú
életű, egyes példányai a tudósok szerint 2000 évesnél idősebbek!
A Namib mint Nemzeti Park, szigorúan védett terület.
Nyugati Part és Erongo régió: Namibia több mint 1500 km
hosszúságú tengerpartja az angolai határtól a délafrikai határig
tart, de ezt a Kunene torkolatától az Ugab Rivier torkolatáig
a Kaokoland barátságtalan partvidéke és a Csontváz-part Védett
Terület foglalja el. Nyugati part néven igazából a Csontváz-part
déli határa és a Swakop folyó torkolata közti partszakaszt
emlegetik, mert ettől délre a Namib Nemzeti Park, még délebbre
pedig a lezárt Diamond Area foglalja le a partszakaszt egészen
a Dél-afrikai határig. Az Ugab és Swakop folyók közti partszakasz
Nemzeti Üdülőterületnek van nyilvánítva és igen népszerű
a bel-és külföldi vendégek körében. Az Erongo régióhoz tartozó
partszakasz déli végén lévő Bálna-öböl az egyetlen mélytengeri
hajók kikötésére alkalmas hely a közelben (Walvis Bay).
A mintegy 250 km hosszú partszakasz mentén kb. 120 km aszfaltozott
út vezet végig, amelyet szeles időben a homok miatt hóekézni
kell. Az egész térség igen jellegzetes, mert a körös-körül jelenlévő
sivatag hatását furcsa módon ellensúlyozza a partközeli részen
az Óceán. A levegő jóval hűvosebb és nyirkosabb mint 10-15 km-rel
távolabb a parttól. Afrika nyugati partjai mellett húzódik ugyanis
a Déli Sark irányából jövő Benguela-áramlat, ami miatt
az Óceán vize csak 15-17 °Celsius. A tűző nap a tengerből
óriási párafellegeket emel a magasba, amik aztán napnyugta
táján néha hihetetlenül sűrű, tejfehér ködként terülnek a partmenti
sávra. Ez a ködréteg mintegy 200-300 m magas és a nyugati
partvidék teljes hosszában 100-150 km széles. Ennek a hatalmas
földi felhőnek nagyobb része a parti vizek felett van, de gyakran
kijön és egy 8-10 km széles szárazföldi sávot is beborít
a part mentén. Ilyenkor megdöbbentő szürkeség száll le, nappal
is csak világítással lehet közlekedni. Valószínűleg ez az egyik
magyarázata az idáig lenyúló Csontváz-part létrejöttének
is. Az Óceánban fürödni nem ajánlatos a hideg víz és a cápák
miatt. A partszakasz egyébként a tengeri horgászat paradicsoma,
mert rengeteg halfaj és igen tömegesen fordul elő az áramlatban
nyüzsgő élelem miatt. A cápa és tengeri lazac horgászat, a delfin-,
fóka-és bálnanéző safari az egyik fő helyi látványosság.
A térség két városa Swakopmund és Walvis Bay, merőben
különböznek egymástól. Swakopmund igazi német stílusú és hangulatú
kisváros, amit az utcanevek is erősítenek, a főutcája a Kaiser
Wilhelm Strasse, tele van német sörözőkkel. Gyönyörű, pálmákkal
és mocsárfenyőkkel szegélyezett utcáinak felülete részben aszfaltból,
de leginkább döngölt tengeri sóból áll. A város fő látványosságai
az öreg Világítótorony, a Móló, a szupermodern üdülőközpont, Long
Beach valamint a város németek által épített régi Vasútállomásának
felújításával kialakított Mermaid Casino & Entertainment
Centre, a pazar pompájú és európai turisták körében közkedvelt
vacsorázó-és szórakozóhely.
Walvis Bay ennek ellentéteként inkább a délafrikai (amerikai)
város jegyeit viseli, építészeti stílusában és még abban is, hogy
utcanevek helyett nagyrészt utcaszámozást (pl.12th
Avenue) alkalmaznak. A város nevezetességei a kikötő, a Yacht
Club és a Bálna-Öböl Lagúnája (Walvis Bay Lagoon),
amely egy kb.100 km2 kiterjedésű, sziklás-szirtes tengeröböl,
amelyből apály idején rengeteg kisebb-nagyobb sziklasziget emelkedik
ki, elzárva az ide beúszó bálnák elől a tengerbe való visszatérés
útját a következő dagályig. A lagúnában fókák, delfinek és a vízimadarak
hihetetlen tömegei láthatók, köztük több tízezres csapatokban
a színpompás és méltóságteljes rózsás flamingók.
A térség a cápa és tengeri lazac horgászok paradicsoma, de a tengeri
kirándulásokon a vízimadarakon kívül fókák, különféle delfin-
és bálnafajok is gyakran közelről megfigyelhetők. A Swakopmundtól
mintegy 100 km-re északra fekvő Cape Cross sziklás partjain található
a világ egyik legnagyobb fóka-kolóniája ,ezért a térség vizeiben
előszeretettel és jelentős számban portyáznak a nagytestű cápafajok,
köztük a félelmetes emberevő hírében álló nagy fehér cápa
A két várost aszfaltozott országúton és légi úton lehet megközelíteni,
de Swakopmundba vasútvonal is vezet, amin hetente kétszer teszi
meg a Namib-sivatagon keresztül a Swakopmund-Windhoek távolságot
az angol Pullman-kocsik eleganciájával és stílusában létrehozott,
síneken guruló luxushotel, a Desert Express
Az
Erongo régiónak a belső, partvidéktől távolabbi része gyakorlatilag
a Namib-sivatagot keletről határoló hegyvonulatot foglalja magában,
annak is a legvadabb részét. A félelmetes Erongo-masszívum mellett
a sivatag szélén magányos, hegyes kúpként emelkedik ki a síkságból
Namibia legismertebb hegye, az Afrika Matterhornjának
tartott Spitzkoppe. Innen kissé távolabb északi irányban
szintén a sivatag szélén, magányosan hatalmasodik fel a titokzatos
Brandberg, Namibia legmagasabb (2537 m) hegyének
óriási szürke tömege. Az igen vad és szinte járhatatlan hegyvidék
ásványokban, ritka kőtezetben, féldrágakövekben, kristályokban
hihetetlenül gazdag, a bányászat központja.
A térségben a fehér ember megjelenésétől kezdve már korábban is
igen jelentős szerepet játszott a nemesfém és drágakő lelőhelyek
gazdagsága, nem véletlenül tette át székhelyét Délnyugat-Afrikába
igen sok európai ékszerész, aranyműves és drágakőcsiszoló
Az Erongo régió a damara törzs ősi otthona, a Damaraland.
A hegyek lábánál az út menti alkalmi piacokon tömegesen kínálják
a turistáknak a gyakran veszélyek között gyűjtögetett achát-,
ametiszt-, malachit és egyéb kristályokból álló gyönyörű kollekcióikat
a damarák és egyéb törzsek fiai. A térségben a gazdag madárvilágon
kívül otthont talál a legkisebb antilopfaj, a Damara dik-dik,
a Klippspringer, a medvepávián, a völgyekben és a nyíltabb részeken
a nagyobb antilopokat is megtaláljuk. Erongo régió Namibia egyik
legjobb leopárdos területe.
A térség városai Khorixas, Usakos, Karibib és a damarák fővárosa
Omaruru.
|

Khomas-hegyek
környéki bozótszavanna springbokkal.

A
jobb területeken dúsabb a szavanna füve.

A
kiszáradt folyómeder útként is kínálja magát
|
Központi
térség: tulajdonképpen az ország középső, legbelső része,
amely Otjozondjupa régió déli oldalát, a teljes Khomas régiót
és Hardap régió középső részét foglalja magában. Ez igazából a
fehérek által leginkább lakott terület, amely kb.400 km
hosszú és 150-160 km széles elnyújtott ovális alakban észak-dél
irányban fekszik az ország középső részén, középpontjában a fővárossal.
A főváros, Windhoek közvetlen környéke a Khomas-hegyek által körülölelten,
a Khomas-felföldön fekszik, tőle északra, keletre és délre lankásabb,
kevésbé tagolt területek fekszenek. Ez a terület az országnak
a fehér ember számára lakóhelyként leginkább megfelelő része.
A viszonylag magas fekvés miatt a klíma enyhébb mint a Namibhoz,
vagy a Kalahárihoz közelebb eső részeken, jobb csapadékviszonyai
miatt a vízellátás és a mezőgazdasági tevékenység könnyebben megoldható,
a domborzati tagoltság lehetővé teszi, hogy itt fusson össze minden
égtájból a négy főút és a vele párhuzamosan vezetett vasútvonal,
itt található a nemzetközi repülőtér is.
A térség városai északról Otjivarongo, Okahandja a Hererok
fővárosa, majd maga Windhoek, tovább délnek Rehoboth és
végül Mariental. Nevezetességei az Otjivarongo melletti Waterberg-plateau
Game Reserve, Namibia talán legrégebbi vadvédelmi területe
amely kapitális bivalybikáiról és orrszarvúiról híres, az Okahandja
bejáratánál működő herero fafaragó művésztelep és piac, a városhoz
közeli híres gyógyhely Gross-Barmen, az Okahandja és Windhoek
között félúton fekvő Ördögpatak (Teufelsbach) vidékét magába foglaló
Okapuka Ranch Game Reserve, amely Namibia egyik legnagyobb
és legismertebb magánkézben lévő vadrezervátuma és a fotószafárik
ideális helyszíne. Természetesen az egyik legnagyobb nevezetessége
a térségnek maga Windhoek, a főváros, amely külön érdemel említést.
A térség szárazabb klímájú déli részén fekvő Mariental városa
melletti Hardap Dam (duzzasztógát ) a Fish River (Hal folyó)
vizének felduzzasztásával, az így nyert hatalmas vízfelülettel
nemcsak víztartalék, hanem kiemelt Nemzeti Üdülőhely. A
térségre jellemző növények és vadfajok általánosan, mindenhol
megtalálhatók, a Khomas hegyek térsége és az Okahandja környéki
sziklás vidék kiemelt élőhelyei a leopárdnak.
Windhoek:
az egyetlen nagyváros, Namibia fővárosa, közigazgatási, szellemi,
politikai és gazdasági központja.
Lakossága kb.160-170 ezer fő. Európai szemmel nézve nem régi város,
alig több mint 100 éves. Amikor 1884.-ben Otto von Bismarck német
kancellár az ide települt német kereskedők kérésére Délnyugat-Afrikát
német védterületnek nyilvánította, az első Helyhatóság
csak 3 főből állt. A törzsek egymás közti és Maharero herero törzsfőnöknek
a német helyhatósággal való folytonos nézeteltérései miatt azonban
1890-ben Bismarck kénytelen volt védelmükre egy katonai csapatot
küldeni, akiknek parancsnoka, Curt von Francois százados
a Herero és Nama törzsek területének határán, a legalkalmasabbnak
látszó ponton foglalta el állásait és ide egy erődöt építtetett.
Ez az erőd lett a főváros, Windhoek alapköve. A városalapító szobra
Windhoek központjában áll.
|

Windhoek
jelképe a Christuskirche.
|
A
város egyik nevezetessége a gyarmati időkben a kormányzósági hivatalnak
helyet adó Tintenpalast (Tintapalota, amit a bennszülöttek
a hivatalnokok által kiadott iratokhoz használt tinta miatt neveztek
el így ) ami jelenleg a Miniszterelnöki Hivatalnak és a Parlamentnek
ad otthont. Szintén a német gyarmati időkből származik a Windhoek
legmagasabb pontján álló, erődszerű Sanderburg /Heinitzburg,
amely most exkluzív Hotelként működik, amely névadója lett az őt
körülvevő Luxury Hill városrésznek. A Tintenpalast közelében álló,
1900-as évek elején épített Christuskirche templom szinte
Windhoek jelképévé vált.
A mai, teljesen átalakított Windhoek nevezetessége az Independence
Avenue (korábban Kaiser strasse) nyüzsgő forgataga, impozáns
épületeivel, bankjaival, elegáns üzleteivel, bevásárlóközpontjaival
és éttermeivel együtt.
Kedvelt turistacélpont az utcából nyíló gyalogos zónában ajándéktárgyak,
faragványok tömegeit kínáló helyi utcai piac.
Az előkelőbb igényeket hivatott kielégíteni a főutcán, a város legmagasabb
épületében található Kalahari Sands Hotel, Casino & Shopping
Center, valamint a kertvárosi részben található Country Club
Resort.
A fővárostól 24 km-re nyugatra fekszik a kikapcsolódási, szórakozási
és oktatási célokat is szolgáló Dan Viljoen Game Park, ahol a látogatók
safaripark szerűen ismerkedhetnek a térség állatfajaival, fotótúrákat
tehetnek a parkban.
Windhoek a központi részen (Windhoek Central) kívül több városrészből
áll. Ilyenek az előkelőbb ház-és kerttulajdonosok által lakott Klein
Windhoek, a nagykövetségeknek otthont adó Luxury Hill, Pioniers
Park, Eros vagy Olympia városrészek, vagy az Északi és Déli Iparterületek.
Külön említést érdemel Katurura városrész, ahol a Dél-Afrikai uralom
idején a lakóházakat lakójuk törzsi hovatartozásától függően kívülről
nagy O,H,N,D betűkkel kellett megjelölni. A betűk helyenként most
is megvannak, de a lakosság ily módon való hivatalos megkülönböztetése
természetesen megszűnt. Katutura hasonlít a délafrikai Johannesburghoz
tartozó Sowetóhoz, egyszerű házikóival, parcelláival a leggyorsabban
növekvő, népesedő de legelmaradottabb városrész Windhoekban, amely
egyébként feltűnően tiszta, barátságos és nyüzsgő központja a Kalahári-térségnek.
|
2. Történelmi
áttekintés :
Már a történelem
előtti időkben is járták vadászok és gyűjtögetők a Kalahári térségét.
A mai Namibia területén ennek bizonyítékait, emlékeit ősi, többezer
éves sziklarajzok, különleges technikával készült sziklafestmények
őrzik. Különösen az Erongo hegyvidéken és környékén, valamint az Égett
Hegy (Brandberg) barlangjaiban, meredek sziklafalain láthatók a régmúlt
idők emberének állatábrázolásai, vadászjeleneteket, kultikus
rituálékat és ábrákat megörökítő 3-5 ezer éves művészi alkotásai. A
sziklarajzok egy részéről a tudós kutatók alapos, modern eszközökkel
történt vizsgálatok alapján megállapították, hogy azok bizonyíthatóan
mintegy 27 ezer évesek! A színes technikával készült sziklafestmények
ennél jóval fiatalabbak, csupán 4-5 ezer évesre taksálják a korukat.
A színes technikához a festéket a környék hegyeiből származó színes
kőzetek porrá égetésével és állatvér hozzákeverésével nyerték.
A rajzokat minden kétséget kizáróan busman művészek,
varázslók, sámánok készítették, a rajzokon szereplő emberalakok a busman
ember jegyeit hordozzák, az ábrázolt eszközök, nyilak,lándzsák teljesen
megegyeznek a busman vadászok által ma is használt eszközökkel. A rajzok
különösen nagy tömegben lelhetők fel Twyfelfontein környékén.
Külön nevezetesség az Égett hegy közelében található Tsisab-szakadék
egyik barlangjában a White Lady,a Fehér Hölgy, akit 1917-ben egy német
földmérő fedezett fel. A sziklafestmény nemcsak színében, de anatómiai
jegyeiben is azonosíthatóan egy fehérbőrű nőt ábrázol, és a tudományos
vizsgálatok szerint legalább 3000 éves!
A festmény felfedezése és vizsgálatának eredményei tudományos körökben
ma is rejtélynek számítanak, a több ezer éves sziklarajzok azonban mindenesetre
bizonyítják, hogy a térség őslakói kétségkívül a busmanok voltak, akik
magukat San népnek nevezik
A busmanokon kívül a damarák és északon az owambo törzs
elődei éltek a mai Namibia területén egészen az 1600-as évekig. A térség
az Afrika bizonyos részeit már meghódító fehér ember számára igen sokáig
megközelíthetetlen volt, mivel a szárazföld felől az óriási távolságok,
a végtelen bozót és a gyilkos sivatagok állták útját, a tenger felől
pedig a sziklás partot védő sűrű ködben lehetetlen volt a biztonságos
megközelítés.
Az első
fehér ember Namibia földjén feltehetőleg egy Diego Cao nevű portugál
hajós volt ,aki 1486-ban kötött ki a mai Csontváz-parton. A szárazföld
belsejébe azonban a hatalmas sivatag és a harcias bennszülöttek miatt
nem jutott el, látogatásának emlékére a sziklás parton egy kőkeresztet
állíttatott, amelyen írásban örökítette meg az eseményt.
A bennszülöttek a keresztnek kultikus varázserőt tulajdoníthattak, mert
nem rombolták azt le, a kereszt ma is áll, nevet adva a helynek : Cape
Cross. Ezt követően azonban éreztetni kezdte a hatását az a tény,
hogy a fehér ember megvetette a lábát a délebbre fekvő és ideális körülményeket
kínáló Jóreménység fokánál (ma Fokváros). Az itt megtelepedett és egyre
növekvő számú fehérek miatt az itt élő bennszülött törzsek kénytelenek
voltak egyre északabbra húzódni, át a Nagy Folyón, az Orange
Riveren. Igen komoly összetűzések, törzsi háborúk következtek a
már ott élő törzsekkel a legelőhelyek és a vízlelő helyek birtoklásáért.
A folytonos törzsi háborúkat tovább fokozta az Afrikában megindult egyfajta
népvándorlás, egész népcsoportok menekülése
a terjeszkedő fehér ember elől: először az északkeletről Kelet-Afrikából
benyomuló hottentották (a mai Nama törzs ősei), majd az 1600-as
években északnyugatról az Angolát elfoglaló portugálok elől menekülő
Hererok kényszerültek hosszú harcok árán megvetni itt országuk
alapjait.
Az északi növénytermesztő-állattartó owambók, az ország középső részein
élő állattartó Namák és az északkeleti részen megtelepült, szintén állattartó
Herero törzs kialakította saját állandó településeit, az egymás közti
háborúskodások is állandósultak,mindeközben mindhárom törzs buzgón irtotta
az egész területen kóborló, vadász-gyűjtögető életmódot folytató busmanokat.
A busmanok ugyanis nem ismerték (és nagyrészt most sem ismerik) a letelepedett
népek azon fogalmait, mint a termelés, tartalékok képzése, előrelátás.
Vándorlásaik közben az útjukba eső területeken tizedelték a termést,
az állatcsordákat, ezért állandó és heves üldöztetésnek voltak kitéve
a területüket elfoglaló erősebb törzsek nagylétszámú ,jobban felfegyverzett
harci csapatai által. A busmanok az ellencsapásra ezért a gerilla harcmodort
vitték tökélyre, azaz a bozót rejtekéből váratlanul lecsapva lenyilaztak-lándzsáztak
akit csak lehetett, majd újra eltűntek éltető elemükben, a csak általuk
ismert végtelen bush-ban. Ez még tovább szította irántuk
a gyűlöletet.
A törzsek egymás közti állandó háborúskodásai egészen a 19.-ik századig
igen hevesek voltak, de a nagy harcokból kimaradtak az északnyugati
Kaokoland kietlen vidékén élő, elérhetetlen Ovahimbák és a hegyvidék
sivatag felőli nyugati térségében élő Damarák, akik vadászattal és legeltető
pásztorkodással foglalkoztak.

A
kicsit is zöldellő területekért már
komoly harcok dúltak.
|

Jellegzetes
namibiai síkvidéki
táj.
|
A következő
nagy változást a térségben a Dél-Afrikai búrok 1800-as évek-beli felvirágzása,a
gyémánt, drágakő szállítmányok Európába való eljutása, a búr kereskedelem
felélénkülése okozta. Az arany, gyémánt- és drágakő lelőhelyek híre
rengeteg kalandort és kereskedőt vonzott a Dél-Afrikai térségbe, akik
ezen kincsek után kutatva mind feljebb nyomultak észak felé, átlépve
a Nagy Folyó vonalát. Mivel a törzsek alapvető megélhetését,
az állattartást nem veszélyeztették, néhány évtized alatt kezdett kialakulni
egyfajta cserekereskedelem az itt élő törzsek, és az egyre beljebb terjeszkedő
fehérek között. Az értékes külszíni gyémántlelőhelyek biztosítása érdekében
Adolf Lüderitz brémai kereskedő 1883-ban a damarák királyától
megvásárolta a Nagy Folyó torkolatától a 26.-ik szélességi
fokig terjedő területet, ahol a mai napig is tömegesen találhatő
a felszíni homokban gyémánt és más drágakövek (ma Diamond Area néven
teljesen lezárt terület, és Namibia gyémántbányászatának egyik fő pillére).
A terület megszerzését követően fellendült a Németországgal való kereskedelem,
a megvásárolt terület északi határán kikötőhelyet alakítottak ki és
kereskedelmi központot építettek a német telepesek Lüderitzbucht néven.
A német kereskedők és a nyersanyaglelőhelyek védelmének
biztosítása érdekében a telepesek javaslatára Otto von Bismarck Birodalmi
Kancellár 1884. április 24.-én az egész térséget német védterületnek
nyilvánította Deutsch-Südwest-Afrika (Német Délnyugat-Afrika)
néven. Megindult a terület feltérképezése, további nyersanyaglelőhelyek
felkutatása. A fehér ember megvetette a lábát a Kalahári térségében.
A
kezdeti időkben a német gyarmati helyhatóság 3 hivatalnokból állt, hamar
nyilvánvaló lett azonban, hogy a heves törzsi háborúk közepette az egyre
gyarapodó számú telepesek nem lesznek biztonságban. Miután a hererok
törzsfőnökével, Mahareroval is komoly nézeteltéréseik támadtak, Bismarck
kancellár 1890-ben katonai véderőt vezényelt az országba a törzsi háborúk
megfékezésére és a telepesek védelmére. A véderő parancsnoka Curt
von Francois százados volt, aki állásait a Nama és Herero törzsek
területének határán foglalta el, és ezen állások védelmére még abban
az évben erődöt építtetett fel. Ennek az erődnek a bázisán alakult ki
később a főváros, Windhoek. További erődök épültek, melyek védelmében
megindult a német telepesek tömegesebb bevándorlása. A nagyobb létszámú
német kolónia ellátására, a felszerelés mozgatására kiépült a Swakop
folyó torkolatánál a kikötő, Swakopmund, az élelmiszer szállítmányok
mellett az élelmiszer helyi előállítására is szükség volt. Ennek egyik
formája a vadászatból származó hús volt, a vadászatba a kolónia és a
véderő tagjain kívül a vadászattal üzletszerűen foglalkozók is bekapcsolódtak.
A német telepesek mezőgazdasággal, állattenyésztéssel is kezdtek foglalkozni
az önellátás érdekében, ezért egyre több területet vettek használatba,
farmokat alakítottak ki a tegjobb adottságú termőterületeken. Ez volt
az a pont, ahol a fehér ember is összeütközésbe került a San néppel,
a busmanokkal, mivel azok a fehér ember tulajdonát, javait, vagy vélt
jogait sem tisztelték. Végül is ettől az időtől nevezték a San népet
Bushman -nak,azaz bozóti embernek-aki
a bozótban él. Ezen a néven ismerte meg őket annak idején a korabeli
sajtóban megjelent mindenféle rémtörténeteken keresztül a világ. A most
már szervezett üldöztetés miatt a busmanok ugyanúgy mint Dél-Afrikában
elmenekültek az elérhetetlen hegyekbe, a Kalahári végtelen síkságaira
és a mai Botswana területére az Okawango-delta papiruszmocsarai közé,
vagy a szentnek tartott Tsodilo-hegyekbe, titkos forrásaikhoz.
A busman nép hosszú időre eltűnt a világ elől.
A fehérek
növekvő földfoglalásai ellen egyre hevesebben tiltakozó herero és nama
törzsek 1904-ben fellázadtak, farmokat romboltak le, házakat gyújtottak
fel szervezetten összefogva, szerte az egész országban. Az ellenszegülő
telepeseket megölték, sőt a korszerű fegyverekkel, ágyúkkal felfegyverzett
katonaságot is megtámadták. A támadások olyan hevesek és elszántak voltak,
hogy a kezdetlegesen felfegyverzett, nagyobbrészt lándzsás-íjas csapatok
megtámadtak, és elfoglalva porig romboltak több erődöt, köztük Fort
Namutonit. A harcok 1907-ben értek véget, miután a véderő erősítést
kapott Németországból és megsemmisítő csapást mért először a herero
,majd a nama csapatokra. A lázadás végleges leverésével indult meg az
ország nagyarányú betelepítése német telepesekkel, farmerekkel, kereskedőkkel,
iparosokkal, a véderő katonáinak hozzátartozóival. Német mintára megszervezték
a közigazgatást, utak, vasutak, városok, templomok, iskolák épültek.
Az egész ország Kaokoland kivételével teljesen német irányítás alá került.
A német kolóniához a búr háborúk után a Dél-Afrikából menekült
telepesek közül is csatlakoztak.
Német Délnyugat-Afrikában 1913-ban több mint 12.000 fehér
telepes élt. A namák és a hererok vagy a kijelölt rezervátumokba
kényszerültek, vagy a fehér farmereknél, vagy a gyárakban, esetleg a
gyémántmezőkön dolgoztak.
A virágzó német gyarmati rendszer megteremtette az ország infrastruktúrájának
alapjait, és meghatározó, maradandó hatást gyakorolt az egész térségre,
az ország és a városok arculatára, de nem tartott sokáig. Az első világháború
sorsfordító volt a térség történetében, ugyanis a Német Véderő csapatai
1915. július 9.-én Khorab-nál letették a fegyvert a Brit Birodalomhoz
tartozó-ezért az Antant oldalán harcoló Dél-Afrikai Unió csapatai
előtt.
Délnyugat-Afrika
hosszú időre a Délafrikai Unió irányítása alá került.
A dél-afrikaiak továbbfejlesztették a németek által megkezdett
rezervátumok, törzsi területek kijelölését a mezőgazdaságilag értéktelen
területeken. A bennszülött lakosságnak csak kb. az egynegyede foglalta
el a számára kijelölt törzsi területeket, a többség továbbra is addigi
lakóhelyén maradt, és farmokon, bányákban dolgozott a fehérek szolgálatában.
1964-ben az Odendaal-terv alapján az országot részekre osztották, a
fehérek részére kijelölésre került a legjobb termőterületeket tartalmazó
Farmland, kijelölésre kerültek a zárt területek,
Nemzeti Parkok, Vadvédelmi területek és az egyes törzsek otthonául szolgáló
Homeland területek is, ahova az egyes törzseknek
költözniük kellett volna. Innen származnak a korábbi régiók elnevezései
: Ovamboland, Hereroland, Damaraland és Busmanland! A saját törzsi terület
lehetőségének hírére előkerült száműzetéséből a San nép is, akinek fiai
csak elvétve álltak a fehér ember szolgálatába. A földterületek elosztásának
igazságtalan volta nemzetközileg óriási visszhangot váltott ki, ugyanis
az országban élt 75.000 fehér kapta a legjobb termőképességű részeken
az ország területének 46,7 %-át,míg a 933.700
őslakos kapta az ország területének 39,7 %-át a leggyengébb termőképességű,
vagy terméketlen részeken.
A törzseket
ért sérelem orvoslására összefogással népi elégedetlenségi mozgalom
indult, ami aztán politikai célokkal rendelkező függetlenségi szervezetté
fejlődött,létrejött a SWAPO (South West Africa People's Organisation)
azaz a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet, amelyet az akkori Szovjetunió
és az európai szocialista országok igen intenzíven támogattak. 1971-ben
a Nemzetközi Bíróság megvonta Délafrika kizárólagos fennhatóságát Namibia
felett, az ENSZ hosszadalmas tárgyalásokon próbált megoldást kidolgozni
Namibia önállóságának biztosítására. Dél-Afrika a nemzetközi apartheid-ellenes
nyomás hatására késznek mutatkozott kivonni csapatait Namibiából, ezt
azonban ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Angolából is vonják ki az
ott állomásozó kubai csapatokat. A SWAPO fokozta katonai és politikai
tevékenységét, 1975-től az ENSZ is tárgyaló félnek ismerte el a Namibiát
érintő ügyekben.
Sikertelen választási kísérletek után, végül az USA és a Szovjetunió
álláspontjának közeledése tette lehetővé ,hogy a kubai csapatokat Angolából
fokozatosan kivonták, és az ENSZ felügyelete mellett kivonták Namibiából
a dél-afrikai csapatokat is. Az ENSZ felügyelete mellett megtartott
választásokon a várakozásoknak megfelelően a SWAPO 57 %-os abszolút
többséget szerzett, és ezzel kormányt alakított.
1990. április
21.-én éjfélkor Windhoekban bevonták a Dél-Afrikai zászlót és helyébe
az új nemzeti lobogó került.
Az új nemzet megszületését Sam Nujoma, a SWAPO vezetője jelentette be
:
Új csillag ragyog Afrika felett! Ettől az órától kezdve Afrika
utolsó gyarmata szabad!!
dr.Sam Nujoma úr jelenleg a Namibiai Köztársaság Elnöke.

Namibia
nemzeti lobogójának színeiben a Nap, az ég kékje, a Kalahári vörös homokja
és a végtelen bush zöldje jelenik meg
A Namibiai
Köztársaság 1990.április 21.-től független, önálló állam, az ENSZ
tagja.
A függetlenség kikiáltását követően átszervezték az ország közigazgatását,
eltörölték a kötelező Homeland rendszert és az országot
13 régióra osztották, régiónként több kerülettel (District) és kerületi
központokkal. Namibiában demokratikus többpártrendszer van. Tiszteletben
tartották a fehérek szerzett jogait, elfogadják és nagyra becsülik szakmai
tudásukat, hozzáértésüket, tisztában vannak az itt élő fehérek gazdaságban
betöltött szerepével. A Namibiai Köztársaság úgy Németországgal, mint
a Dél-Afrikai Köztársasággal kiemelkedően jó diplomáciai és gazdasági
kapcsolatot ápol, ez a két ország ma Namibia legfontosabb gazdasági
partnere. Nagy erőfeszítésekkel javították az ország infrastruktúráját
és közbiztonságát, több területen pl.egészségügy, távközlés, úthálózat
a namibiai viszonyok Afrika-szerte kiemelkedően jónak mondhatók. Fentiek
hatására az 1990.-es években nagyon sok európai-főleg Ausztriából és
Németországból telepedett le és ruházott be Namibiában
sokan éppen az ország egyik természeti kincsének számító vadászati turizmusban
tevékenykednek. Egyre-másra létesülnek a szakszerűen vezetett, kitűnő
komforttal berendezett vadászterületek, tovább növekedett az egyébként
is óvott vadállomány, létszámát és fajgazdagságát tekintve is.
Namibia
gazdasága alapvetően a bányászatra, a tengeri halászatra, az állattenyésztésre
és a feldolgozóiparra, valamint az idegenforgalomra ezen belül
jelentős súllyal a vadászati idegenforgalomra épül. A kormányzat
a vadvédelmet, a természetvédelmet és a vadászatot a súlyának megfelelően
kezeli, minden téren nagy fontosságot tulajdonítva a természeti értékek
védelmének és ésszerű hasznosításának. Az állami feladatokat megfelelően
képzett szakemberek irányítják egy országos hatáskörű, rendőrségi jogokkal
rendelkező ellenőrző szervezet keretében, amelynek munkáját a Ministry
of Wildlife, Environment &Tourism, azaz a Vadvédelmi, Környezetvédelmi
és Turisztikai Minisztérium.
A vadvédelem sokrétű munkájában rengeteg civil szervezet, alapítvány
is részt vállal, az állam ellenőrzése és támogatása mellett. A vadászati
idegenforgalom megfelelő fejlesztésében is profi szakemberek munkálkodnak,
az egyes vadvédelmi koncepcióknak, a vadászat gyakorlói útján történő
megvalósítását a Namibia Professional Hunter's Association (NAPHA)
végzi és ellenőrzi.
|